Friday, 27 April 2012

Ázsiai hírek - 2012 április 27. péntek


  • Homály övezi Kína egyik legismertebb másként gondolkodója, Chen Guangcheng hollétét. A házi őrizetben tartott vak férfi jogi aktivisták szerint megszökött otthonából, és feltehetően már Shandong tartományból is elutazott vasárnap. A férfi 2010-től volt házi őrizetben, akkor engedték ki a börtönből. Szingapúri sajtóforrások szerint az Egyesült Államok nagykövetségen tartózkodik, azonban ezt cáfolták. A gyermekkorában látását vesztett férfi soha nem jutott be jogi képzésre vaksága miatt. Chen arról a jogi esetről ismert, ami Kína egy-gyermek politikájához kapcsolódik. Shandong tartományban 7000 nőt kényszerítettek a hatóságok abortuszra és sterilizálásra emiatt. Emellett segített földműveseket is kisajátítási ügyekben valamint a csökkent képességűekkel való jobb bánásmódért harcolt.
  • Nagy-Britannia külügyminisztériuma cáfolta, hogy a novemberben Kínában meggyilkolt Neil Heywood sajtóhíresztelésekkel ellentétben nem dolgozott soha a brit kormánynak. Heywood halálát először alkoholtúladagolásnak nyilvánította a kínai rendőrség, azonban újranyitották az ügyet, és gyilkosságként kezelik, amellyel összefüggésben letartóztatták Bo Xilai egykori pártvezető feleségét és alkalmazottját is.
  • A kínai Panchen láma, aki a tibeti buddhista egyház második legmagasabb rangú vezetője, először tart Kína határain kívül beszédet. A Panchen láma egy Hong Kongban zajló Buddhista konferencián tart beszédet, és a materialista technológia túlzott értékelését kritizálta. A 22 éves kínai férfi személyisége megosztó az egyházban, mivel öt Peking választotta ki a korábbi Panchen láma reinkarnációjának, és a Dalai láma vezette ág nem ismeri el. A dalai láma választottját elutasította a kommunista vezetés, és a fiút azóta nem látták. A Panchen láma Hong Kongban a test és a természet egyensúlyvesztéséről beszélt, amely katasztrófák és járványok elterjedését okozza. A tibeti száműzött kormány képviselője szerint Peking az egyházfőn keresztül akar nagyobb elismertséget szerezni a vallásos közösségben.
  • A kínai kormányközeli People's Daily internetes kiadványa a shanghaji tőzsdei bejegyzést követően 70 százalékos áremelkedést ért el, elérve a részvényenkénti 34,10 jüanos árat. A honlap így 222 millió dolláros tőkeemelést ért el, a célkitűzés háromszorosát. Az értékemelkedés hátterében a növekvő internetpiac áll, amelynek reklámozási lehetőségeit mostanában kezdik el felfedezni a vállalatok. Kínában mind a média, mind a reklámok terén egyre több vállalat jelenik meg, ami az állami tulajdonban lévő cégek számára is fokozódó versenyt jelent. A People's Daily elsősorban technológiai fejlesztésekre kívánja fordítani a befolyt összeget.
  • A New York Times forrásai szerint a megbuktatott kínai politikus, Bo Xilai egy egészen az elnökig, Hu Jintao-ig kiterjedő lehallgatóhálózatot hozott létre. A hálózat főbb központja Chongqing tartomány volt, ahol ő volt a pártvezető. A kínai sajtóforrások erről nem tesznek említést, ott elsősorban köztörvényes bűncselekményeket említenek a Bo család bűneiként, többek között Neil Heywood brit állampolgár meggyilkolását. A telefonbeszélgetéseket egészen magas szintig ellenőrizték, amelyre a korábbi rendőrfőnök, Wang Lijun leváltását követően derült fény. Az amerikai sajtóhírek szerint a központi kormányzat tagjait is érintő lehallgatásokat egyenesen Peking hatalma megkérdőjelezésének értelmezték, amelynek szándékosságát Bo hivatalosan megkérdőjelezte. Az ellenséges megfigyelés kiváltó oka az lehet, hogy Bo, mint megosztó populista politikus, nem örvendett nagy bizalomnak kormánykörökben.
  • Megegyezett a japán és az USA kormánya, hogy Okinawa szigetéről kivonnak 9000 amerikai tengerészgyalogost. A korábbi katonai egyezmény Yoshihiko Noda japán miniszterelnök washingtoni útja során vizsgálták felül. Az amerikai katonák jelenléte Okinawán már korábban is váltott ki ellenérzéseket, amelyeket többek között egy 1995-ben történt nemi erőszak váltott ki, amelyet 3 amerikai katonatiszt követett el. A kivonás ellenére továbbra is mintegy 10 ezer amerikai katona állomásozik Okinawán. Az Egyesült Államok összesen 50 ezer személyt állomásoztat Japánban. Amelyet a térség erőegyensúlya szempontjából mind Japán, mind az USA fontosnak tart.
  • A japán jegybank gazdaságélénkítő programot hirdetett meg, és 10 ezer milliárd jen értékben vásárol államkötvényeket. A japán jegybank ezzel kívánja segíteni a kulcspiacok lassulásától szenvedő japán gazdaságot. Az alapkamat emellett 0,1 százalékon maradt. Ez már a második hasonló program az idén, az elsőt februárban hajtotta végre a jegybank. A szigetországban jelenleg defláció van, esnek a fogyasztói árak. Mivel a lakosság továbbra is csökkenti beszerzéseit, így további árcsökkenés várható. A jegybank a csomaggal 1 százalékos fogyasztásnövekedést kíván elérni, amely messze van a márciusban mért 0,2 százalékos növekedéstől. 2011-ben is 0,5 százalékkal estek az árak átlagosan, amely elemzők szerint komolyan veszélyezteti a japán gazdaságot.
  • A Samsung Electronics 4,5 milliárd dolláros nettó profitról számolt be 2012 első negyedévére, amely 81 százalékkal magasabb, mint az egy évvel korábbi adatok. A sikert a Galaxy sorozat hozta meg a koreai cég számára, amely a Samsungot a legnépszerűbb mobiltelefongyártóvá emelte. A Samsung emellett a világ legnagyobb TV es képernyőgyártója is .A cég gyorsbeszámolója szerint hatalmas potenciál van a mobilkommunikációs eszközökben. A Samsung okoztelefonokat készítő részlege 86 százalékos bevételnövekedést ért el. A legújabb Galaxy telefont május harmadikán bemutató vállalat szerint gyakorlatilag csak kettő nagy szereplő, a Samsung és az Apple van a mobilpiacokon. A Samsung egy független felmérés szerint az első negyedévben a mobilpiac 25 százalékos részesedését szakította ki magának.
  • A dél-koreai Hyundai Motors 31 százalékos profitnövekedést jelentett az első negyedévre, köszönhetően az erősödő európai és amerikai keresletnek. Ezek segítettek leküzdeni a csökkenő belföldi keresletet. A nettó bevétel 2,1 milliárd dollár volt az első három hónap során. Észak-Amerikában 15 százalékkal emelkedtek az eladások az új modelleknek és a helyreálló piacnak köszönhetően. Az új modellek Európában is eladásnövekedést okoztak. Elemzők szerint a cég ismét egyre növekedő versenyre számíthat Japánból, ahol az autógyártók termelése kezd helyreállni. A japán kompetitorokat segíti a gyengülő jen is, amely a kutatás-fejlesztésben is segíti vállalatokat. Dél-Koreában a won erősödött az amerikai dollárral szemben, amely nem tesz jót az exportvállalatok eladásainak.
  • Német katonai szakértők szerint az Észak-Koreában április 15-én tartott katonai parádén látott ballisztikus rakéták csupán müködésképtelen makettek. A Schmucker Technologien szakértői szerint a képvizsgálaat alapján kijelenthető, a rakéták olyan részeket tartalmaznak amelyek részben folyékony, részben szilárd üzemanyaggal működő hajtóművekre utalnak, amelyek együttes alkalmazása nem lehetséges. Emellett a fémburkolatot is túl vékonynak találták, amely nem bírná a kilövési terhelést. A rakétatestek a fényképek alapján nem illeszkednek a kilövőszerkezetekbe, ez szintén a működésképtelenségre utal. A német szakértők kijelentették, nincs bizonyíték arra, hogy Észak-Koreának lenne egyáltalán működő ballisztikus rakétája vagy atomfegyvere. Katonai elemzők szerint az országnak nincsenek anyagi forrásai ilyen egyverzet kifejlesztésére. Ennek fényében a korábbi katonai csapással való fenyegetőzések Phenjan részéről kizárólag kommunikációs eszközökként értelmezhetöek.
  • A pekingi ipari és és kereskedelmi felügyelet eljárást indít egy ruházati nagykereskedő cég ellen, mert az Wen Jiaba kínai miniszterlnök nevével visszaélve próbált haszonra szert tenni. A cég a 70 éves, nagy népszerűségre szert tett kormányfő arcképével és híressé vált idézeteivel nyomtatott pólóingeket dobott piacra. A hatóság szerint ez szemben áll az érvényes szabályokkal, amelyek értelmében állami szerv vagy hivatalban lévő tisztviselő nevét tilos reklámcélokra használni. A cég képviselője a sajtónak úgy nyilatkozott, hogy merő tiszteletből kívánták a kérdéses ruhadarabokat árusítani, abban a reményben, hogy a politikus bölcsességei így könnyebben eljutnak a fiatalokhoz. A pólókon idézett feliratok közül kettő, amelyeket Wen Jiabao egyik, a pekingi egyetemen tartott beszédéből származik, megfontoltságra, de az ambíciók megőrzésére inti az ifjúságot.
  • Véget ért a Tengeri együttműködés 2012 elnevezésű kínai-orosz közös hadgyakorlat és az azon részt vevő négy orosz hadihajó elhagyta az észak-kelet-kínai Qingdao kikötőjét. A hadgyakorlatot a kínai haditengerészet vezérkari főnök-helyettese Duan Zhaoxian sikeresnek nevezte. Mint azt elmondta, a közös manővernek köszönhetően nem csak a kínai fél képességei javultak, hanem a két ország hadiflottája közötti együttműködés és kölcsönös bizalom is elmélyült. A tengeri hadgyakrolat során főként kalóztevékenység ellenes és tengeralattjáró elhárítási manővereket gyakorolt az egyesített kínai-orosz flotta, valamint éles lőgyakorlatot is végrehajtottak a Dél-Kínai-tenger térségében.
  • A dél-kínai Guangdong tartományban a rendőrök agyonlőttek egy ámokfutó férfit, mert az a figyelmeztető lövések ellenére megpróbált rájuk támadni. A rendőröket a 29 éves férfi szomszédja riasztotta, miután az a lakása ablakából téglákat hajigált az utcára. Az ámokfutó a rendőrök régi ismerőse volt, mert a férfit korábban már szándékos testi sértés és betöréses lopás miatt kétszer is elítélte a bíróság. Az ügy részleteinek kivizsgálását megkezdték a hatóságok, azonban az előzetes információk szerint a rendőrök jogszerűen jártak el a férfival szemben, amikor lelőtték.
  • A tajvani Xinbei-ben tegnap tartották a Tajvani-szoros két partja közötti gazdasági együttműködés bizottságának harmadik. A bizottsági ülés során áttekintették az ECFA-egyezmény (Gazdasági Együttműködési Keretegyezmény) keretében az elmúlt fél évben megvalósult gazdasági együttműködés eredményeit, valamint az egyezmény végrehajtásának helyzetét. Tárgyaltak továbbá a bizottság hat munkacsoportjának feladatairól, azok megvalósulásáról, valamint tapasztalatcserét folytattak a gazdasági helyzet változásáról, a nemzetközi piac bővítéséről és a következő időszak feladatairól.
  • Van remény arra, hogy életben marad az a 11 bányász, akik tegnap vízbeömlés miatt rekedtek a föld alatt a dél-nyugat-kínai Guizhou tartomány egyik bányájában, közölte a mentési munkálatok főparancsnoka. Amint elmondta, a vízszint már nem emelkedik a tárnában, ahol két olyan üreg is van, amiben biztonságban kivárhatják a segítséget a bányászok. A parancsnok egyúttal helyesbítette a tegnap hibásan közzétett adatokat, így a lgeújabb információ szerint összesen 23 vájár dolgozott a tárnában, amikor a baleset bekövetkezett. Ennek oka a feltélezések szerint a szomszédos bányában végrehajtott robbantás, amely során a bánya tárnarendszere megrongálódhatott és így beömölhetett a víz. A helyszínen több, mint 300 személy vesz részt a mentési munkálatokban.
  • Egyre fiatalabb korban kezdenek internetezni a kínai fiatalok, derül egy országos felmérésből. A 11 ezer diák és szüleik körében végzett felmérés szerint az általános iskoláskorúak több, mint 70 százaléka még 10 éves kora előtt megismerkedik a világháló rejtelmeivel. A fiatalok leginkább a popzene, a társalgás és a videojátékok csatlakoznak az internetre. A megkérdezett szülők 40 százaléka azon a véleményen van, hogy az internet inkább káros, semmint jó hatást gyakorol a gyerekekre és a legfőbb veszélyek között a nem helyénvaló információkat és a különböző visszaéléseket emelték ki, emellett pedig aggódnak amiatt is, hogy a szörfözés eltereli a figyelmüket az iskolai kötelezettségekről.
  • Wen Jiabao kínai miniszterelnök tegnap beszédet mondott a Varsóban rendezett Kína–Közép-Kelet-Európa gazdasági fórumon, amelyben elmondta, hogy Kínának és a közép-kelet-európai országoknak egyaránt érdekében áll fejleszteni a kapcsolatokat, annak ellenére, hogy a társadalmi rendszere, az ország adottságai és kultúrája révén Kína különbözik az európai országoktól. Wen rámutatott arra is, hogy a világgazdaság élénkülése gyenge lábakon áll, ezért Kínának és Közép-Európának közösen kell kezelnie a gazdasági kihívásokat. Wen Jiabao javasolta, hogy Kína és a kelet-közép-európai országok hajtsanak végre további piaci nyitást egymás irányába, és törekedjenek arra, hogy 2015-re a két fél közti kereskedelmi forgalom elérje a 100 milliárd amerikai dollárt. Ennek előmozdítására Kína egy 10 milliárd dolláros hitelkeretet hoz létre, amiből a közép és kelet-európai országokkal közös projekteket finanszírozzák. 
 
Ázsiai pénzpiaci hírek

  • Alapvetően negatív képet mutattak az ázsiai tőzsdék több negatív hatás együttes eredményeképp. A spanyol állampapírok kamata ismét ijesztően megugrott, amely kétségeket ébreszt az eurokrízis rendezésének hatékonyságával kapcsolatban. Emellett Japán defláció sújtja, amely miatt a japán jegybank újabb gazdaságélénkítő csomag végrehajtását és állampapírvásárlást is végre kíván hajtani változatlan alapkamat mellett. A jen gyengülése ellenére esett a Topix és a Nikkei 225 is, előbbi 0,72, utóbbi 0,43 százalékkal. Hong Kong és Kína is érzékenyen reagált az európai helyzetre. A Hang Seng 0,25 százalékkal került lejjebb, a Shanghai Composite 0,35 százalékot bukott. Tajvan értéktőzsdéjén is inkább eladásra koncentráltak a befektetők, és bő fél százalékos árfolyamcsökkenéssel zárt a tőzsde. Az ázsiai folyamatokkal szembemenve Dél-Korea hatalmasat száguldott, és 0,58 százalékkal ugrott meg. Ez többek között a Samsung és a Hyundai kiugróan jó eredményének köszönhető. A cégek exportpiacokon elért nyeresége ellensúlyozta a visszaeső belföldi fogyasztást. Szingapúr a tegnapi folyamatokkal harmonizálva ma is 0,08 százalékot rontott, azaz várakozó és pesszimista hangulatban zajlott a kereskedés ma. Indiát leminősítette a Standad & Poor's hitelminősítő intézet. A piacokon is érződött a negatív hangulat, 0,16 százalékkal kerültek ma lejjebb az indiai nagyvállalatok papírjai átlagosan.


No comments:

Post a Comment