Monday, 2 April 2012

Ázsiai hírek - 2012 április 2. hétfő

  • Aung San Suu Kyi burmai demokráciapárti elnök a nép győzelmeként aposztrofálta, hogy ő is és pártja is parlamenti székeket szerzett a vasárnapi választásokon. A 45 székért folytatott küzdelem hivatalos eredménye a hét vége felé várható. A nyilvánvaló győzelem ellenére közleményben kérte a párt híveit, hogy fékezzék magukat az ünneplésben. Suu Kyi asszony kijelentette, biztosítani akarja, hogy pártja győzelme a nép győzelme, és nem kívánja, hogy szavakkal vagy tettekkel más párt híveit megsértsék. Rangoonban, a párt főhadiszállásán ezrek táncoltak az utcán, mikor egyértelmű lett a pártvezető győzelme. A 664 tagú burmai parlament többségét továbbra is a hadsereg és az ahhoz közel álló pártok uralják. A jelentős kisebbségben lévő demokraták parlamenti jelenlétét mindennek ellenére figyelemreméltó haladásnak tartják nyugati megfigyelők.
  • Észak-Korea egy nagyszabású pártgyűlést tart az április közepére tervezett műholdfellövés előtt, amelyen a várakozások szerint Kim Jong-un hatalmát kívánják megerősíteni. A munkáspárt gyűlése április 11-én lesz, amelyen a fiatal Kim hivatalosan is megkaphatja az apja által betöltött tisztségeket. Az észak-koreai állami média szerint minden küldött Kim Jong-il fiára adta le a voksát, így a hatalom öröklését a nép akaratának lehet értelmezni. A pártgyűlést követően április 13-án ül össze a parlament Phenjanban. A kommunista országalapító Kim Il-szen születésének századik évfordulója alkalmábaól tervezett műholdfellövést a környező nyugatbarát államok és a NATO is ballisztikus rakétatesztként értelmezi, ami miatt az Egyesült Államok fel is függesztette az élelmiszersegélyeket. Washington szerint Phenjan megsérti az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozatát, amelynek értelmében sem rakétákat nem tesztelhet, sem nukleáris programot nem folytathat.
  • A kínai rendőrség hat embert letartóztatott és 16 honlapot bezáratott azt követően, hogy pletykák kezdtek el keringeni Peking katonai megszállásáról. A bloggerek írásaikban azt állították, hogy a hadsereg harckocsijai jelentek meg a kínai főváros utcáin. A jelentések azonnal médianyilvánosságot kaptak szerte a világon. Az állami internetfelügyelet szerint a pletykának rendkívül rossz hatása van a nyilvánosságra. A kettő mikroblogoldalt, a Sina Weibo-t és a Tencent Weibo-t, amelyeken megjelentek az információk, a Xinhua kínai állami hírügynökség szerint súlyosan megbüntették. A hatalomátadásra készülő kínai vezetés mostanában több jelentős presztizsveszteséget szenvedett elemzők szerint, kiemelten a Bi Xilai botrány miatt, ezért reagálnak a szokottnál is keményebben a mikroblogokon megjelent bejegyzésekre.
  • Japán miniszterelnöke, Yoshihiko Noda védelmébe vette a halálbüntetés gyakorlatát, és kijelentette, nem kívánja a kormány azt megszüntetni. Noda sajtótájékoztatón mondta el, az utóbbi években a különös kegyetlenséggel elkövetett bűncselekmények száma emelkedett, amelyek miatt nem lehet a halálbüntetés gyakorlatát megszüntetni. Japánban a múlt héten végeztek ki három elítéltet, először kettő év szünetet követően. Az Amnesty International emberjogi szervezet egy korábbi jelentésében a japán halálsorok embertelen körülményeire és pszichikai terhére hívta fel Tokió figyelmét. Japán a halálbüntetést kizárólag többszörös gyilkosok esetében alkalmazza.
  • Japán mintegy 16 ezer ember számára engedélyezte otthonuk meglátogatását a fukushimai atomreaktor körzetéből kitelepített 80 ezer ember közül. A magas sugárzas miatt a közelebbi területek továbbra is lezárva maradnak. A terület fertőtlenítése és újjáépítése jelenleg is folyamatban van. A legtőbb lakos nem kíván visszatérni, amíg nincsen biztosítva az egészséges szint alatti sugárzásmennyiség. A fukushimai erőmű környékén az infrastruktúrát is újjá kell építeni, amely nélkül nehéz lesz ismét lakosokat csábítani a körzetbe.
  • Csődvédelmet kért Kanadában a Sino-Forest erdőipari vállalat, amelyet már korábban faállományának túlértékelésével és bevételi adatainak meghamisításával vádoltak, amellyel a tőzsdén kívánt tőkeemelést elérni. A vállalat jelenleg felvásárlót keres. A kínai vállalat könyvelésével tavaly novemberben merültek fel kételyek. A Kínára szakosodott Muddy Waters könyvvizsgáló jelentetett meg adatokat a csalásról, amellyel szemben a Sino-Forest most 4 milliárd dolláros értékű követeléssel kíván fellépni a bíróságon. Míg Judson Martin, a Sino-Forest vezetője a kereskedés fenntartását tartja fontosnak, addig a könyvvizsgáló közleményben reagált, miszerint a csődvédelemmel a Muddy Waters elemzése bizonyult igaznak.
  • Az Egyesült Államok kiadta Dél-Koreának azt az 56 éves férfit, aki korábban elmenekült Szöulból, mert a hatóságok pedofília miatt körözték. A múlt hónapban Amerikában letartóztatott angoltanár ügyét a dél-koreai bíróság fogja tárgyalni. A vád szerint a férfi, akinek személyazonosságát nem hozták nyilvánosságra, öt esetben molesztált kisfiúkat.
  • Lee Myung-bak dél-koreai elnök maximális támogatásáról biztosította a Világbank új elnökjelöltjét, Jim Yong Kim-et. Amint, azt Lee elmondta, meggyőződése, hogy a koreai származású szakember megfelelő jelölt az intézmény vezető posztjára. Jim Yong Kim hivatalos megválasztására előreláthatólag még ebben a hónapban kerül sor. Feladatai között elsősorban a szegénység csökkentése és a fejlődő országok kiemelt támogatása szerepelnek. Kim a támogatásért köszönetét fejezte ki a dél-koreai elnöknek, és elmondta, hogy a Világbank elnökeként feladatainak elvégzésében Dél-Korea gazdasági fejlődése során szerzett tapasztalatai nagy segítségére lesznek. A fejlődő országok gazdaságának fellendítésében különös fontosságú tényezőként emelte ki az emberi erőforrásokba eszközölt befektetéseket. A 187 tagországot számláló Világbank 53 éves elnökjelöltje korábban az egészségügyi kutatások terén ért el kiemelkedő sikereket, többek között az AIDS és a tuberkulózis kezelési módszereinek kidolgozásában.
  • Kína az egészségügyi alapellátás körébe sorolja a dohányzásról való leszokást segítő tanácsadást, a nikotinfüggőséget enyhítő készítményeket pedig az alapvető gyógyszerek listájára veszi, közölte Chen Zhu egészségügyi miniszter. A dohányzás szabályzása a kínai egészségügyi reform elengedhetetlen része, mondta a tárcavezető. A kínai egészségügyi minisztérium dohányzás elleni programját jelenleg is még jelentős mértékben hátráltatják az úgynevezett nem káros dohányáru reklámok, amelyek sok esetben félrevezetőek is, valamint az is problémát jelent, hogy Kínában több iskola az őket támogató cigarettamárka nevét viseli. Kína további intézkedéseket vezet be anna érdekében, hogy korlátozza a programot hátráltató tevékenységeket, tette hozzá a miniszter. A minisztérium a program következő lépéseként elrendelte, hogy a dohányáruk csomagolásán feltüntetett figyelmeztetést a korábbinál angyobb méretben kell feltüntetnie a forgalmazónak.
  • A kínai áruszállítási és áruszerzési egyesület és az országos statisztikai hivatal szolgáltatási iparágat kutató részlege által közölt adatok szerint márciusban a kínai gépgyártási iparág beszerzési menedzser indexe azaz a PMI 53,1 százalék volt, amely az előző hónapinál 2,1 százalékkal magasabb. Ezzel az iparág beszerzési menedzser indexe már négy egymást követő hónapban emelkedett, mégpedi úgy, hogy a 11 mellékes mutató közül csupán csak egy csökkent, a többi mind emelkedett. Zhang Liqun, a kínai államtanács fejlődési intézet kutatója elmondta, hogy a PMI mutató emelkedése a gazdaság növekedési ütemének felgyorsulását jelzi előre.
  • Wen Jiabao kínai miniszterelnök a hétvégén Pekingben tárgyalást folytatott Mario Monti olasz miniszterelnökkel. A kormányfő elmondta, hogy a kínai kormány ösztönzi mind az állami, mind a magán vállalkozásokat, hogy bővítsék Olaszországban befektetéseiket, és egyúttal reményét fejezte ki, hogy a talján kormány minden megtesz annak érdekében, hogy a kínai befektetők megfelelő körülmények között működhessenek. Wen Jiabao elmondta, hogy a kínai kormány széles perspektívát lát az olaszországi befektetésekben, valamint kiemelkedő fontosságúnak tartja a két ország közötti gazdasági együttműködés további kiszélesítését. Mario Monti nagyon fontosnak tartja és egyben sikernek nevezte a kínai vállalkozások olaszországi befektetésit és Kínát Olaszország fontos stratégiai partnereként említette meg. Az olasz-kínai együttműködések megerősítése megfelel mindkét ország érdekeinek, tette hozzá Monti.
  • Kína legfelsőbb bírósága 2011-ben 121 egy olyan esetet vizsgált ki, amelyben köztisztviselők szándékosan elmulasztottak jelentést tenni azokról a bűncselekménynek minősülő tevékenységekről, amelyek munkájuk során jutott tudomásukra. A kínai törvények kötelezik az állami tisztviselőket, hogy jelentést tegyenek a tudomásukra jutott törvényellenességekröl. Az 2010-ben indított vizsgálatsorozat az élelmiszerbiztonság, a környezetvédelem, a munkavédelmi szabályzat, a pénzügyi szektor valamint a szellemi tulajdonjog területein tárt fel hiányosságokat. A szándékos mulasztást elkövető állami tisztviselők ellen hivatali hatáskörrel való visszaélés, valamint megvesztegetés gyanújában indítottak eljárást a hatóságok.

Ázsiai piaci hírek
  • Emelkedéssel kezdődött az új pénzügyi év első kereskedési napja az ázsiai térség piacain. A vártnál kedvezőbb kínai beszerzési menedzser index visszahozta a befektetők opitimizmusát, akik, úgy tűnik félretették a Kínával és Európával kapcsoaltos aggodalmaikat is. Japánban a gyengülő jen miatt az exportvállalatok részvényeinek emelkedése nyomta fel mind két mérvadó mutatót. Igy a Nikkei 225 0,26, a valamivel átfogóbb Topix pedig 0,2 százalékos emelkedést könyvelhetett el a nap végén. Hong Kongban a Hang Seng folytatta a pénteki visszaesést, elsősorban az ingatlan szektor gyenge teljesítménye miatt, és ezzel mínusz 016 százalékkal zárt. Kínában ma ünnepnap miatt nem volt kereskedés. Taivanon a Taiex 0,88 százalékot csökkent, míg a dél-kreai Kospi mutatók mindegyike pluszban végzett, a Kospi 50-essel az élen, amely 1,2 százalékot emelkedett. A három szomszéd közül ma Pakisztánnak nem kedvezett a nap, a Karacsi 100-as, igaz ugyan, hogy nem számottevő mértékben, de 0,06 százalékos csökkenéssel zárt. Jól teljesített viszont az indiai Sensex, 033 százalékos emelkedéssel, és Bangladesben is jó hangulatban fejeződött be a nap, mert a DSE General mutató jelentős, 1,18 százalékos növekedést ért el. Bár nem számít az irányadó mutatónak, érdemes megemlíteni a mongol MSE Top 20-as, amely figyelemre méltó zuhanást élt meg a mai napon, így a kereskedést mínusz 1,89 százalékkal zárta. A vállalati szektorban jól szerepelt a Canon és a Panasonic, ellenben a Hitachi éles, mínusz 1,4 százalékos csökkenő fordulatot vett, a japán jen gyengülése ellenére, amely 82,70-es középárfolyamon cserélt ma gazdát a dollárral szemben.




No comments:

Post a Comment