Thursday, 10 May 2012

Ázsia hírek - 2012 május 10. csütörtök


  • A legtöbb kínai utazási iroda felfüggesztette utjait a Fülöp-szigetekre a Dél-Kínai tengeren fokozódó feszültség miatt. A kínai hírügynökség szerint az irodák igyekeznek a jelenleg a szigetországban tartózkodó ügyfeleik biztonságára is ügyelni. A hadihajók több, mint egy hónapja tartó patthelyzete miatt pénteken tartanak deomnstrációt Manilában, ami miatt figyelmeztetik az ott tartózkodó kínaiakat és a kínai vállalatokat, hogy igyekezzenek a tiltakozóktól távol maradni. Kína közel a telejs Dél-Kínai tengert magának követeli, ellentétesen az ENSZ felségvizeket szabályozó rendelkezéseivel, amely a partoktól 200 tengeri mérföldes távolságban határozza meg az országok gazdasági övezeteit. A vitatott vizeken több alkalommal voltak kisebb incidensek korábban is. Legutóbb kínai halászokat ért tetten a Fülöp-szigeteki parti őrség a partokhoz közel. A halászok segítségére kínai kutatóhajók, majd hadihajók érkeztek. Manila felkérte Kínát, hogy a nézeteltérést a nemzetközi bíróság előtt rendezzék.
  • Engedélyezte az amerikai jegybank szerepét betöltő FED a kínai Industrial and Commercial Bank of China-nak egy pénzintézet, a Bank of East Asia amerikai leányvállalatának felvásárlását. A bank 780 millió dolláros vagyonnal és 13 bankfiókkal rendelkezik az USÁ-ban. Először fordul elő, hogy kínai pénzügyi vállalat az Egyesült Államokban felvásárlást hajthasson végre. A FED emellett engedélyezte kettő másik kínai bank számára tevékenységének bővítését. Mivel a lépésre közvetlenül a Pekingben tartott gazdasági megbeszélésekre került sor, elemzők szerint ez a kínai állami vállalatokkal szembeni félelmek csökkenésére utal. A lépést többen is kiemelten jelentősnek tartják. Korábbi elemzések a kínai bankrendszer működését kritizálták, mivel az állami bankok rekord mennyisegű pénzt hiteleztek a gazdasági válság idején, valamint az ingatlanárak csökkenésével feltételezések szerint megnőtt az értékvesztett hitelek száma. Emellett a kínai vállalatok könyvelési technikái is kérdéseket vetnek fel. Az ICBC tevékenységével aznban elégedett volt a FED, ezért adott lehetőséget a vásárlásra.
  • Chen Guangcheng kínai aktivista, aki vaksága ellenére képes volt a házi őrizetből megszökni és a pekingi amerikai nagykövetségre menekülni, jelenleg a kínai útlevelére vár, hogy tanulmányi céllal az USÁ-ba utazhasson. A menekülése kisebb diplomáciai incidenst okozott, beárnyékolva az éppen Pekingben zajló kínai-amerikai miniszteri szintű találkozót. Chennek a new yorki egyetem kínált oktatási lehetőséget, és az ehhez szükséges hivatalos formaságokat már el is intézték. Az aktivista családjával kettő éven keresztül illegálisan volt házi őrizetben, derült ki egy rendőrségi nyilatkozatból, azonban Chen a pekingi kormány bizonyítékait várja arra, hogy valóban nem központi rendeletre tartották őket fogva. A korábban börtönbüntetéssel is sújtott férfi a kínai egy gyermek politikájának áldozatául esett nőket védte, akiket abortuszra és sterilizálásra kényszerítettek. Chen továbbra is kórházban van, ahol a menekülés közben szerzett lábsérüléseit kezelik.
  • Kína áprilisban mért export és improt növekedésének üteme lassuló tendenciát mutat, ami ismét aggodalmat ébresztett az ország gazdasági helyzete iránt. Elemzők a kínai monetáris politika további lazítására sürgetnek. A kivitel 4,9 százalékkal emelkedett áprilisban az előző éveshez képest, amely közel ötven százalékos esés márxiushoz viszonyítva. A fogyasztáscsökkenésre utal abehozatal is, ami csupán 0,3 százalékot emelkedett a márciusi 5,3 százalékról visszaesve. Kína a belföldi fogyasztást igyekszik fokozni a gazdaság kiegyensúlyozása érdekében, azonban az európai helyzet a valódi károkat okoz a kínai gazdaságnak. A hitelezéssel felpörgetett gazdaság magas inflációt okozott, amelynek visszavágására szigorított Peking a monetáris politikáján. Elemzők szerint a belföldi fogyasztás nagyon gyenge, amely ébresztőként kellene, hogy hasson a törvényhozás számára. A kínai kereskedelem helyreállása a világgazdaság gyengélkekédésenek hatásából lassúnak ígérkezik elemzők szerint, mivel mind a nemzetközi, mind a belföldi fogyasztás visszaesőben van.
  • Az iPad márkanévért folyó jogi küzdelem újabb állomásához érkezett, mivel a márkanevet eredetileg birtokló Proview kínai leányvállalatának amerikai bíróságon beadott keresetét elutasították. A Proview azzal vádolta az amerikai Apple számítástechnikai óriást, hogy a márkanév birtoklása érdekében az Egyesült Királyságban hozott létre egy vállalkozást, amelynek az IP Application Development, azaz rövidítve az IPAD nevet adta. Az amerikai óriás 2009-ben vásárolta meg az iPad név tulajdonjogait a tajvani Proview-tól. A globális névhasználat azonban a kínai leányvállalat szerint Kínára nem terjed ki, ezért több bíróságon is eljárást indítottak az Apple ellen. Míg az Egyesült Államokban elutasították a keresetet, addig a kínai bíróság eljáráson kívüli megegyezésre szólította fel a feleket.
  • A japán kormány veszi át a Tepco energetikai cégirányítását, amely vállalat a fukushimai atomerőművet ért katasztrófa miatt hatlmas kártérítéseket kénytelen fizetni a lakóknak. A japán állam a segélyekért cserébe veszi át a cég irányítását, amelynek üzleti tervét Yukio Edano kereskedelmi miniszter el is fogadott. Az államosítással a vállalat csődjét kerülik el, máskülönben Tokió áramellátása kerülne veszélybe. Az állam immár többségi részvénycsomaggal és a vele járó szavazati jogokkal is rendelkezik, így végre tudja hajtani a cég átalakítását. A Tepco az új igazgatótanács elnökének azt a Naomi Hirosét javasolja, aki eddig a kártérítések kifizetéséért volt felelős.
  • A Toyota áprilisra ismét profitemelkedést jelentetett, bizonyítva, hogy helyreállt a természeti katasztrófák hatásaiból és ismét megkapaszkodott az amerikai autópiacokon. A netto profit 1,5 milliárd dolláros volt az elsö negyedévben, és a pénzügyi évre mintegy 9 milliárd dolláros bevételt jelzett előre a vállalat. Az autóipari óriás termelése visszaállt a normál szintre, így az ügyfeleknek sem kell várakoznia annyit a megvásárolt autókra. Ez szintén szerepet játszott az amerikai autóvásárlók bizalmának visszaállításában, ahol 11,6 százalékos eladásnövekedésről számoltak be. A Toyota pénzügyi sikereit leginkább a jen emelkedő árfolyama veszélyezteti, amely 79,80 jenes szinten áll jelenleg a dollárral szemben.
  • Több százan gyűltek össze Thajföldön törvényi reformokat követelve a felségsértésért elítélt, majd a börtönben elhunyt Ampon Tangnoppakul temetési szertartásán a bangkoki bíróság előtt. A tiltakozók a felségsértésről szóló törvénymegváltoztatását követelték, amely miatt a 62 éves férfit 20 év szabadságvesztésre ítélhették. Ampon sms-ben sértegette a királynét a vád szerint. A börtönben gyomorpanaszokkal szállították kórházba. Haláláról felesége egy látogatása során értesült. Csak a boncolást követően derült ki, hogy a férfi májrákban szenvedett, amely már több szervére átterjedt. Az özvegy a vallási szertartást a bírósággal szemben tartotta, hogy felhívja a figyelmet a szabályozás hibáira és a betegek ellátásának fontosságára. A novemberi ítélehozatalkor az Európai Unió is aggodalmát fejezte ki a thajföldi politikai foglyok miatt. Jelenleg is folyik egy nagy figyelemmel kísért eljárás egy liberális lap internetes oldala fenntartója ellen, aki a vád szerint nem távolította el megfelelő gyorsasággal a királyi családot sértő olvasói bejegyzéseket.
  • A kínai minőségellenőrző hivatal tegnap fokozott ellenőrzést rendelt el a Fülöp-szigetekről importált gyümölcsökkel szemben, mert több szállítmányban is az egészségre ártalmas organizmusokat mutattak ki. A sanghaji, a sencseni és a guangzhou-i kikötőkben végzett rutinellenőrzés során olyan rovarokat és baktériumokat találtak fülöp-szigeteki banán, ananász és más gyümölcsszállítmányokban.
  • Kína fülöp-szigeteki nagykövetsége óvatosságra szólította fel az ott tartózkodó kínai állampolgárokat és az ott működő vállalkozásokat, mert előreláthatólag széleskörű Kína ellenes tüntesékre kerül sor a közeljövőben a Huangyan-szigetek területi vitája miatt. A követség egyúttal arra kéri a kínai állampolgárokat, hogy álljanak távol az esetleges megmozdulások színhelyétől és tartsák be a helyi törvényeket.
  • Az észak-nyugat-kínai Gansu tartomány egyik megújuló energiaforrásokat feldolgozó üzemében több, mint ötven dolgozó betegedett meg ólommérgezésben, közölték a helyi hatóságok. A vizsgálatok ötven esetben mutattak ki súlyos mérgezést, amelynek oka egyelőre ismeretlen. A jelentés szerint nem kizárt, hogy további esetekre is fény derül. A hatóságok megkezdték az ügy kivizsgálását.
  • A kínai hadsereg napilapja, a PLA Daily mai vezércikkében arra figyelmeztette a Fülöp-szigeteket, hogy a kínai haderő semmiféle olyan tevékenységet nem hagy jóvá, amely veszélyezteti az ország Huangyan-sziget feletti területi fennhatóságát. A kérdésben Kína eddig visszafogottan viselkedett, azonban tévedés volna azt hinni, hogy ez a gyengeség jele, írja a napilap. A cikk utal arra is, hogy a 80-as években és később 2006-ban a Fülöp-szigetek maga is publikált olyan térképeket, amelyeken a vitatott sziget kínai területként van feltüntetve. Egy hónappal az incidens kezdete után Kína független és békés szándékú külpolitikát folytat, amely alapján nem szándékozik a gyengébb fél felett zsarnokként viselkedni, sem pedig vakon beletörődni mások azon próbákozásaiba, amelyek alááshatják a nemzet büszkeségét és a társadalom rendjét, áll a kínai népi felszabadító hadsereg napilapjában, amely ismét leszögezte, hogy a Huangyan-sziget mind jogi, mind történelmi alapon Kína részét képezi.
  • A kínai egészségügyi minisztérium jelentése szereint az idei év első negyedévében 438-an betegedtek meg ételmérgezésben, akik közül 12-en meghaltak. A kérdéses időszakban 17 súlyos ételmérgezési esetről jelentettek a hatóságok, szemben a tavalyi 13 mérgezéssel. Ennek ellenére a fertőzöttek száma az elmúlt évhez képest mintegy egynegyedével kevesebb. Az esetek mintegy fele otthonokban fordult elő, míg a többi, tömeges mérgezést iskolai étkezdékből és magántulajdonú éttermekből jelezték, közölte a minisztérium.
  • A dél-kínai Sencsen város önkormányzata, úgy döntött, hogy a munkaerő beáramlás megsegítése érdekében könnyít a letelepedési feltéleken. Az új rendelkezés szerint a főiskolai végzettséggel rendelkezők könnyebb feltélekkel folyamodhatnak a hukou-ért, azaz letelepedési engedélyért. A Kína gyártási központjaként is ismert Sencsen az első város ahol a nyitás és reformpolitika részeként egyelőre kísérleti jelleggel a migrációt segítő programba kezd. Korábban csak a legelismertebb egyetemeken diplomát szerzettek élhettek ezzel. Sencsenben több, mint 15 millióan élnek, akiknek mindössze egy ötöde van állandó lakosként bejegyezve.

 

Ázsiai péncpiaci hírek

  • Ma egy helyben topogtak az ázsiai tőzsdék, nem tudva, milyen hatásokra számítsanak a közeljövőben a világgazdaság nagyobb szereplői esetében. Elsősorban az Európai Unió helyzete okoz fejtörést. Míg a görög kormányválság és a megtakarítások elutasítása tegnap zuhanást okozott, addig ma inkább kivárás volt jellemző az Ázsiában befektetőkre. A kínai makroadatok is borúlátásra adtak okot, hiszen mind az export, mind az import esésnek indult. A tokiói TOPIX 0,05 százalékos mínuszban zárt, és az eseménytelennek tűnő átlagársüllyedés mellett nagy kilengések is történtek. A nap vesztese a gázipari Kamei volt 17,47 százalékos bukással, a nap nyertes pedig a Link and Motivation üzleti konzultcég 16,84 százalékos ugrással. A Nikkei 225 0,39 százalékot süllyedt. Az elmlozdulások mérsékeltebbek voltak. A villamosenergiai vállalatok húzták fel a napot, kettő is hat százalék körüli emelkedést produkált. A Hang Seng Hong Kongban fél százalékot esett. A nap vesztesei a légitársaságok voltak, közülük is kiemelkedik a Cathay Pacific 6,29 százalékos bukásával. A kínai nyersanyagvállalatok azonban emelkedtk a rossz makróadatok ellenére 1 – 2 százalékos mértékben átlagosan. A Shanghai Composite Kínában 0,07 százalékot emelkedett. A kilengések elérték a 10 százalékot, azonban nem mutatkoztak egyértelmű irányok. Tajvan 0,11 százalékos plusszban zárt, a vesztesek között több elektronikai és számítástechnikai cég zárt 5 százalék körüli bukással, többek között a BenQ. Szöulban a KOSPI 0,27 százalékkal került lejjebb. Ma elsősorban a fémipari óriások buktak Koreában. Érdemes kiemelni a kormányzati építkezésekre specializálódott Poonglim Industrialt, amely egy hónap alatt 1396 kwonon árszinteről 177-re zuhant, azonban ma mintha helyreállt volna a befektetők bizalma és 97,74 százalékot ugrott a kereskedésben. Az indiai nagyvállalatokat figyelő Sensitive 30 0,36 százalékot csúszott ma. A Bank of India már több napja esik, ma a gép- és fémipari vállalatok veszítettek leginkább. A sereghajtó a Maruti Suzuki India volt 3,18 százalékkal. Szingapúrban 0,09 százalékos plusszban zárt a tőzsde. A papírok nem mutattak nagy kilengéseket, leszámítva Wilmar International mezőgazdasági vállalatot, amely folyamatosan esett ezen a héten, ma is 9,15 százalékot, mivel az élelmiszeripari termékek növekvő indiai és kínai kereslete jelentősen feltornázta a beszerzési árakat.



Tuesday, 8 May 2012

Ázsiai hírek - 2012 május 8. kedd


  • Kína álláspontja már korántsem optimista a Huangyan-sziget körül kialakult feszült helyzettel kapcsolatban, és felkészült a válaszlépésekre, amennyiben a Fülöp-szigetek további bármi olyan lépést tesz, ami rontja a helyzetet. A bejelentés azután történt, hogy Fu, immár harmadszor, behívatta a Fülöp-szigetek pekingi diplomáciai ügyvivőjét Alex Chua-t. A megbeszélésen Fu Ying ismertette Kína konfliktussal kapcsolatos nézőpontját, és hangsúlyozta, hogy Peking számára úgy tűnik, a Fülöp-szigetek nem tesz semmit annak érdekében, hogy a területi vitát diplomáciai úton, hatékonyan rendezze. Ezzel a kínai fél utalt arra a tényre, hogy Manila továbbra is hajókat küld a térségbe, valamint, hogy félrevezető megjegyzésekkel manipulálja a közvéleményt és a nemzetközi közösséget. Mindezek miatt a kínai kormány továbbra is készültségben tartja a sziget körül állomásozó hajóit, azonban hangsúlyozta, hogy kitart a diplomáciai megoldások mellett.
  • A qatari televízió, az Al-Jazeera bejelentette, hogy Kína erőszakkal bezáratta az irodáját, miután kiutasították egy angol nyelvű tudósítójukat. A kínai döntés, mely értelmében nem újították meg Melissa Chan újságírói engedélyét, több éve az első külföldi riporter esetében. A hivatalok nem engedték azt sem, hogy az Al-Jazeera másvalakit helyezzen a pozícióba. Chan 2007 óta volt Kínába delegált tudósítója az arab hírcsatornának. A csatorna csalódottságát fejezta ki az angol nyelvű tudósítói pozíció ellehetetlenítésével kapcsolatban. A döntés nem vonatkozik az arab nyelvű híradásokra, a tudósításokat folytathatja a csatorna. A Kínába delegált külföldi tudósítók klubja tiltakozott a döntés ellen. Korábban Peking rosszallását fejezte ki egy, az Al-Jazeerán vetített dokumentumfilm ellen, amelyben azonban Melissa Chan nem vett részt. Azonban a hatóságok kifejezték elégedetlenségüket az angol nyelvű tartalom miatt, és Chant több szabály és rendelet megszegésével vádoltak meg, amelyet azonban nem pontosítottak. Kína innentől kezdve rövid távú akkreditációkat adott ki a nőnek, amelyet aztán áprilisban nem hosszabbított meg. Az Al-Jazeera tudósítójának kiutasítása az első 1998 óta. Akkor a német Der Spiegel újságíróját, Jürgen Krembet utasították ki Kínából államtitkok megsértése vádjával.
  • Az amerikai General Electric a kínai XD Electric-kel kíván szorosabb kapcsolatra lépni a gyorsan növekvő kínai elektromos áramszállítás piacán való részvétel miatt. A GE 15 százalékos részesedést vásárol az XD-ben, amely Kína legnagyobb elektromos hálózat-fejlesztője. Peking jelenleg nagy ütemű hálózatfejlesztésbe kíván kezdeni a gazdasági növekedés fenntartása és a belsőbb területek fejlesztése érdekében. Bár a felek nem adtak meg pontos értéket az üzletről, sajtóforrások szerint 535 millió dollár körüli volt a részvénycsomag ára. A piacnak az egész világon hatalmas kereslete van. Míg a fejlődő államok hálózatuk teljesebbé tételében érdekeltek, addig a fejlett országok esetében a hálózat felújítása vált esedékessé.
  • A zöldségforgalmazók formaldehiddel permetezik be a káposztákat, hogy a szállítás során friss maradjon, jelentette az kínai állami Xinhua hírügynökség. A hírek szerint a gyakorlat több éve általános Kelet-Kínában, mivel a termelők nem tudnak hűtőkocsikat beszerezni a szállításhoz. A káposzta alapélelmiszernek számít Kínában, mindenhol fogyasztják. A formaldehid rákkeltő hatású anyag, amely légzési és emésztési problémákat okoz. A Xinhua egy élelmiszeregészségügyi razziáról is beszámolt, amelynek keretében több tucat élelmiszer-nagykereskedőt lebuktattak, ahol formaldehiddel kezelt káposztákat találtak. A kereskedők közül többeket letartóztatásba helyeztek. Kínában az élelmiszerbiztonság kiemelt probléma. A pekingi egészségügyi minisztérium legutóbb 2008-ban adott ki tiltott adalékanyagokat tartalmazó listát, azonban a betartatás nehézkes.
  • A Wall Streer Journal értesülése szerint az Evernote elektronikus jegyzetprogram Kínában akar egy adatközpontot létrehozni. A vállalatnak telejsítenie kell az internetes szolgáltatásokra vonatkozó szigorú kínai előírásokat, amelyek a Facebookot és a Google-t is elijesztették. Az Evernote 70 millió dollárra becsült befektetéshez jutott, amelyből elsősorban ázsiai terjeszkedésüket kívánják finanszírozni. Az amerikai cégnek jelenleg 30 millió felhasználója van. A kínai piacon csupán egyetlen riválisa, a Baidu egy szolgáltatása van. Az Evernote igazgatója, Jeremy Goldkorn úgy nyilatkozott, hogy a kínai kormánynak feltehetően nem lesz gondja a tárolóval, hiszen az ott tárolt adatokat elsősorban a felhasználó láthatja kizárólag, ellentétben a szociális médiával, amely ösztönzi a felhasználókat azok megosztására. Kritikusok szerint a kínai kormany kötelezheti bizonyos személyek adatainka kiadására a vállalatot. Ez történt 2005-ben a Yahoo esetében, amely kiadta egy újságíró személyes levelezését. A kínai riporter a kiadott adatok alapján börtönbe került.
  • Beduin fegyveresek Egyiptomban szabadon engedtek 10 Fiji-szigeteki békefenntartót, akiket rövid ideig tartottak fogva a Sinai-félszigeten. A beduinok törzsük terrorizmusért letartóztatott tagjainak szabadon engedését követelték, amelyre ígéretet kaptak. A nemzetközi katonai megfigyelők táborát már márciusban is izolálták ugyanezen okokból. A katonai megfigyelők az Egyiptom és Izrael közötti területet felügyelik. A Sinai-félszigeten élő beduinok már hosszú ideje panaszkodnak az egyiptomi kormány nem tisztességes bánásmódja miatt, mivel szerintük ellehetetlenítik őket. A beduinok útlezárásokkal és turisták elrablásával igyekeznek hangjukat hallatni. A beduinok hajtottak végre bombamerényleteket üdülőhelyek ellen 2004-ben, 2005-ben és 2006-ban, amelyekben 130 ember vesztette életét. A bombamerényletekkel összefüggésben nemrég hajtottak végre három halálos ítéletet.
  • Dél-Korea fokozni kívánja a vámellenőrzést a a porított emberi szöveteket tartalmazó gyógyszerekkel szemben. 2011 augusztusa óta a határokon közel 17500 tablettát foglaltak le, amelyeket Kínából akartak az országba csempészni. A hatóságok szerint a porított emberi hús halott csecsemőkből vagy magzatokból származik. A tradicionális gyógyászatban bizonyos betegségeket gyógyítanak a szerekkel és az állóképesség javulását remélik használói. Dél-Korea szerint a tabletták rengeteg bakériumot tartalmaznak és nagy egészségügyi kockázatot jelentenek. A vámhatóság elmondása szerint a tablettákat más gyógyszereknek álcázva igyekeznek az országba juttatni utazók segítségével vagy postai úton. A pekingi egészségügyi minisztérium is vizsgálatokat indított a koreai állításokkal kapcsolatban. Deng Haihua szóvívő a China Daily-nek elmondta, a gyógyászati hulladék mindennemű felhasználása szigorúan tilos.
  • Erősödött az indiai rúpia ma, miután a kormány bejelentette, az adókerülés elleni törvényjavaslat alkalmazását egy évvel elhalasztja. A javaslat szerint a hatóságok vizsgálhatják azokat az üzleteket, mint például külföldi vagy más országokon keresztül történő befektetéseket, amelyek során adókerülés felételezhető. A törvény kritikusai szerint a szöveg azonban nem volt egyértelmű és elriaszthatta volna a külföldi befektetőket és az alapokat. A rúpia közel 1,5 százalékot erősödött a dollárral szemben, amely azonban elemzők szerint csupán időleges, mivel hamarosan ismét jelentkeznek az indiai gazdasági fejlődéssel kapcsolatos aggodalmak. Az alacsony mértékű bővülés nagy áremelkedéssel párosul, amely nyomás alatt tartja az indiai valutát.
  • Elhunyt a börtönben az a 60-as éveiben járó thaj férfi, akit tavaly novemberben ítéltek el 20 évre felségsértés miatt. Akkor a vád szerint Ampon Tangnoppakul a királyi családot inzultáló sms-eket küldött egy kormányhivatalnoknak. Ampon tagadta a vádakat és azzal védekezett, hogy nem tudja, hogy kell üzeneteket küldeni telefonon. Az idős férfit a számítástchnikai bűncselekményre vonatkozó törvény és a felségsértési törvény együttes megsértése miatt ítélték el. A 60 feletti férfi gyomorpanaszokkal került a múlt héten kórházba. A hatóságok halálának pontos időpontját sem tudták megmondani. Az ítélet kapcsán tiltakozók követelték a jogszabályok megújítását, amelyek alapján az országba látogató külföldi állampolgárokat is bebörtönöztek. A tudományos élet szereplői is hagyták el az országot a letartóztatástól való félelem miatt. Az Európai Unió is mély aggodalmának adott hangot az ítélettel kapcsolatban.
  • Mintegy 100 pilóta vonult betegállományba az Air India légitársaságnál az új, Boeing 787 Dreamliner típusokra való kiképzéssel összefüggésben. Az Air India még 2007-ben rendelte meg a típust. A múlt hónapban magába olvasztott Indian Airlines pilótáit rendelték a típusra, amely az Air India pilótái képviselői szerint nem tisztességes, hiszen már a fúzió előtt megrendelték a gépeket, így az akkor Air India dolgozóknak kellene, hogy előjoguk a típusra. Ma várhatóan további 150 pilóta nem veszi fel a munkát betegségre hivatkozva, amelyet Ajit Singh civil repülésügyi miniszter illegális lépésnek nevezett. Már több nemzetközi járatot törölni kellett a pilótahiány miatt az indiai nemzeti légitársaságnál.
  • Holnap kezdi meg a kitermelés Kína első, saját fejlesztésű mélytengeri olajfúrótornya a Dél-Kínai-tengeren, jelentette be az ország legnagyobb olajtársasága a CNOOC. Az erről kiadott tájékoztató szerint a fúrótorony Hong Kongtól mintegy 320 kilométerre dél-keletre található. Az első, független kínai olajkitermelőt a CNOOC hatalmas előrelépésnek tartja, áll a közleményben. A Dél-Kínai-tenger térségében a becslések szerint 23-30 milliárd tonna nyersolaj és 16 trillió köbméter gáz termelhető ki, ami Kína nyersanyagkészleteinek egyharmadát teszi ki.
  • Észak-Korea 13 dél-koreai civil és vallási szervezethez küldött telefax üzenetben kiritizálta a szöuli kormányt, amiért az megsértette méltóságában a kommunista államot, amikor az dollármilliókat költött Kim Il-sung születésnapjának megünneplésére, közölte a dél-koreai hírügynökség, amelynek egy másik közleménye szerint az idei év első három hónapjában mindössze 366 menekült érkezett Észak-Koreából, míg 2011-ben 566-an szöktek sikeresen délre. A dél-koreai egyesítése minisztérium közleménye szerint az idei menekültek kétharmada nő.
  • Kína legnagyobb sivatagában, a Hszincsiang-Ujgur Autonóm Területen elterülő Taklamakán-sivatagban egy 1500 évesre becsült buddhista templom romjaira bukkantak a régészek. A kutatók a romokat a templom főcsarnokának ritka, három négyzet alakú folyosóból álló és még a buddhizmus korai időszakára jellemző szerkezete miatt különösen nagy jelentőségü leletnek tartják, mert segítségével újabb, a vallás Kínában történt elterjedésével kapcsolos tények tárulhatnak fel.
  • A japán kormány tájékoztatása szerint jövő héten Nagy-Britanniába utazik Akihito császár és neje Michiko, hogy részt vegyenek Erzsébet angol királynő megkoronázásának 60-ik évfordulóján. Az ötnaposra tervezett, május 16-án kezdődő utat a kabinet mai ülésén hagyta jóvá. 2009 óta ez az első alkalom, hogy a japán uralkodó házaspár hivatalos tengerentúli úton vesz részt. Az angol királyi család rendezvényein kívül Akihito és felesége azokkal a brit szakemberekkel is találkoznak, akik a tavalyi földrengés és cunami katasztrófát követően önként segédkeztek a mentésben. A 78 éves császár 19 éves volt, amikor 1953-ban jelen volt Erzsébet koronázási szertartásán.
  • A kelet-kínai Chanzhou-ban a rendőrség egy illegális szervkereskedő szervezet felszámolására tett rajtaütés során 20 fiatal férfit mentett meg veséjük elvesztésétől. A férfiak égető pénzszűke miatt, egy az interneten közzétett hirdetés alapján ajánlották fel szerveiket a kereskedő maffiának. Kínában évente mintegy másfél millióan várnak szervátültetésre, azonban megfelelő donorok hiányában kevesebb, mint egy százalékuk jut életmentő szervhez. Az átültetésre kerülő szervek 65 százaléka halott donoroktól, főként kivégzett fegyencektől származik, míg a fennmaradó részt hozzátartozó szerv felajánlások teszik ki. A donor nyilvántartási és elosztási rendszer fejletlensége miatt Kínában az illegális szervkereskedelem multimilliárdos üzlet, amely főként a nehéz anyagi körülmények között élő helyzetét használja ki.
  • Hong Lei kínai külügyi szóvivő tegnap Pekingben tartott szokásos sajtóértekezletén úgy nyilatkozott, hogy Kína bízik abban, hogy Valgyimir Putyin tegnapi beiktatása Oroszország számára egy új, a korábbinál is properálóbb korszakot nyit meg. Kína és Oroszország nem csak szomszédosak, hanem legfontosabb partnerei egymásnak. Hing Lei elégedetten nyilatkozott kétoldalú kapcsolatok bővüléséről, és méltatta, hogy a két ország vezetői konszenzusra jutottak a különböző területeken történő együttműködések elméleti es gyakorlati megvalósítását illetően.

Ázsiai pénzpiaci hírek

  • Nem történtek nagyobb elmozdulások az ázsiai piacokon. A hétvégi választások okozta nagy riadalmat a kivárás váltotta fel. A Görögországnak nyújtott EU IMF segélycsomag újratárgyalásának az esélye kisebb lett, mivel sem az eddigi kormányoldal, sem a megszorításokat ellenző kispártok nem képesek kormányt alakítani, és ismételt választásokra kerülhet sor. Franciaországban az új elnök mozgástere a kampányban megfogalmazottaknál lényegesen kisebb, mivel Merkel kijelentette, nem kíván a megszorításra alapuló uniós pénzügyi irányvonalon változtatni. Japánban pozitív irányba fordult a mérleg, köszönhetően a valuta dollárral szembeni gyengülésének. Az elektronikai vállalatok jó eredményeket közöltek a gyrsjelentésekben. A Hitachi 2,6, a Toshiba 3, a Honda pesig 2 százalékot volt képes ma emelkedni. A TOPIX 0,58 százalékot emelkedett. A nap nyertesei az egészségügyi vállalatok voltak, a Medical System Network 13,58, a Ship Healthcare Holdings 12,89 százalékot ugrottak. A Nikkei 225 0,69 százalékot emelkedett. A nap nyertese a Fuji Heavy Indutries 7,31 százalékos ugrással. A hong kongi Hang Seng kisebb kilengésekkel 0,25 százalékot esett ma. Elsősorban a kínai nyersanyagkitermelők vesztettek, de az ingatlanfejlesztők közül is többen kerültek bő egy százalékkal lejjebb. A kínai Shanghai Composite 0,12 százalékot csúszott, azonban a nyugalmasnak tűnő felszín alatt hatalmas kilengéseket lehetett tapasztalni. A nap vesztese itt a Liaoning Shidai Wanheng, amely szó szerint beszakadt, és 38,8 százalékot zuhant. A GE felvásárlási hírére az XD Electronic 9,9 százalékot emelkedett. Tajvan is egy helyben topogott, 0,1 százalékkal a nulla fölött zárta a napot, maximum 7 százalékos céges kilengésekkel változatos szektorokban. A szöuli KOSPI bő fél százalékot emelkedett. Az elektronikaipar szenvedett el nagyobb visszaesést, három szereplő is 10 százalék fölött bukott ma. Az indiai Sensitive 30 nagyvállalatokat tömörítő mutató jelentősebb, 1,13 százalékos mínuszban zárt. Csupán hét vállalat tudott pozícióin javítani ma, köztük az alumíniumipari Hindalco 2,28 százalékot, a Coal India 2,56 százalékot, és a földgázkitermelő GAIL India 2,01 százalékot. Szingapúrban 0,2 százalékos emelkedésen állt meg a mérleg. A kilengések méretére jellemző, hogy a nap nyertese 2,01 százalékkal a SIA Engineering repülőipari vállalat volt. A természeti kincsekben gazdag Ausztrália 0,3 százalékot emelkedett, amelyben a bányaipari vállalatok játszották a vezető szerepet. A nap nyertese a Bathurst 6,78 százalékkal, azonban ebből a szektorból került ki a nap vesztese is, a homokbányászatban érdekelt Iluka Resources is 12,16 százalékos mínusszal.

Monday, 7 May 2012

Ázsiai hírek - 2012 május 7. hétfő


  • Az Egyesült Államok alelnöke, Joe Biden bejelentette, azonnal kiadják Chen Guangchengnek a vízumot, amint megkérvényezi. Biden egy interjúban úgy fogalmazott, hogy reméli, a kínaiak engedik, hogy külföldön tanuljon a vak aktivista. A jelenleg Pekingben tartózkodó Chen számára a New Yorki egyetem ajánlott fel egy tudományos pozíciót. A látását gyermekkorában elvesztett aktivista egy pekingi kórházban tartózkodik családjával, amelyet azonban rendőri őrizet alá vettek. A kínai kormány ígéretet tett az aktivista állampolgári jogainak tiszteletben tartására. Chen jelenleg csak telefonon keresztül tarthat kapcsolatot a külvilággal. Látogatókat nem engednek be a kórházba, elmondása szerint az amerikai diplomaták küldöttségét nem engedték be hozzá. A vak férfi elmondása szerint a vízum kérvényezésében is a kínai hatóságok segítségére szorul. Korábban Peking szerint az USA külügyminisztériuma azzal, hogy menedéket nyújtott a nagykövetségen Chen számára, a kínai belügyekbe avatkozott bele.
  • Már a harmadik tagját tartóztatták le a milliárdos Kwok családnak egy korrupcióellenes rendőrségi vizsgálat keretében. Az őrizetbe vett Walter Kwok a Sun Hun Kai Properties ingatlanfejlesztő korábbi igazgatója volt, az alapító legidősebb fia. Kettő fiatalabb testvérét, ugyancsak az igazgatótanács tagjai, már márciusban letartóztatták. Az óvadék fejében a hétvégén szabadon engedett testvéreket még nem vádolták meg hivatalosan semmivel, azonban egy korábbi alkalmazottat magas rangú városi hivatalnokok megkenése miatt továbbra is őrizetben tartanak. A letartóztatások miatt az ingatlanvállalat részvényeit felfüggesztették a hong kongi tőzsdén.
  • A Tomari atomerőmű harmadik reaktorának lekapcsolásával atomeenrgia nélkül maradt Japán, először negyven éve. A Hokkaidóban lévő erőművet rutineljárás keretében kapcsolták le, azonban a fukushimai katasztrófa miatt nem kapcsolják vissza. A szigetország korábban energiafelhasználásának egyharmadát elégítette ki nukleáris energiából. Az utolsó működő reaktor leállítását az utcán ünnepelték tüntetők Tokióban. Az atomerőműveket átvizsgálták biztonsági szempontból Japánban, és a kormány már szeretné újraindítani a zöld jelzést kapott erőműveket, azonban a helyi hatóságoknak is engedélyezni kell az üzembe helyezést, ami még nem történt meg sehol. Az energiahiány miatt nyáron áramkimaradások várhatóak, azonban a nukleáris energia használata általános ellenállásba ütközött a lakosság körében.
  • Thajföldön legalább 12-en meghaltak és több, mint százan megsérültek egy vegyipari komplexomban kialakult tűzvészben. A lakosságot Rayong tartományban kitelepítették az üzem környékén, és jelenleg a hatóságok vizsgálják a terület vegyi szennyezettségét. A robbanás okai még nem ismertek. A kialakult tűz okozta füst nagy területet terített be. Az üzem ellen rendszseresen tüntetnek a lakosok és környezetvédelmi szervezetek. A szombaton történt robbanás körülményeit vizsgálják és az esetleges további áldozatokat továbbra is keresik. A Bangkoktól 140 kilométerre fekvő Map Ta Phut az egyik legnagyobb vegyipari üzem a világon. A komplexum erős szennyezése az 1980-ban került a köztudatba. A falusiak 1997-ben kezdtek kampányba az üzem ellen gyermekeik megbetegedése miatt. Egy hosszú jogi eljárás lassította a kopmlexum bővítését, azonban 2010-ben engedélyezte a bíróság az újabb üzemrészek felhúzását.
  • Legalább 13 ember vesztette életét a Nyugat-Nepált sújtó váratlanul érkezett áradásban. Sajtóhírek szerint 43 személyt nyilvánítottak eltűntnek. A turisták körében is népszerű helyszínen három ukrán hegymászót is keresnek. A hatóságok szerint a túlélési esély nulla. A nagy gyorsasággal megduzzadt Seti folyó házakat sodort el, teljesen felkészületlenül érte a lakosságot. Az áradást a szokatlanul erős esőzések okozták a Seti vízgyűjtő területein, amely szinte egyszerre szabadult a folyóba.
  • Indiában tartózkodik Hillary Clinton amerikai külügyminiszter, ahol elsőként Nyugat-Bengália államot látogatta meg. Clinton Mamata Banerjee miniszterasszonnyal találkozott, akit a Time magazin a világ 100 legbefolyásosabb emberi között tart nyilván. Clinton látogatásának egyik célja, hogy India visszafogja az iráni olaj importját, eredményessé téve a nukleáris program miatti Teherán elleni nyugati embargót. Clinton emellett Banerjee-vel a kiskereskedelem külföldi befektetők számára való megnyitásáért lobbizik, amelytől nyilatkozata alapján az életszínvonala emelkedését várhatja az indiai lakosság. Az amerikai küldöttség kiemelt tárgyalási pontjai között van a kalkuttai embercsempészet visszaszorítása is. Clinton kedden találkozik az indiai miniszterelnökkel.
  • Hillary Clinton amerikai külügyminiszter Bangladeshben tett látogatása alkalmával szót emelt a Nobel békedíjas Mohammed Yunus közgazdász mellett, aki mikrohitelbankjával vált ismertté. Yunust márciusban váltották le bankigazgatói pozíciójából, mivel a hatóságok szerint megsértette a nyugdíjba vonulásra vonatkozó jogszabályokat. A közgazdász a 70-es években alapította a Grameen Bankot, amelynek egyedi struktúrája segítségével milliókat segített ki a szegénységből. Eltávolítását a bank működésébe való beavatkozásként értékelte a szakember, amelynek tulajdonosi körébe rengeteg szegénysorú nőt vettek fel. A bangladeshi törvények értelmében 60 évesen kell elhagynia az állami köztisztviselőknek pozíciójukat. Clinton több támogatóval együtt politikai okora vezeti vissza Mohammed Yumus eltávolítását.
  • A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság továbbra is folytatja békés célú űrkutatási és nukleáris programját, közölte az ország külügyminisztéiumának egyik névtelenséget kérő szóvivője. Hangsúlyozta, hogy a KNDK kész akár nukleáris fenyegetés révén is megvédeni szuverenitását és tovább építeni egy olyan szocialista államot, amelynek porperitását minden állampolgára élvezheti. A szóvivő szavaiaval az ENSZ múlt hét csütörtöki azon felszólítására reagált, amelyben a szervezet sürgette Phenjan, hogy hagyjon fel atomfegyver kísérleteivel.
  • Kína tegnap sikeresen pályára állítottaa Tianhui-1 elnevezésű tudományos kutatási célú műholdat, amely főként az ország geológia felméréset illetve környezetvédelmi megfigyeléseket hajt végre a kínai gazdaság fejlesztése érdekében.
  • A kínai ipari és távközlési minisztérium beszámolója szerint 2015-re az interneten történő vásárlások kereskedelmi forgalma várhatóan meghaladja az 1800 milliárd jüant. Az előrejelzések azt mutatják, hogy az elkövetkező három évben több, mint két millió internet-kereskedéssel foglalkozó vállalkozás nyílik.
  • Kínában egy, az ápolónők körében végzett femérés szerint a megkérdezettek 90 százaléka érzi úgy, hogy intenzív stresszhatás alatt végzi munkáját, amelyet főként a munka nehézségi fokával nem egyező mértékű díjazás okoz. A kínai kórházak szövetsége által 59 kórházban, 8 ezer ápolónő körében végzett közvéleménykutatás arra is rámutat, hogy az ápolónők alig több, mint fele gondolja úgy, hogy megbecsülik munkáját. Kínában az ápolónők száma a 6 millió 200 ezer egészségügyi alkalmazott mintegy egyharmadát teszi ki.
  • Az észak-nyugat-kínai Gansu tartományban ételmérgezés miatt 56 embert kellet kórházba szállítani. A fertőzöttek egy esküvői bankett résztvevői voltak, közülük 41 személy továbbra is kórházi kezelésre szorul. Az esküvő rendezvénynek helyet adó szálloda éttermét a hatóságok azonnal bezáratták és megkezdték az ügy kivizsgálását.
  • Elemzők szerint Liang Guanglie kínai védelmi miniszter egyesült államokbeli látogatásának célja, hogy felszólítsa Washingtont a Tajvanba irányuló fegyverexport beszüntetésére, valamint arra, hogy tartsa távol magát a Dél-Kínai-tenger területi vitájától. Liang Guangli hatnapos amerika útját megelőzően a Fehér Ház bejelentette, hogy komolyan fontolóra veszi a tajvani légierő modernizációjában való részvételt, amely keretében újabb F-16 vadászrepülőgépeket adnának el. Kilenc év után ez az első alkalom, hogy a kínai védelmi miniszter az Egyesült Államokba látogat.

Ázsiai pénzpiaci hírek

  • Negatív irányba indultak meg az ázsiai tőzsdék az eruópai választások hatására. Görögországban az európai uniós stabilitási csomag újratárgyalása mellett kardoskodók kerültek többségbe, Franciaországban a megszorítások helyett a növekedést szorgalmazó szocialista Francois Hollande győzött az elnökválasztásokon. Ez a görög bizonytalanság mellett a német Angela ;erkelt is kompromisszumokra kényszerítheti a megszorításokat szorgalmazó pénzügyi politikai irányvonal terén. Az HSBC elemzője, Arjuna Mahanedran szerint a befektetők egyenesen az eurozóna életbenmaradása miatt aggódnak, mivel a fiskális egyezmény megbomlani látszik. Mivel elemzők a görög helyzetet egy ketyegő bombának írják le, és az ázsiai befektetők kockázatkerülésből igyekeznek európai kötődésű érdekeltségeiktől megszabadulni. A TOPIX 2,62 százalékot zuhant, a japán nagyvállalatokat figyelő Nikkei 225 2,78 százalékot. A japán fémipari cégek zuhanták a legnagyobbat, míg az utolsó atomerőmű lezárásával emelkedtek a fosszilis energiahordozók szállítóinak papírjai. Hong Kongban a Hang Seng 2,76 százalékot esett átlagban. Itt gyakorlatilag minden esett. Az olajipari szereplők közül a Cnooc közel 5 százalékot. A szállítmányozási COSCO Pacific 8,48 százalékot zuhant a várható rendelésvisszaesés miatt. A Shanghai Composite pontosan nullán állt meg, köszönhetően az infrastruktúrális állami vállalatok meglepetésszerű megugrásának. A tajvani tőzsde 1,64 százalékot esett, elsősorban a számítástechnikai cégek mélyrepülésének köszönhetően. A del-koreai KOSPI 1,64 százalékot zuhant, itt a fém- és gépipari óriások buktak, köztük a Samsung Havy Industries 6,44 százalékot. Ausztráliában is a varható visszaeséstől szenvedtek az energiahordozókat kitermelő óriások, többségük 7 százalékot meghaladó mértékben. Indiában a Sensitive 30 1,45 százalékot esett, elsősorban a gépipari és a fémipari vállaaltok veszítettek, de az indiai állami bank részvényei is 2,52 százalékkal zuhantak a mai kereskedésben. A szingapúri kereskedésben is gyakorlatilag mindenki veszteséget könyvelhetett el. Átlagban 2,22 százalékos volt az esés, azonban az ingatlanfejlesztők, mint a CapitaLand 5,44 százalékos bukással és a SembCorp Marine hajóépítő vállalat 4,73 százalékkal vezették ma a negatív rekordot.

Friday, 4 May 2012

Ázsiai hírek - 2012 május 4. péntek


  • Chen Guangchen kínai jogi aktivista telefonon keresztül szólalt fel az Egyesült Államok kongresszusának meghallgatásán, és segítséget kért maga és családja számára Kína elhagyásához. Chen, aki családja épsége miatti félelme miatt hagyta el az amerikai nagykövetséget Pekingben, találkozni akart személyesen Hillary Clinton amerikai külügyminiszterrel, azonban a kórházból elszállította a rendőrség. Eközben a Kínában tartózkodó amerikai külügyi vezetők az USA és Kína közötti minden eddiginél erősebb kapcsolatról beszéltek. A kongresszus előtti telefonban elmondott beszédében kijelentette, pihenni szeretne az Egyesült Államokban, mert az utóbbi tíz évben nem phent egyáltalán. Elmondta, aggódik családja épsége miatt. Az őt segítő falubelieket és aktivistákat letartóztatták vagy inzultálták. Sajtóhírek szerint a pekingi kórházban, ahol Chen tartózkodott, gyakorlatilag már letartóztatásban volt, a rendőrség teljesen körbezárta az épületet. Kína bocsánatkérést vár az Egyesült Államoktól amiatt, hogy a házi őrizetből megszökött Chent egy hétig bújtatták az USA nagykövetségén.
  • A diákok 90 százaléka rövidlátó a kelet-ázsiai nagyvárosokban egy tanulmány szerint. A kutatók szerint az ok az iskolákban és a tanulással otthon eltöltött rendkívül hosszú idő, és a természetes fény hiánya. A diákok egyötöde szenved komoly látáskárosodástól, akár vakságtól is. Átlagosan a népesség 20-30 százaléka rövidlátó az európai országokban. A kutatást vezető Ian Morgan ausztrál professzor szerint valami nagyon szokatlan történt Kelet-Ázsiában az utóbbi kettő generáció alatt. A fiatalok körében 80 – 90 százalék körül alakul a rövidlátók aránya. A rövidlátás akkor alakul ki, amikor a szem nem kap naponta kettő-három órányi időtartamban természetes fényt, és huzamosabb ideig kettő méternél kisebb távban fókuszál. Morgan professzor szerint az emberek nincsenek tisztában a veszélyekkel, csak egyre erősebb szemüveget írnak fel a szemészek.
  • A kínai Bright Food élelmiszeripari vállalat többségi részvénytulajdont szerzett a reggeli zabpelyhek piacán kiemelkedő Weetabixben. A 60 százalékos pakett ára 1,2 milliárd font volt. A 2004-ig családi tulajdonban álló brit vállalat a Lion Capital befektetési csoport tulajdonába került, tőlük vásárolta meg a kínai vállalat. A kínai Bright Food vállalat vezetője, Wang Zongnan kijelentette, a cég erős forrásaival és a kínai és nemzetközi piacokon megszerzett szaktudásával képesek a Weetabix fejlesztésére. A felvásárlás a legnagyobb, amelyet eddig kínai cég végrehajtott az élelmiszeriparban. A Bright Food 2011-es bevétele 12,2 milliárd dollár volt.
  • Könyvben jelentettek meg egy ritka buddhista iratot, a Lótusz Szútrát, amelyet 1931-ben fedeztek fel a jelenleg Pakisztán ellenőrizte Kashmirban. Az V századi eredetű írás az egyetlen buddhista irat, amelyet Indiában fedeztek fel. A szútra a feltételezések szerint Buddha életének végén folytatott beszélgetéseit tartalmazza. A faximile kiadást az ENSZ támogatta japán Sokka Gakkai adta közre, együttműködve a kelet filozófia intézettel és az indiai nemzeti archivummal. A dokumentumot még Stein Aurél is tanulmányozta, aki kiemelte a dokumentum fontosságát. Szakértők szerint azért maradhatott fent az irat, mert tartós birsalmakéregre írták, és konzerválódott a nulla alatti átlaghőmérsékletű Glgit térségében, ahol megtalálták. A Lótusz Szútra a Mahayana buddhizmus egy szent irata, amely a legerősebb Tibetben, Kínában, Japánban, Kóreában és Mongóliában.
  • Elengedték azt a tisztviselőt indiai maoista felkelők, akit 12 nappal ezelőtt ejtettek foglyul Chattishgarh államban. Az április 21-én elfogott Alex Paul Menont közvetítőknek adták át fegyveresek. Menon a legmagasrangúbb tisztviselő a térségben. A maoista fegyveresek lázadását korábban az indiai miniszterelnök, Manmohan Singh a legnagyobb belső fenyegetésnek nevezte. A hivatalnok szabadon engedéséről hétfőn kezdték meg közvetítőkön keresztül a tárgyalásokat. A szabadon engedés feltétele egy magasrangú bizottság felállítása, amelynek célja a törzsek és a maoista felkelők ellen korábban felhozott emberi jogi vádak felülvizsgálata. Az emberrabláskor április 21-én kettő indiai katona életét vesztette a tűzpárbajban. A maoisták egy kommunista államot szeretnének létrehozni, valamint a törzsek és a vidéki szegények jogaiért harcolnak.
  • A kínai állampolgárok kétharmada elégedett az ország egészségügyi ellátásával, és csupán 10 százalékuk fejezte ki elégedetlenségét, áll a pártközeli People's Daily idézte tanulmányban. A felmérést a pekingi egészségügyi minisztérium végezte. A megkérdezettek közel 80 százaléka látta úgy, hogy fejlődik az egészségügyi ellátás színvonala Kínában, azonban 3,9 százalékuk nem értett ezzel egyet. A jelentés szerint az elégedetlenség okai az egészségügyi ellátás díjai, a kivizsgálásért felszámított díjak, valamint az egyre emelkedő gyógyszerárak.
  • A nyilvános helyeken való dohányzást tiltó törvény egy éve van érvényben Kínában, azonban a betartatása nem mondható példásnak. Guangzhou városban az egy év alatt 1200 panasz érkezett a nyilvános helyeken való dohányzás miatt, azonban összesen egy nyilvános helyen füstölőt büntettek eddig meg. A betartatás alacsony hatékonysága miatt a városi kormányzat olyan helyi rendeletet kíván benyújtani, amely szerint eltörölnék a törvény előírta figyelmeztetési kötelezettséget, és rögtön büntetést szabnának ki. A rendelet javaslati formában jelenleg véleményezési státuszban van és a város honlapján várják a lakosság reakcióját. Szakértők szerint problémás, hogy a büntetés is alacsony, hiszen az 50 jüanos bírságnak nincsen elrettentő ereje. Egyedül Guangzhouban kettő millió dohányos lakik, amely 18 százalékát teszi ki a város lakosságának.
  • A dél-koreai Hyundai Alapítvány tegnap 2 milliárd won-t, azaz mintegy 1 millió 700 ezer dollárt ígért az Észak-Koreából érkezett menekültek beilleszkedésének támogatására, közölte a szöuli egyesítési minisztérium. Az alapítvány az észak-koreai menekülteket segítő szervezettel három évre kötött megállapodást a támogatásról. Ennek égy részét a kormány által működtetett letelepítési központ használhatja, így lehetővé válik, hogy az 3 egészségügyi szakembert, köztük egy pszichiátert alkalmazhasson a kommunista Koreából érkezettek kezelésére. A támogatás másik részét pedig szakemberképzésre fordítják, valamint egy új, kifejezetten a menekültek iskoláztatását szolgáló szakiskola is létesül. Dél-Koreában közel 25 ezer északról érkezett menekült él.
  • A hong kongi bevándorlási hatóság visszafordított egy beutazni kívánó terhes kínai nőt, aki egy turistacsoporttal érkezett a városba. Ez az első eset azóta, hogy Hong Kong bejelentette, hogy szűkös egészségügyi forrásai miatt a szárazföldi Kínából érkező várandós nők a jövőben nem szülhetnek a városban. Hong Kongban a média még az év elején kezdett kampányt a kínából érkező szülni szándékozók ellen, egyebek között sáskáknak nevezve őket, akik kihasználják a város szolgáltatásait. A legtöbb Hong Kongban szülni kívánó nem csak a szárazföldi Kína egy-gyerek politikája elől akar menekülni, hanem egyúttal az ingyenes oktatás, valamint a letelepedés lehetőségével élni szeretne.
  • Lemondott a nepáli kabinet. A Babu Ram Bhattarai miniszterelnök által vezetett kormány összes minisztere tegnap késő este nyújtotta be lemondását, miután a vezető politikai pártok úgy döntöttek, hogy a nemzeti konszenzus értelmében gyökeres kormányváltást hajtanak végre. A jelenlegi kormány miniszterei két pártból, az Nepáli Maoisták Egyesített Kommunista Pártából és az Egyesült Demokrata Fórumból kerültek ki. A miniszterek lemondásukat azzal indokolták, hogy ezzel kedvezőbb politikai helyzetet kívánnak teremteni, amely megnyitja az utat a következő kormány számára. A több, mint 50 minisztert számláló kabinet minden idők legnagyobbja volt Nepálban.
  • A kínai külügyminiszter, Yang Jiechi meghívására ötnapos látogatásra megérkezett Pekingbe Nabil al-Arabi, az Arab Liga főtitkára. Amint azt a kínai külügyminisztérium szóvivője, Liu Weimin tegnap a sajtónak elmondta, a Szíriával kapcsolatos kérdések mellett a felek tárgyalásokat folytatnak a kölcsönös érdeklődésre számot tartó regionális és nemzetközi ügyekről is. A találkozón Yang Jiechi külügyminiszter mellett a kínai alelnök, Xi Jinping is részt vesz. A felek értékelni fogják Kína és az arab államok közötti stratégiai együttműködési partneri kapcsolatok eredményeit, és elindítják a Kínai-Arab Együttműködési Fórum ötödik vezetői ülésének előkészítését.
  • Pekingben folytatódik a tegnap megkezdődött kínai-amerikai stratégiai és gazdasági párbeszéd negyedik ülése. Ennek keretében ma délelőtti Hu Jintao elnök és Wen Jiabao kínai miniszterelnök találkozott Hillary Clinton külügyminiszterrel és Timothy Geithner amerikai pénzügyi miniszterrel. A találkozón Hu Jintao kijelentette, hogy a kínai-amerikai stratégiai és gazdasági párbeszéd több fontos kérdésben megegyezésre jutott és sikerült pozitív eredményeket elérnie. Mindezek ellenére a két félnek tovább kell építenie az egymás megértésének alapjául szolgáló kölcsönös bizalmat, emellett pedig az együttműködési partnerségi kapcsolat fejlesztésének érdekében hatékonyabban kell kezelnie a nézeteltéréseket és a illetve kényes kérdéseket. Barack Obama egyetértésének jeleként táviratában üdvözölte a párbeszéd résztvevőit.
  • Az Európai Bizottság elnöke, Manuel Barroso tegnap az Európai Bizottság épületében találkozón fogadta Li Keqiang kínai miniszterelnök-helyettest. A megbeszélésen Li aláhúzta, hogy látogatásának elsődleges célja, hogy előmozdítsa a kínai-európai stratégiai partnerkapcsolatok fejlesztését, valamint, hogy felgyorsítsa a különböző területeken zajló gyakorlati együttműködéseket, hogy azok a lehető leghamarabb konkrét sikereket eredményezzenek. Li Keqiang elmondta, hogy a kínai gazdaság hosszú távú és stabil fejlődése egyúttal hozzájárul a az európai gazdaság erősödéséhez, amely, illeszkedve Kína érdekeihez, elősegítheti a világgazdaság talpraállását.
  • A kínai külügyminisztérium szóvivője, Liu Weimin tegnap arra figyelmeztette a Fülöp-szigeteket, hogy az ne nehezítse tovább a Dél-Kínai-tengeri helyzetet "különböző kijelentések és trükkök alkalmazásával. A fülöp-szigetekei média hivatalos katonai forrásokra hivatkozva tegnap arról számolt be, hogy jelenleg 14 kínai hajó tartózkodik a térségben, köztük három megfigyelő és egy a halászati jogokat biztosító őrhajó. A kínai külügyi szóvivő nem nyilatkozott a Huangya-szigetek közelében tartózkodó kínai hajók számáról, ellenben megismételte Kína álláspontját, miszerint a korábbi incidenst a Fülöp-szigetek okozta azzal, hogy megzavarta egy kínai halászhajó tevékenységét. A szóvivő egyúttal reményét fejezte ki, hogy a felek képesek lesznek megoldani a kérdést diplomáciai eszközökkel.

Pénzpiaci hírek Ázsiából


  • Negatív hangulat uralkodott a tőzsdéken Ázsiában, köszönhetően az energia- és nyersanyagárak esésének. Az európai fogyasztásra csökkenést jeleztek előre elemzők, emellett az Egyesült Államok is gyengébben teljesítményt nyújtott, emiatt visszaeső keresletre számítanak a tőzsdéken. Emellett az Egyesült Államok fogyasztói bizalomindexe is csökkent, ami szintén az üzemanyagárak esését eredményezheti. Az olajárak 3,2 százalékkal alacsonyabbak ezen a héten, április 11 óta nem voltak ilyen alacsonyan az előjegyzések. Japánban ma is zárva tartottak a tőzsdék. Hong Kongban a Hang Seng 0,77 százalékkal esett, a CNOOC 2 százalékot, a PetroChina 1,2 százalékot bukott. Kínában akivárás volt az uralkodó jellemző, a gazdasági lassulás ellensúlyozására irányuló kormányzati intézkedéseket vártak a piacok. Emellett is 0,49 százalékkal emelkedett a Shanghaj Composite. Tajvan is bő fél százalékkal emelkedett, bár a technológiai és elektronikai cégek voltak a nap vesztesei. Dél-Korea ezzel szemben 0,3 százalékot csúszott. A nap vesztese a bankszektor volt. kettő takarékbank is 15 százalékos bukással zárt ma. Szingapúrban 0,31 százalékkal csökkent a mutató, köszönhetően a várható megrendeléscsökkenés fenyegette szállító vállalatoknak. Az indiai Sensitive 30 jelentősebb, 1,7 százalékos bukást könyvelhetett el. Gyakorlatilag minden papírjuktól meg akartak szabadulni ma a befektetők, csupán négy cég könyvelhetett el értéknövekedést a mai napon.


Thursday, 3 May 2012

Ázsiai hírek - 2012 május 3. csütörtök


  • Elhagyta a pekingi amerikai nagykövetséget Chen Guangcheng vak kínai aktivista, aki háziőrizetből szökött meg a kínai fővárostól több száz kilométerre lévő otthonából, kijátszva a rendőrséget. Chen több napot töltött titokban az amerikai külképviseleten. Távozását azzal indokolta, hogy aggódott családja épségéért. Az aktivista bujkálása majd távozása beárnyékolta a jelenleg is Pekingben zajló kínai-amerikai kereskedelmi és biztonsági tárgyalásokat, amelyeken Hillary Clinton is részt vesz. Clinton a tárgyalások nyitóbeszédében az emberi jogokra helyezte a hangsúlyt. A nagykövetségről távozott jogi aktivista ügyvédje állítása szerint Chen szabadnak és teljes jogú polgárnak érzi Kínában, és nem akarta elhagyni. Ezzel éles ellentétben áll, hogy maga Chen egy CNN-nek adott interjúban kérte Baack Obama elnököt, segítsen családjának elhagyni Kínát. Kijelentette, azért hagyta el az amerikai külképviseletet, mert aggódott családja épségéért.
  • A Canalys piacelemző vállalat jelentése szerint Kínában az első negyedévben több okostelefont értékesítettek, mint az Egyesült Államokban. A Canalys szerint a világon eladott okostelefonok 22 százaléka kelt el Kínában, míg az USÁ-ban csupán 16 százalék. A piacelemző cég szerint a Nokia visszasüllyedt a harmadik helyre a gyártók között a szegmensben a kínai piacon. A legtöbb eladott darabszámot a Samsung produkálta 22 százalékos piaci részesedéssel, másodikként az Apple szerepelt 19 százalékos részesedéssel. A finn Nokia teljesítménye 75 százalékkal zuhant vissza Kínában az egy ével korábbi adatokhoz képest. A Canalys felmérése alapján a Kínában értékesített okostelefonok 70 százaléka Android rendszerrel futó helyi termék volt, amelyek helyi gyártói, mint a Huawei, a Lenovo és a ZTE nagy profitra tettek szert a szegmensben.
  • A jelenleg Pekingben tárgyaló amerikai államkincstár vezetője, Timothy Geithner sürgette Kínát a belföldi fogyasztás gerjesztésére és az export-fajsúlyos gazdaságpolitika megváltoztatására. Geithner szerint Kínának szüksége van erre a fordulatra, hogy fenntarthatóvá tegye Kína gazdasági fejlődését, hiszen a célpiacok továbbra is a lassulás jeleit mutatják. Geithner Pekingben kifejtette, a 30 évvel ezelőtti nyitást követően újabb reformra van szükség. Ennek a reformnak a végrehajtásában az Egyesült Államok mellett az egész világ érdekelt. Geithner kiemelte, a reformnak része kell, hogy legyen a jüan felértékelése. Annak ellenére, hogy az utóbbi kettő évben a kínai valuta 8 százalékot erősödött az amerikai dollárhoz képest, azt elemzők még mindig túl alacsonynak tartják. Az amerikai kincstár vezetője kijelentette, az erősebb kínai valuta segítene Kínának a gazdasági reform végrehajtásában, függetlenséget kínálna és flexibilitást a jövő kihívásainak kezelésében a növekedés és az infláció terén.
  • A korábban a kínai nagybankokból jelentős részvénycsomagot vásárolt szingapúri Temasek Holdings befektetési vállalat el kívánja adni a Bank of China és a China Construction Bank intézményekben szerzett részesedését. A bankok értéke 14 százalékkal emelkedett meg a piacokon az idén. Mindennek ellenére a profitbevétel azonban csökkent a hitelezés szigorításából fakadó visszaesés miatt. A Temasek tavaly már megvált a két bankban lévő részvénycsomagjának jelentős részétől. Akkor 3,6 milliárd dollárnyi papírtól vált meg. Az emelkedő ingatlanárak miatt visszesett a kínai állami tulajdonú bankok haszna, amely korábban éppen a gazdaságnövelő csomagok hatására ugrott meg. Márciusban a Bank of China 10 százalékos éves profitemelkedést jelzett előre, amely jelentős csökkenés a 2011-es 28 százalékoshoz képest. A lépés összefügghet Wen Jiabao kínai miniszterelnök korábbi kijelentésével, amely szerint fel kívánják oldani az állami tulajdonú bankok monopolhelyzetét a piacon. A Temasek nem kíván kivonulni a kínai piacról, márciusban szerzett 2,3 milliárd dolláros csomagot az Industrial and Commercial Bank of China vállalatból.
  • Egy zavaró szignál miatt dél-koreai légitársaság 250 járatának GPS navigációs rendszere vált eddig használhatatlanná.. Szöuli tisztviselők szerint a jel Észak-Koreából jött, amely miatt legutóbb szombaton kellett törölni kilenc koreai és kilenc külföldi járatot a közlekedési minisztérium bejelentése szerint. Dél-Korea már korábban is vádolta északot hasonló elektronikai zavarással. Kim Choon-oh, a dél-koreai légitársaság igazgatója szerint a sugárzott jel azonban nem okozott komolyabb fennakadást vagy biztonsági kockázatot, mert a gépek más navigációs rendszert is használnak. A technikailag még mindig hadban álló felek között az áprilisban sikertelenül végrehajtott észak-koreai rakétakilövés miatt éleződött ki újra a helyzet a Koreai-félszigeten.
  • Az ENSZ három észak-koreai céggel szemben vezetett be szankciókat, válaszként az áprilisban végrehajtott sikertelen műholdfellövésre. A döntés értelmében befagyasztják a vállalatok tulajdonait és kereskedelmi tiltólistára helyezik azokat. Az Egyesült Államok és az EU közel 40 vállalatot akart tiltólistára tenni, azonban Kína megakadályozta ezt. A Green Pine Conglomerate, az Amroggang Development Banking Corporation és a Korea Heungjin Trading Company pénzügyi, külkereskedelmi és fegyverbeszerzésben érintett cégek. Annak ellenére hozta meg az ENSZ a szankciókat, hogy Phenjan továbbra is kitart a műhold fellövésének békés és tudományos célja mellett, míg nyugati elemzők szerint tiltott ballisztikus rakétatesztről van szó.
  • A tokyói rendőrség vissza tudott juttatni egy megszökött beszélő papagájt tulajdonosának, mert a madár képes volt megmondani lakcímét. A tulajdonosa kettő évvel ezelőtt vásárolta az állatot, miután az előző madara is megszökött. A papagájt vasárnap fogták be, miután egy szállodában rászállt egy vendég vállára. A madár kettő nap hallgatás után árulta el, hova kell visszajuttatni.
  • Annak a motorkerékpárnak is meglett a tulajdonosa, amelyet a tavaly márciusi cunami sodort el konténerestül. A Harley-Davidsont egy Ikuo Yokoyama nevű japán fiatalember vásárolta. A konténert, amiben a motort tárolták, nemrég fedezték fel British Columbia partján, Kanadában. A tavaly márciusi cunami elragadta tárgyakat mostanra sodorták az amerikai partokhoz az áramlatok. Márciusban Alaszkában találták meg egy japán kisfiú focilabdáját, valamint nemrég süllyesztett el egy japán szellemhajót is a parti őrség.
  • A kínai hatóságok egy héten belül több, mint ötszáz mikroblogot letiltattattak a szolgáltatókkal, pornográfia terjesztése miatt, közölte az illetékes felügyeleti szerv. A legtöbb blogtulajdonos ledér hölgyek ábrázóló képeket, videókat és szexuális tartalmat publikáló honlapokhoz vezető linkeket tett közzé. A hivatal közleménye szerint a bezáratott mikroblogok törvényellenesek, sértik a társadalom erkölcsi normáit, emellett pedig zavarják az internet rendjét. A legtöbb ilyen tartalmat közlő blogbejegyzést Kínai legnagyobb internet szolgáltató által üzemeltetett rendszereken jelent meg, köztük a sina és a weibo is. Az internetet felügyelő hivatal néhány blogtulajdonos ellenes bűnügyi eljárást indított, áll a közleményben.
  • A Coca Cola kínai leanyvállalata a Shanxi Beverages kitart azon álláspontja mellett, hogy termékei megfelelnek az egészségügyi követelményeknek, ennek ellenére bejelentette, kivonja a forgalomból az állítólagosan túl nagy klórtartalmú üdítőitalokat, és azokat frissen gyártott palackokkal helyettesíti. A cég képvieslője nyilatkozátában nem ért ki arra, miként kompenzálják a már eladott termékek vásárlóit. A Coca Cola botrány még áprilisban robban ki, amikor a palackozóüzem egyik dolgozója a média tudomására hozta, hogy az üzem csőrendszernék meghibásodása miatt a megengedettnél nagyobb mennyiségű klór keveredett az üdítőitalokba, amik később piacra is került. Shanxi tartomány minőségellenőrző hivatala a hírt után megkezdte az ügy kivizsgálását és arra az eredményre jutott, hogy a kérdéses, mintegy 70 ezer doboz Coca Cola valóban nem alkalmas fogyasztásra.
  • Pekingben ma kezdődött meg a negyedik alkalommal rendezett Kína – Egyesült Államok Stratégiai és Gazdasági Dialógus, amelyen gazdasági és katonai szakértők a két ország kapcsolatait befolyásoló és veszélyeztető kérdésekről folytatnak párbeszédet. A tanácskozás megnyitóján felszólalt Hu Jintao kínai elnök, aki reményét fejezte ki, hogy a két ország szakemberei megtalálják a közös hangot, ami aztán megújult alapokat adhat a kétoldalú kapcsolatok egészséges fejlődésének. Elemzők szerint a kölcsönös bizalmatlanság elmélyülőben van, ezért a magas szintű eszmecserék egyik feladata az lenne, hogy elejét vegyék a negatív irányú változások kibontakozásának, és bár az ügy előmozdítása érdekében sok minden lehetne tenni, úgy tűnik, nem könnyű megtalálni a helyes kiindulópontot. Amennyiben Kína és az Egyesült Államok nem képesek feloldani a stratégia kérdésekben mutatkozó bizalmatlanságot, minden eddigi, a kétoldalú együttműködéseket előmozdító próbálkozás hiábavalónak bizonyul, tekintve, hogy a viszony bármelyik pillanatban fagyossá válhat. Ennek elsődleges kiváltó okai lehetnek többek között a Dél-Kínai-tenger kérdése, valamint a különböző kereskedelmet illető nézeteletérések, mint például a jüan árfolyam, illetve az egymással szemben bevezetett embargók. Ehhez kapcsolódóan a találkozón szintén felszólaló Wang Qishan kínai miniszterelnök elmondta, hogy a világgazdaság jelenlegi szorongatott helyzetében mind Kína, mind az Egyesült Államok számára a legfontosabb volna saját gondjaik felülvizsgálata és azok lehető leghamarabbi megoldása.
  • A kínai BYD autógyártó, amelyben Warren Buffett is érdekelt, első negyedévben jelentett profitja 90 százalékkal esett. A vállalat elsősorban a gyengélkedő európai piacot és a lassuló kínai gazdaságot jelölte meg a csökkenés okaként. Az első negyedévben az előző év hasonló időszakában eladott mennyiségnél csaknem 10 darabbal kevesebbet, mintegy 109 ezer gépjárművet értékesítettek, áll a BYD beszámolójában. A vállalat tavaly mutatta be az F3DM típusjelű elektromos modelljét és az E6-os elektromos szedánt. Ezekből a modellekből kevesebb mint ezer darab talált vevőre 2011-ben. Elemzők szerint az elektromos meghajtású autók iránt mutatkozó alacsony kereslet legfőbb oka azok magas ára, illetve a töltőállomás-hálózat kezdetleges kiépítettsége.
  • A hivatalos statisztikai adatok szerint Kínában a migráns munkások száma 2011-ben elérte a 250 milliót. Tavaly mintegy 10 millió földműves döntött úgy, hogy felhagy a mezőgazdasági termeléssel, és inkább a városokban keres munkát. A beszámolóból az is kiderül, hogy ellentétben az eddigi trenddel, 2011-ben a tartományok szerinti migráció már egyenletesebben oszlik meg. Újdonság az is, hogy a Jangce- és a Gyöngy-folyó deltáiban lévő ipari központok egyre kevésbé vonzzák a migráns munkaerőt, akik inkább a belső tartományok dinamikusan növekvő városaiban próbálnak álláshoz jutni. A beszámoló szerint a migráns munkások átlagosan havi 2016 jüant keresnek. A legalacsonyabb fizetést az ország nyugati részében dolgozók kapják, míg legjobban a keleti régiókban fizetik a migráns munkásokat.
  • Kína, Japán és Dél-Korea pénzügyi és bankvezetői Manilában megállapodtak, hogy pénzügyi piacok védelmében és a külső negatív hatások kiküszöbölése érdekében növelik az átnyúló befektetéseket az államkötvénypiacon. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a három állam kölcsönösen egymás kötvényeibe fektet, amelynek összértéke mintegy 15 trillió amerikai dollár. Az egyezmény megkötése után kiadott közös kommünikében a felek ismertették, hogy az államkötvény befektetés mellett bővítik a pénzügyi együttműködéseket, beleértve az információ cserét is, ezzel is erősítve a három ország egész régió hatást gyakorló gazdasági kapcsolatait.

Ázsiai pénzpiaci hírek

  • Vegyesen alakultak ma az ázsiai pénzpiaci mutatók. A viszonylagos csendet a hétvégi görög parlamenti és a francia elnökválasztások mellett a ma és holnap ünnepnap miatt zárvatartó japán tőzsde is okozta. Bár Kínában a bankszektor ma gyengén szerepelt, mindkét mérvadó összetett mutató jól zárt. A sanghaji plusz 0,07 a sencseni pedig ennél lényegesen nagyobbat, plusz 0,6 százalékot emelkedett. Hong Kongban a Hangseng ma enyhe mínusz 0,28 százlékkal zárt. Alulszerepelt ma 0,2 százalékos csökkenéssel a dél-koreai Kospi, és 0,23 százalékkal Tajvanon is mínuszban zárt a Taiex. A három szomszéd közül ma csak Pakisztánban volt jó a hangulat, mert a Karacsi 100-as kimagaslóan jól teljesített és így holnap plusz 1,84 százalékos emelkedés után várhatja a hétvégét. Ezzel szemben az indiai Sensex 0,62 a bangladesi DSE General mutató pedig 0,72 százalékos csökkenéssel néz a holnap zárónap elé. A kínai bankszektor gyengülése mögött az elemzők szerint az lehet, hogy a szingapúri állami befektetési alap, a Temasek ma két kínai bank részvényeitől is megszabadult, a Bank of China részvényindexe így ma 3, míg a China Construction Bank papírjai 3,08 százalékot estek. A devizapiacon az amerikai dollár mind a japán jennel, mind a kínai renminbivel szemben erősödött.





Wednesday, 2 May 2012

Ázsiai hírek - 2012 május 2. szerda


  • Megérkezett Kínába Hillary Clinton amerikai külügyminiszter, aki a kínai külügyminisztériummal való éves megbeszéléseket vezeti. Az évente megrendezett találkozókon elsősorban biztonsági és gazdasági kérdésekröl esik szó. A pekingi találkozót beárnyékolja Chen Guangchen vak kínai jogi aktivista szökése, aki egyes hírek szerint a pekingi amerikai nagykövetségen rejtőzködik. Hillary Clinton nem kommentálta ezt a híresztelést, azonban kijelentette, az emberi jogokról szót kíván ejteni a találkozókon. A megbeszélések stratégiai jellegűek, Irán, Észak-Korea és Szíria is a témák között vannak. Chen Guangchen aktivista házi őrizetéből szökött meg, és feltehetően elhagyta Shandong tartományt, mely több száz kilométerre van a kínai fővárostól.
  • Immár ötödik hónapja növekszik folyamatosan a kínai ipar termelése, így enyhülnek a gazdaság visszaesésével kapcsolatos aggodalmak. A pekingi hivatalos beszerzésmenedzserindex, a PMI 53,3 pontra emelkedett a márciusi 53,1 pontról, amely így bővülést mutat az iparban. A világgazdaság lassulásával emelkedő aggodalmak a kínai gazdaság telejsítése kapcsán enyhülni látszanak a lazuló pekingi monetáris politikának köszönhetően. Kína 7,5 százalékos növekedést irányzott elő 2012-re, amely elmarad a korábbiaktól, azonban eléréséhez a kiterjesztett hitelfelvételi lehetőségekre. Az amerikai Merrill Lynch elemzőintézet szerint Kína gazdaságának növekedése 8,5 százalék lesz.
  • Estek az Apple gyártójaként ismert Foxconn tulajdonosának, a Hon Hai cégnek a részvényei, mivel a gyártócég profitja elmaradt a várakozásoktól 2012 első félévében. Az esés kiemelkedően nagy, 7 százalékos volt. A Foxconn nettó haszna az első negyedévben a szombaton kiadott gyorsjelentés alapján 511 millió dollár volt, amely fele az előző negyedévének. A vállalat az emelkedő munkabéreket látja a csökkenő profit legfőbb okának, amely miatt Kína kevésbé fejlett középső részén építi fel következőő bázisait. A gyártó profitveszteségéről szóló jelentések éles ellentétben állnak az Apple gyorsjelentésével, amely közel 100 százalékos bevételnövekedést jelzett. A megrendelő a megemelkedett bevételt azonban csökkenő darabszámmal érte el, így a gyártó kevesebb megrendeléshez jutott.
  • Kína kettő újabb Beidou navigációs műholdat lő fel, ezzel teszi teljesebbé saját helymeghatározási hálózatát. A Beidou rendszerben ezzel 13 műhold teljesít szolgálatot. A teljes bolygó lefedéséhez 35 műholdra volna szükség, amelyet 2020-ig bocsájtanak fel. A Beidou rendszert katonai és civil felhasználásra egyaránt lehet használni. A teljes műholdrendszerrel Kína függetlenedni képes az amerikai GPS rendszertől. Az önálló rendszer kiépítésével Kína a harmadik állam az USA és Oroszország után, amely ilyen hálózattal rendelkezik. A világszerte használt GPS helymeghatározó rendszer mellett az orosz hálózat jelentősebb 31 műholddal, amelyből 24 üzemel. Emellett az Európai Unió is saját rendszert kíván kifejleszteni Galileo néven, amely 26 műholdat kíván használni 2015 végére.
  • A frissen megalapított Dél-Szudán 8 milliárd dolláros hitelmegállapodást kötött Kínával nagyszabású infrastruktúrális beruházások finanszírozására. A kormányszóvívő szerint az alapból utakat, hidakat, telekommunikációs hálózatot, vízerőművet és mezőgazdasági fejlesztéseket kívánnak megvalósítani. A Szudántól frissen elszakadt ország nem tervez új olajvezetéket kiépíteni, amely miatt jelenleg is összecsapások vannak Szudánnal. Peking mindkét állammal jó viszonyt kíván ápolni, ezért nem kívánja elemzők szerint az új olajvezetéket kiépíteni, azonban az olajkészletek oroszlánrésze a déli állam területén található. Kína a megállapodásban rögzített pénzösszeget a következö kettő év során kívánja az afrikai ország rendelkezésére bocsátani. A projekteket kínai vállalatok hajtanák végre. DÉl-Szudán januárban leállította az ország bevételének 98 százalékát kiadó olajkitermelést a Szudánnal való tranzitdíjvitái miatt.
  • Peking elméleti döntést hozott dokkállomások kiépítéséről a vitatott hovatartozású Paracel szigeteken, amelyet 1974-ben szállt meg Kína. A Dél-Kínai tengeren lévő szigeteket Vietnám is magáénak tartja. A szigeteket hajózási fejlesztését turisztikai célokkal kívánja Hainan tartomány hivatalosan végrehajtani. Tan Li Hainan helyettes kormányzója ezen a héten jelentette be, hogy a szigetek látogathatóak lesznek még ez év végén. A szigetek az ENSZ meghatározta gazdasági érdekövezetek határán találhatóak. Az utóbbi években több konfliktus is kialakult Vietnám és Kína között, legutóbb a múlt hónapban tartóztatott le a kínai parti őrség vietnámi halászokat a szigetekhez közeli vizeken.
  • A Hong Kongi tőzsde tulajdonosi csoportja bejelentette, ajánlatot tettek a londoni fémtőzsdére. A londoni fémek kereskedelmére specializálódott árutőzsde a világ lagnagyobbjának számít. A Hong Kong Exchanges növelni kívánja profilját az árukereskedelemben, ehhez van szüksége a londoni intézményre. A vásárlás tervéről már több hete pletykálnak üzleti körökben, azonban csak most vált hivatalossá. A hong kongi cég a nyersanyagkereskedelemben kívánja érdekeltségét növelni az egyre hatalmasabb kínai kereslet kielégítése érdekében. 2011-ben az eddigi legmagasabb, 1540 milliárd dolláros kereskedelmi forgalmat jelentett a londoni fémtőzsde.
  • A Toyota japán autógyártó eladásai az Egyesült Államokban 11,6 százalékkal emelkedtek áprilisban 2011 hasonló időszakához viszonyítva, amely mind az amerikai piac, mind az autógyártó ellátási hálózata helyreállását jelenti elemzők szerint. Korábban úgy gondolták, a lassuló amerikai piac károkat okozhat az autóiparnak, azonban a jelenlegi adatok ezzel ellentétesek. A Toyota több gonddal is kénytelen volt megküzdeni, többek között a Japánt és Indonéziát sújtó természeti katasztrófák hatásaival, azonban korábban is nagy visszahívásokat kellett a minőségéről híres japán gyártónak végrehajtania. Elemzők szerint a Toyota a vártnál gyorsabban állt helyre, köszönhetően az új termékek sikerének is.
  • A dél-koreai mezőgazdasági és élelmiszerügyi minisztériumhoz tartozó halászati felügyelet kilenc kínai halászt vett őrizetbe a Kína és Dél-Korea közt lévő Sárga-tengeren, mert egy ellenőrzés során kialakult konfliktusban a hajó kapitánya és a navigátor négy dél-koreai ellenőrt megsebesített. A kínai halászok késekkel és furkósbotokkal igykeztek ellenállni, azonban a járőrhajó személyzetének sikerült őket feltartóztatni. A letartóztatott kilenc kínai halász közül hetet később szabadon engedtek, mert ők nem vettek részt az atrocitásban. Kína az eset kapcsán reményét fejezte ki, hogy a dél-koreai hatóságok biztosítják a vizsgálati fogságban lévő két kínai halász jogait. Liu Weimin kínai külügyi szóvivő elmondta, hogy Peking nem fogadja el, hogy Dél-Korrea egyoldalúal értelmezi és hajtja végre az két ország közötti Exkluzív Gazdasági Zónára vonatkozó törvényeket, mivel a kérdéses vizeken még nem határozták meg a határvonalat. A Koreai-félszigetet Kínától elválasztó Sárga-tenger gazdag rákban és szardellában. A két ország elnöke januári találkozóján többek közt az illegális halászat kérdéset is megvitatták, és ígéretet tettek, hogy rendszeres megbeszéléseket tartanak, mindaddig, amíg a probléma nem rendeződik.
  • Tegnap tartotta 14-ik ülését Kína és az Egyesült Államok Tudományos és Technológiai Együttműködési Közös Bizottsága. A találkozót Hu Jintao kínai elnök levélben üdvözölte, amelyben hangsúlyozta, hogy a bizottság munkája nem csak a két ország, hanem az egész világ előnyére válik. Kifejtette egyúttal azt is, hogy a tudományos és technológia együttműködések lehetőséget teremtenek a kulturális kapcsolatok további fejlődésének is. Levelében a kínai elnök külön üdvözölte a két ország tudományos szakembereit, és köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik hozzájárultak a kínai-amerikai együttműködések fejlődéséhez. A tudományos bizottságot a két ország kormánya hozta létre, és évente ülésezik felváltva Kínában és az Egyesült Államokban. Az idei ülésen a mezőgazdaság, az energiagazdálkodás, a nukleáris biztonság, az egészségügy, a környezetvédelem, a bio-diverzitás és a természeti katasztrófák megelőzése szerepel a szakmai megbeszélések témái között.
  • Kína Jiangxi tartományában a tartós esőzéseket követő áradások miatt közel 4 ezer embert kellett kitelepíteni, közölték a helyi hatóságok. A jelentések szerint a folyamatos felhőszakadás mintegy 200 ezer ember számára életét nehezíti meg, és ezidáig több, mint 280 ház dőlt romba. Az árvíz következtében több, mint 30 ezer hektárnyi területen semmisült meg a termés, valamint a régió három fő víztározójában a vizszint elérte a veszélyes határt, derül ki a veszteségeket felmérő szakértői bizottság beszámolójából. A hatóságok és a mentőegységek készültségben állnak.
  • A kínai védelmi minisztérium a japán média azon híradására reagálva, miszerint a kínai haditengerészet egységei áthajóztak a Dayo-szoroson, elmondta, hogy az Atlanti-óceán nyugati térségében folytatott gyakorlat az éves kiképzési terv része. A tárca állásfoglalása szerint ez egyetlen ország ellen sem irányul, valamint összhangban áll a nemzetkőzi jogszabályokkal, emiatt Kínának jogában áll a kérdéses vizeken hajóznia.
  • Hivatalos magyarországi látogatása után tegnap megérkezett Brüsszelbe Li Keqiang kínai miniszterelnök-helyettes. A repülőtéren tartott beszédében a elmondta, hogy a jelenlegi politikai és gazdasági helyzet eredményeként Kína és az EU közötti gazdasági kapcsolatok fejlődése kritikus időszakot él át. A kínai kormányfő helyette egyúttal reményét fejezte ki, hogy a megváltozott helyzetben a kínai és az európai vezetők sikeresen fogják újabb szintre emelni a felek közötti stratégiai kapcsolatok fejődését. Li Keqiang tegnap megbeszéléseket folytatott az öt fogadó belga külügyminiszterrel, Didier Reynders-szel.
  • Egyre több kritikus bírálat éri a kínai gyógyszergyártókat és forgalmazókat, amiért népszerű kínai közéleti szereplőket alkalmaznak termékeik reklámjaiban. Az ország egyik legnagyobb gyógyszer gyártója, amely szerepel többek között a krómiummal fertőzött gyógyszert forgalmazók listáján is, kilenc hírességel kötött reklámszerződést, összesen mintegy évi 10 millió jüan értékben. A meglehetősen nagynak minősülő befektetés, a vállalat kimutatásai szerint nem hiábavaló, hiszen tavalyi bevételei meghaladták a 11 milliárd jüant. A celebek gyógyszer reklámokban szereplése ellen szinte mindegyik mérvadó internet fórumon olyan bírálatok jelentek meg, amelyek egyúttal szigorúbb törvények megalkotására szólítják fel az illetékeseket. A sanghaji ipari és kereskedelmi felügyelet igazgatója ezzel kapcsolatban elmondta, hogy a közéleti szereplők reklám megjelenesét nem tiltja a törvény, azonban a rendelkezések szerint gyógyszerkészítményeket betegként, illetve felhasználóként nem ajánlhatják a fogyasztók figyelmébe a tömegkommunikációs eszközökön keresztül.
  • A közép-kínai Hubei tartományban több, mint ezer turistát evakuáltak a hatóságok, miután a heves esőzések okozta földcsuszamlás miatt két napot vesztegeltek egy autópályán. A hatósági jelentések szerint a földcsuszamlásnak nincsenek sérültjei. A turisták többsége a közeli Shennongjia erdei üdülőközpontban talált menedékre, amíg az eltorlaszolt útszakaszt megtisztították a rázúdult sártömegtől.
  • Diplomáciai források szerint Chen Guangcheng másképp gondolkodó politikai aktivista hat napi ott tartózkodás után önként elhagyta az Egyesült Államok Pekingi nagykövetségét. Kína az incidens miatt hivatalos bocsánatkérésre szólította fel az Egyesült Államokat, közölte ma a kínai külügyminisztérium.
  • Chen Deming kínai ipari és kereskedelmi miniszter és dél-koreai kollégája Bark Tae Ho egy mai közös sajtótájékoztatón bejelentették, hogy a két fél hivatalosan is megkezdi a szabadkereskedelmi zóna kialakítására irányuló tárgyalásokat.
  • A múlt hét csütörtökön bekövetkezett bányabalesetet követően kilenc vájár még mindig a vízzel elárasztott tárnában van, közölték a mentést végző hatóságok. A beszámoló szerint a mentést megnehezíti a vasárnap óta tartó heves esőzés, amely következtében a tárnában tovább emelkedik a vízszint. Tegnap a mentőknek a 11 föld alatt rekedt bányász közül kettőnek a holttestét megtalálták, és minden tőlük telhetőt megtesznek a víz kiszivattyúzására, hogy a még lennrekedteket miahmarabb kimenekítsék. A helyi időjárási előrejelzések még két napra hasonló esőzéseket ígérnek.

Ázsiai pénzpiaci hírek

  • Kettő kisebb piac, a vietnámi és a laoszi kivételével ma pozitív irányba fordultak az ázsiai tőzsdék, elsősorban ázsiai makróadatoknak köszönhetően. Japánban a Mitsubishi Corporation kettő milliárd dolláros szerződést az ausztrál cseppfolyós földgázt előállító Woodside Petroleummal, így a részvények 14,7 százalékára tett szert. Kínában bővülésnek indult a piac a hivatalos PMI adatok alapján, amely a gigász gazdaságának helyreállását jelentheti. Emellett a hong kongi tőzsde is terjeszkedni akar a nyersanyagárutőzsde piacán a londoni fémtőzsde felvásárlásával. A japán TOPIX 0,43 százalékkal erősödött, ehhez hozájárultak a Toyota egyre növekvő amerikai eladási számai, valamint a gyengülő jen is. Ugyanezen tényezők lendítették a Nikkei 225 mutatót is 0,31 százalékkal felfelé. Hong Kongban a Hang Seng bő egy százalékkal emelkedett, köszönhetően többek között a kínai energiaiparnak. Ugyanezen tényezők lendítették a kínai mutatókat is a makróadatok mellett. A shenzheni CSI 300 2,18 százalékot emelkedett, a Shanghai Composite 1,76 százalékot. Tajvan is élénkebben reagált, 2,33 százalékot ugrott. Az optimizmus visszafogottabban jelentkezett Koreában, a KOSPI 0,86 százalékkal emelkedett ma. Szingapúr is jól reagált a kínai ipar teljesítményének emelkedésére, és 0,69 százalékkal emelték az árakat az inkább vásárolni kívánó brókerek. Ehhez képest India egy helyben járt. A bombay-i Sensitive 30 csupán 0,07 százalékkal került a pozitív tartományba.