- Az Egyesült Államok tiltott fegyverkereskedelemmel vádolt meg egy tajvani párt, akik feltehetően Kína számára akartak amerikai haditechnikát eljuttatni. A párt amerikai fedett ügynökök vizsgálták drogcsempészet gyanúja miatt 2011 februárjától. A tajvani gyanúsítottak megpróbáltak tiltott haditechnikát értékesíteni, többek között kisebb méretű pilóta nélküli repülőgépet. Hui Sheng-len és Huan Ling-chang ellen az USÁ-ban indítottak eljárást, akik feltehetően egy magas rangú kínai tisztviselőnek dolgoztak. A gyanúsítottak elutasították a vádakat. Hui szállítmányozási szakembernek vallja magát, míg Huan több nyelvet beszélő iskolai tanárnak. A pár akkor került az amerikai hatóságok látókörébe, amikor hamisított termékeket csempésző hálózat ellen kezdtek akcióba. A pár a beépített ügynökökkel kívánt drogszállítmányt Amerikába csempészni, és tőlük kívánt védelmi berendezéseket vásárolni. Az USA hatóságai szerint a tajvani állampolgárságú házaspár a kínai hírszerzésnek dolgozik.
- Tovább folytatódik Bo Xilai megbukott kínai politikai vezető családjának az eltűntetése a kínai üzleti életből. Egy hong kongi bejegyzésű cég, a China Everbright International éléről távozik Li Xueming, akinek eredeti neve Bo Xiyong. A politikus idősebb testvére a médiafelhajtás miatt gondolta úgy, hogy jelenléte ártana a vállalatnak. Az Everbright igyekezett leszögezni, a testvér családi hátterének nincs köze a vállalat üzleti tevékenységéhez. A cég alternatív energiaforrásokkal és hulladékkezeléssel foglalkozik.
- Egy egykori Morgan Stanley alkalmazott beismerte, fizetett le kínai tisztviselőket üzleti érdekből. Garth Peterson, a pénzintézet egykori igazgatója az Egyesült Államokban került vád alá vesztegetés gyanújával. Peterson a cég ingatlanágát vezette Kínában. Várhatóan öt éves börtönbüntetésre és 250 ezer dollár megfizetésére ítéli a bíróság. Az eljárást a washingtoni tőzsdefelügyelet indította a cég egykori igazgatója ellen, mivel az a vállalati szabályzatot és a tőrvényeket megszegve saját maga is profitált a Morgan Stanley ügyfelei kárára. Peterson Shaghajban összesen 3,4 millió dolláros értékben szerzett e magának ingatlanokat titokban. A bírósági ítélet mellett örökre eltiltották a értékpapírokkal való tevékenységtől. A Morgan Stanley-t nem vádolta meg a felügyelet.
- Hong Kong limitálni fogja a városban szülni kívánó kínai nők számát a most hivatalba lépő új városvezető kezdeményezése alapján. A kínai nők csak abban az esetben szülhetnek a városban 2013-tól kezdve, ha hong kogni férjük van. A javaslat a közkórházakra van hatállyal, azonban a magánkézben lévő egészségügyi intézmények is beleegyeztek a szabályzat követésébe. A kínai szülési turizmus méretei feszültségeket okoztak a városban. Ha Hong Kongban születik egy gyermek, akkor automatikusan állampolgárságot kap, amely több előjogokkal jár mind az ellátást, mind az utazást illetően. Emellett az egészségügyi ellátás színvonala is lényegesen magasabb, mint Kínában. A null-toleranciás javaslatot a július elsején hivatalba lépő CY Leung nyújtotta be.
- Felmentette a bíróság Ichiro Ozawa japán politikust, a Demokrata Párt frakcióvezetőjét, akit háttérhálózata méret e miatt csak az árnyéksógunnak neveznek. Ozawa illegális pártpénzek gyűjtése miatt került vád alá. Állítása szerint a gyanúsnak ítélt pénzügyi machináció csupán technikai malőr volt. A japán politikai élet legbefolyásosabb emberének tartott Ozawa elleni eljárás az egyik legjobban követett közéleti esemény volt Japánban. Megfigyelők szerint az eset komoly politikai károkat okozhat Yoshihiko Noda miniszterelnöknek, aki amúgy sem rendelkezik túl nagy támogatással. Ozawa élesen bírálta többek között az árforgalmi adó megemelésének tervét, amelyből a kormány az államadósságot és az emelkedő közjóléti kiadásokat kívánja fedezni. A botrány miatt párttagsága jelenleg fel van függesztve, azonban azt visszakapva pályázhat a pártelnöki posztért Noda miniszterelnökkel szemben az idei tisztújítás során.
- Kommunista lázadók öltek meg 10 embert a Fülöp-szigetek északi részén. Az Új Néphadseregnek nevezett alakulat egy katonai konvojt támadott meg hivatalos források szerint. Az incidensben legalább egy civil is meghalt. A fülöp-szigeteki kommunista párt és annak katonai szárnya már 1969 óta harcol a kormány ellen. Katonai források szerint ez volt az elmúlt évek legnagyobb támadása. Az NPA elsősorban a vidéki területen aktív és a kevésbé felszerelt alakulatokat támadja. A béketárgyalások a kormány és a kommunista felkelők között már régóta zajlanak, azonban felfüggesztették 2011-ben az egyeztetéseket. A kommunista katonai tömörülés becslések szerint 4700 taggal rendelkezik. A csoportot az Amerikai Egyesült Államok a terrorszervezetekhez sorolja.
- A vietnámi rendőrség húsz személyt tartóztatott le tiltakozásokat és összecsapásokat követően Hanoi közelében. A földművesek a kényszerkilakoltatások ellen tiltakoztak. A kisajátított földterületeket magánbefektetőknek kívánják továbbadni a hatóságok. A területre mintegy 4000 rendőrt vezényeltek ki. A magánbefektető egy elővárost kíván felépíteni, amelyhez 500 hektár területet ienyelt. A földekért kínált 1700 dollárt – amelyet 360 négyzetméter területért kínált a vállalat – kevesnek tartják a tulajdonosok és korrupcióval vádolják a hatóságokat. Vietnámban nem tisztázott a termőföldek jogviszonya. Az összes terület hivatalosan kommunista párt tuljadonában áll, a használati jog nem tisztázott. A vietnámi földtulajdonviták egyre erőszakosabbá fajulnak az utóbbi időkben. Januárban egy földműves azzal került az újságok címlapjára, hogy sörétes puskával és házi gyártású aknákkal igyekezett megállítani a rendőröket a földje kisajátításában.
- Dél-Korea gyorsuló ütemben növekedett az elsö negyedévben, amelyet elsősorban az erős ipari termelés és a fokozódó kormányzati költés növelt. A növekedés kimenetele elemzők szerint bizonytalan továbbra is az európai gazdasági problémák és a gyengülő kínai bővülés miatt. A növekedés március végén 0,9 százalékos volt a decemberi 0,3 százalékossal szemben. Mindennek ellenére a 2,8 százalékos éves növekedés hosszú idő óta a leggyengébb volt. A növekedés meglehetősen törékeny, mert bár negyedévre lebontva egészségesnek látszik, azonban hónapkra lebontva folyamatos esést mutat. Az exportorientált dél-koreai gazdaság 3,4 százalékos kiviteli bövülést tudott felmutatni az első negyedévet követően. Bár a világgazdaság helyreállása nem teljes, Szöul a belföldi fogyasztás erősítése mellett döntött a gyengülő kivitellel szemben. A magánszektor fogyasztása 1 százalékkal emelkedett, azonban az építőipar továbbra is esésben van.
- India történelmében talán elsőként sikerült érvényteleníteni egy gyermekházasságot. A menyasszony, Raxmi Shagara számára 18 évesen derült ki, hogy egy éves korában hozzáadták egy akkor 3 éves fiúhoz. Akkor derült ki számára az eset, amikor a fiú családja megjelent, hogy követelje a menyasszonyt. A lány szülei nem akartak hallani a házasság érvénytelenítéséről, azonban a lány kapott jogi segítséget egy civil szervezettől. Az ifjú férj is követelte a házasságot, azonban tanácsadás hatására lemondott róla. Annak ellenére, hogy ez törvényellenes Indiában, a szegényebb részeken továbbra is bevett gyakorlat. Sajtóinformációk szerint India északi államaiban a lányok 10 százalékát kiházasítják 18 éves koruk előtt.
- Kínában újabb élelmiszertermék került fel a tiltott termékek folyamatosan bövülő listájára. A kínai minőségellenőrző hivatal ezúttal a tartósított gyümölcsöket, illetve gyümölcsbefőtteket helyezte fekete listára, miután kiderült, hogy azokat arra nem jogosult gyárakban, a megengedettnél nagyobb mennyiségű adalékanyagok hozzáadásával csomagolták és hozták forgalomba. A hír megjelénes után a két legnagyobb kínai áruházlánc azonnal kivonta a kérdéses termékeket a forgalomból és a fogyasztóktól elnézést kért. Az elmúlt időkben kirobbant fertőzött tej és főzőolaj ügyek utáni újabb élelmiszerbotrány éles felháborodást váltott ki a közvéleményből, és a z internet fórumokon megjelent hozzászólások komolyan megkérdőjelezik a kínai élelmiszeripar megbízhatóságát. A közvélemény reakcióját követően a kínai országos fejlesztési és reformbizottság az ipari és információs minisztériummal közösen egy, az élelmiszertermékek nyomonkövetését szolgáló rendszer kiépítéséről szóló tervet adott közre. Az új, csúcstechnológiát és fejlett elektronikát, illetve az internetet is alkalmazó követő rendszer segítségével hatékonyabbá válik az élelmiszerbiztonsági hatóságok munkája, áll a két szerv által kiadott nyilatkozatban.
- Ez a hét sem telik el bányabaleset nélkül Kínában. Ezúttal a dél-nyugat-kínai Guizhou hatóságai számoltak be arrol, hogy víz öntött el egy szénbányát. A vízömlés idején 18 bányász dolgozott a tárnában, akik közül hétnek sikerült a felszínre menekülnie. A 11 föld aladt rekedt bányászt a mentők kutyák segítségével keresik. A baleset okainak kivizsgálását megkezdték a hatóságok. Arról nem érkezett tudósítás, hogy engedéllyel vagy anélkül üzemelt-e a bánya.
- Kína szigorúbban fog eljárni az országban illegálisan tartózkodó külföldiekkel szemben, jelentette be a közbiztonsági miniszter helyettes. Amint azt Yang Huanning elmondta, a hamarosan kezdődő intézkedés-sorozat, hogy enyhítsen az engedély nélkül Kínában dolgozó és élő külföldiek okozta gondokon. Ennek keretében fokozzák a határok ellenőrzését, a vízumkérelmek elbírálását, valamint az illegálisan Kínában tartózkodó külföldiek kitoloncolása is egyszerűbbé válik. Az új rendszer bevezetésével egyidejűleg azokban a régiókban, ahol a legnagyobb számban vannak illegális bevándorlók olyan központokat hoznak létre, ahol átmenetileg elhelyezik a hazaszállításra várókat. A miniszterhelyettes szerint a külföldiek ellenőrzését leginkább az nehezíti meg, hogy a beutazókról nincsen megfelelő információ, emellett pedig a bevándorlókat felügyelő rendőri szervek nem megfelelő nyelvtudása is akadályt jelent. Kínába főként a szomszédos országokból érkeznek illegális bevándorlók. A hatóságok tavaly 20 ezer esetet derítettek fel. Kínában 2011-ben 600 ezer külföldi állampolgár tartózkodott hat hónapnál hosszab ideig. A szigorításokkal egyidejűleg a bevándorlási hivatal könnyítést is bevezet, amelynek célja a tehetséges külföldi munkavállalók beutazásának egyszerűsítése, tette hozzá a közbiztonsági miniszter helyettes.
- A pekingi turisztikai hivatal által közzétett adatok szerint a kínai fővárost az idei első negyedévben közel 44 millió turista kereste fel, ami mintegy 10 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest. A főként belföldről érkező látogatók 70 milliárd jüan bevételt hoztak a város költségvetésének. Külföldről legtöbben az Egyesült Államokból, Japánból és Dél-Koreából érkeztek, áll a hivatal beszámolójában.
- A Kína és a Fülöp-szigetek közötti, a Huangyan-sziget hovatartozása miatt kialakult feszült helyzeten csak kis mértékben enyhített a tény, hogy Kína két hajóját kivonta a térségből, így ott jelenleg mindössze egy járőrhajó tartózkodik. Benigno Aquino Fülöp-szigeteki elnök a helyzettel kapcsolatban kijelentette, hogy a Dél-kínai-tenger partján fekvő országoknak figyelniük kell arra, hogy Kína egyre keményebb álláspontot képvisel a terület feletti szuverenitás kérdésében. Az elemzői vélemények megoszlanak arról, hogy Kína katonailag felkészült-e szuverenitásának megerősítésére a szigeten. Ezzel kapcsolatosan Liang Guanglie védelmi miniszter elmondta, hogy a kínai haderőnek az ország külpolitikai érdekeinek megfelelően kell cselekednie, és reményét fejezte ki, hogy a két ország képes lesz diplomáciai eszközökkel rendezni a kérdést. Tegnapi szokásos sajtótájékoztatóján Liu Weimin kínai külügyi szóvivő jelezte: ha a Huangyan-sziget szuverenitását illető vitába további szereplők bevonására is sor kerül, az csak tovább bonyolítaná a helyzetet és kedvezőtlenül hatna annak megoldására. Liu felszólította a Fülöp-szigeteket, hogy keverjen bele más országokat az ügybe, illetve ne követelje más országoktól, hogy válasszanak Kína vagy a Fülöp-szigetek támogatása között.
- Hong Kongban ma megkezdődött a Harmadik Világ Buddhista Fórum. Ez a városállam történetében az eddigi legnagyobb szabású nemzetközi buddhista konferencia. A kétnapos fórumon kínai, koreai, indiai, thaiföldi, sri-lankai, ausztrál, amerikai és európai buddhista szervezetesek, tanítók és filozófusok vesznek részt, akik többek közt a Dharma tanításainak népszerűsítéséről, a fennmaradt eredeti buddhista szövegek megőrzéséről és a buddhista nevelés jövőjéről folytatnak eszmecserét. A fórumot Jia Qinglin a kínai politikai tanácskozó testület elnöke levélben üdvözölte a fórumot, amelyben reményét fejezte ki, hogy az azon résztvevők kihasználják a lehetőséget és tapasztalokat cserélnek a vallás gyakorlatáról és a buddhista tanításokban foglaltak alapján feltárják az egész emberiséget foglalkoztató problémák megoldási lehetőségeit, amellye hozzájárulnak egy harmonikusabb, békés világ megteremtéséhez.
- A Dél-Afrikában működő kínai tudományok központja tegnap bejelentette, hogy a kereskedelmi egyensúly megteremtése érdekében Kínának és Dél-Afrikának egyaránt kedvezőbb befektetési környezetet kell teremtenie. Kína főleg késztermékeket exportál Afrikába, cserébe pedig ásványi anyagokat és nyersanyagokat importálnak, mondta az intézet vezető kutatója, Daouda Cisse. Tekintve, hogy jelenleg nem még nem áll fenn az egészséges kereskedelmi egyensúly, ezért az afrikai döntéshozóknak olyan irányelveket lefektetni, amelyek elősegítik az afrikai termelőszektor fejlődését, mondta Cisse. A kutató szerint Kína az elmúlt években nagyban hozzájárult az afrikai gazdaságok növekedéséhez, amelynek köszönhetően néhány afrikai ország a világ leggyorsabban növekedő gazdaságainak a sorába lépett.
Ázsiai piaci hírek
- Fontos amerikai és ázsiai makroadatok húzták felfelé az ázsiai részvények árait. Ki kell emelni az USA jegybankja szerepét betöltő FED bejelentését, mely szerint kész a korábbiakkal ellentétben további gazdaságélénkítő lépésekre, amennyiben ez szükséges. Az amerikai nagyvállalatok, mint a Boeing és a Caterpillar is pozitív gyorjelentéseket adtak. Emellett Dél-Korea gazdasága is jelentősebb, 0,9 százalékos mértékben bővült, ami optimizmusra sarkallta a befektetőket minden elemzői figyelmeztetés ellenére. Az elmozdulások nem voltak jelentősek, Japán továbbra is csak topog. A TOPIX 0,08 százalékot emelkedett, a nagyvállalatok mutatója, a Nikkei 225 csupán 0,01 százalékot. Ehhez képest Hong Kong szárnyalt a maga 0,32 százalékos teljesítményével. Kínában a nagyvállalatok mutatója, a Shenzhen 300 emelkedett 0,31 százalékkal, azonban a nagyobb figyelemmel kísért Shanghai Composite 0,09 százalékot esett. Tajvan is bő fél százalékos mínuszban zárta a napot. A jó gazdasági növekedés hírére megélénkült a dél-koreai tőzsde, de az emelkedés csupán 0,1 százalékos maradt. Indiát a Standard & Poor's hitelminösítő bóvliba sorolta a nagy költségvetési hiány és a reformok lassúsága miatt. Bombayben 0,07 százalékkal süllyedtek a részvények árai átlagosan. Szingapúr is egy helyben topogott 0,05 százalékos emelkedés mellett. A kisebb piacokon nagyobb volt az elmozdulás. Pozitív példaként Thajföld emelkedik ki 0,57 százalékos ugrással.
No comments:
Post a Comment