- A demokrácia párt bojkottjával kezdődik meg a burmai parlament ülésszaka, mivel Aung San Suu Kyu pártja nem az alkotmány védelmére, hanem a tiszteletben tartására akar felesküdni. Az alktományt még a katonai junta alkotta meg. A burmai parlament negyede jelenleg is a katonák kezében van, amely jóval nagyobb frakció, mint az április elején tartott választásokon 43 helyet szerzett domkrácia párt. A demokrata fordulat következményeként több állam is enyhített a Burma elleni szankciókon. Jelenleg az Európai Unió pénzügyminiszterei tárgyalnak a szankciók feloldásáról, amelyet a fegyverembargót leszáítva várhatóan meg is szavaznak. A politikai bojkott a demokrata párt részéről vélhetően ismét nemzetközi nyomás alá helyezi a katonai támogatású kormányt, amely akár az eskü megváltoztatására is kényszerülhet a gazdasági érdekek miatt, amennyiben az EU ilyen politikai elvárásokat támaszt.
- Kína következetes politikát vár el a Dél-Kínai tenger helyzetének rendezésére. Egy nemzetközi kríziskutató központ szerint a helyzethez az együttműködés teljes hiánya és az egymásnak ellentmondó fennhatóságok állnak, amelyet tovább fűtenek a kínai ügynökségek. A kínai és a fülöp-szigeteki hajók immár kettő hete állnak patthelyzetben a vitatott hovatartozású vizeken, amelyek az ENSZ szerint Manila gazdasági övezetébe tartoznak. A nemzetközi szervezet jelentése szerint a három érintett állam – Kína, Vietnám, és Fülöp-szigetek – egyre keményebben és merevebben állnak ki követeléseik mellett. A katonai megjeelenés egyre nagyobb szerepet kap a konfliktusban jogi keretek nélkülözése mellett, amely jelentősen megnehezíti a konfliktus rendezését.
- Kína és Oroszország haditengerészete közös hadgyakorlatot tartanak a Sárga-tengeren Kína keleti partjainál. A gyakorlat elsődleges célja tengeralattjáró hadműveletek elhárítása, illetve elrabolt hajók kiszabadítása. A két állam korábban egy négy ország részvételével tartott hadgyakorlaton vett részt 2005-ben, azonban ez az első, kizárólag orosz és kínai részvétellel tartott gyakorlat. Kína szerint a régiós egyensúly fenntartása az Oroszországgal közös gyakorlat célja, szemben a korábbi fülöp-szigeteki – amerika gyakorlattal, azonban megfigyelők szerint a két katonai nagyhatalom összefogásának jeleként kell értelmezni a közös műveleteket. Kínai részről 16 hajór vesz részt a gyakorlatban, míg orosz részről 10, köztük rakétacirkálók és rombolók is.
- Japán több, mint 3,7 milliárd dollárnyi tartozást enged ell Burmának, valamint gazdasági segélyt nyújt az infrastruktúra kiépítéséhez, állapodtak meg Tokióban a két ország vezetői. A burmai elnök, Thein Sein öt napos útja során találkozot Yoshihiko Noda japán miniszterelnökkel is. A gazdasági segély mellett egyezmény született egy speciális gazdasági övezet kialakításáról Rangoon mellett. A katonai vezetés alatt álló Burma ásványkincsekben gazdag, amelynek kiaknázása nagy jlvedelmekhez juttathatná az országot. Megfigyelők szerint a speciális gazdasági övezet kialakítása előnyhöz juttatná a japán vállalatokat az ázsiai országok közötti versenyben. Japán az első, amely konkrét gazdasági lépésekről állapodott meg a szankciók eltörléséért demokratizálódó Burmával. Korábban az USA, az EU és Ausztrália is feloldotta a politikai elit utazási tilalmát.
- Kína gyártóiparának teljesítménye nem lassult annyira, amennyire azt elemzők várták, áll a HSBC bank elemzésében. A PMI index 49,1 pontosra emelkedett a korábbi 48,3-ról márciusban. Ez még mindig lassulást jelent, azonban kisebb mértékűt. A lassuló felvásárló piacok korábbi félelmek szerint valós károkat okoztak volna Kína gazdaságának, azonban a megrendelések visszaesése nem tűnik olyan súlyosnak. Kína az első negyedévben 8,18 százalékos gazdasági növekedést könyvelhetett el, köszönhetően azoknak a pénzügyi könnyítéseknek, amelyekkel a világgazdaság lassulását kívánta ellensúlyozni a pekingi kormány. Márciusban a kínai bankok 160 milliárd dollárnyi új kölcsönt folyósítottak, jelezve a korábbi könnyítések hatását.
- Vietnám nemzetközi segítségért folyamodik egy fel nem derített eredetű járvány miatt. Eddig 170 ember betegedett meg a bőrbetegségben, amely 19 áldozatot követelt már. Az ország középső részén észlelt megbetegedések első tünete kiütés a végtagokon, azonban súlyosbodása elégtelenségeket okoz a májfunkciókban, majd több szerv is leállhat a betegség miatt. A vietnámi egészségügyi minisztérium nem volt képes meghatározni a megbetegedések forrását. A fertőzéseket először tavaly észlelték, azonban rövid szünet után ismét felütötte a fejét. Megfigyelések szerint korai stádiumban könnyű gyógyítani, azonban stabilizálódását követően szinte lehetetlen. Sajtóforrások szerint a járványt okozhatják vegyi anyagok, de mivel nem ismerni az eredetét, ezért sok helyeken csak a törzsi gyógyító rituálékra tudnak támaszkodni. Vietnám a WHO-hoz és más szervezetekhez kíván fordulni a járvány eredete okainak kivizsgálására.
- Az amerikai szervereken futó kínai nyelvű internetes oldalt, amely különösen nagy figyelmet fordított a Bo Xilai bitrány részleteire, hackertámadás érte. A Boxun nevű oldal pénteken került túlterheléses támadás alá, és több órán keresztül elérhetetlen volt. A lap szinte állandó jelleggel beszámolt a megbuktatott kommunista pártvezető körüli botrány fejleményeiről, valamint a meggyilkolt brit üzletember halála okainak kivizsgálásáról, amely összefüggésbe hozható Bo családjával. A lap már kapott előzetesen fenyegető e-maileket. A Boxunt 12 évvel ezelőtt alapították meg kínai emigránsok, akik a kínai demokráciáért és az emberi jogokért szálltak síkra. A lap nem elérhető kínai internetezők számára, azonban a mikroblogok folyamatos és bőséges információforrást jelentenek a lap számára, amelyeknek felügyelete egyre nagyobb gondot okoz a cenzoroknak. A kínai hatóságok a politikai botrány helyett az eset kőztőrvényes jellegét hangsúlyozzák.
- Új-Zéland engedélyezte egy kínai cég számára termőföld vásárlását az országban. A Shanghai Pengxin 16 mezőgazdasági területet kívánt megvásárolni. A 210 millió új-zélandi dollár értékű ügy kiemelt politikai téma az országban. A kormány földvásárlási moratóriumát egy bírósági döntés hatására kellett felülvizsgálni, amely a kínai befektető javára döntött a törvényhozás ellenében. A Shanghai Pengxin így 8000 hektárnyi földterülethez juthat hozzá. Új-Zélandon – mely a világ legnagyobb tejtermék-exportőre – minden 5 hektár feletti külföldi befektetést engedélyeztetni kell az erre létrehozott hivatallal.
- A sri lankai kormány elrendelte egy mecset elmozdítását egy olyan területről, amelyet az ország többségi buddhista közössége szent helynek tart. A döntést két nappal előzte meg, hogy buddhista szerzetesek próbálták meg lerohanni egy tömeg élén a muszlim imahelyet Dambullában. Jayaratne miniszterelnök szerint a mecsetet egyszerűen csak át kell helyezni egy másik területre. Az incidens azonban vihart kavart a muszlim politikai elit köreiben is. A miniszterelnök döntése egy nappal előzte meg a kérdésről kiírt vita napját. Sajtóforrások szerint a mecset teljesen törvényesen lett felépítve. Az ország több évtizeden keresztül állt polgárháborúban, részben vallási okokból.
- Az európai körúton tartózkodó kínai miniszterelnök, Wen Jiabao tegnap Hannoverben az ott rendezett ipari kiallítás megnyitóján találkozott Angela Merkel német kancellárral. A két politikus összegezte a kínai-német kapcsolatok elmúlt évtizedekben végbement fejlődését és eredményeit. Wen Jiabao elmondta, hogy Kína gyors gazdasági fejlődése hatalmas piacot jelent Németország számára is. Kína szívesen fogadja a német befektetőket, különösen az ország középső és nyugati régióiban, tette hozzá a kínai kormányfő. A kínai-német kapcsolatok bővitésében fontos szerepet kell adni a tudományos és technológiai, illetve az oktatási csereprogramoknak. A nemzetközi pénzügyi válság megoldására Wen egy három pontból álló javaslatot tett. Az első pont szerint, hogy több forrást kell biztosítani a reálgazdaság fejlesztésére, és egy olyan környezetet kell kialakítani, amely kedvez a munkahelyteremtésnek. Másodszor, kellő figyelmet kell szentelni az innováció-alapú gazdasági növekedésnek. A javaslat harmadi pontjában Wen nyitottságra és együttműködésre kérte fel a világ országait és hangsúlyozta, hogy a világ gazdaságainak a protekcionizimus minden formáját el kell utasítani. Wen Jiabao európai körútját Svédországban és Lengyelországban folytatja.
- Bányarobbanás történt Észak Kínában a Belső Mongol autonóm területen. A balesetben legkevesebb négy bányász vesztette életét, további öt személyt pedig jelenleg is keresnek a mentőalakulatok. Az előzetes vizsgálat szerint a detonációt gázszivárgás okozta.
- Több, mint 150 jármű vesztegelt a Tibetet Szecsuánnal összekötő autópályán, mert beomlott a pálya egyik szakasza. A helyi hatóságok közlése szerint az út alapjait a közelben található tó mosta ki az idők során, aminek következménye a 70 méter hosszú útszakasz összeomlása. Korábban, 2010-ben ugyanezen részen hasonló beomlás történt, akkor egy 76 méter hosszú híd is megsemmisült. A helyszínen rendőrök irányítják a forgalmat, a pályatest kijavítási munkálatait megkezdték a szakemberek.
- Ma kezdődik a második pekingi nemzetközi filmfesztivál, amelyen több, mint 260 filmet mutatnak be a világ minden részéből. Az április 28-ig tartó rendezvényen mintegy 4 ezer meghívott vendég is részt vesz. Többek között James Cameron is jelen lesz a Titanic 3d változatának bemutatóján. A várakozások szerint a kanadai filmrendező egy szakmai fórumon is előadást tart a kínai filmkészítők előtt. A rangos eseményen a Fox Filmed Entertainment elnöke James Gianopulos és Simon Philips a Walt Marvel Entertainment vezérigazgatója is felszólalnak. A filmfesztiválra ellátogat Keanu Reeves és az ismert koreai színész So Ji-sub is.
- A sanghaji bíróság két éves halasztással halálra ítélte a város egyik kerületi kormányzatának egykori vezetőjét. A vád szerint az ötven éves férfi több, mint 15 millió jüant vett át különböző építkezési vállalatoktól, amit kedvező önkormányzati döntéssekkel viszonzott. A bíróság hivatali visszaélésben találta bűnösnek, amit a férfi elismert.
Ázsiai tőzsdei hírek
A vártnál gyengébb vállalati
jelentések és a kínai feldolgozóipar áprilisi visszaeséséről
szóló HSBC bejelentés miatt ma a legtöbb mértékadó ázsiai
mutató mínuszban zárt. Japánban az is visszahúzó erő volt ma,
hogy a befektetők óvatossággal várják a Bank of Japan e hétre
ígért könnyítő intézkedésről szóló bejelentését. Ennek
következtében a Nikkei 225 0,2 százalékot esett vissza, míg a
valamivel átfogóbb Topix valamivel gyengébben teljesített és
mínusz 0,3 százalékkal zárt. Hong kongban nagyot zuhant a Hang
Seng és mínusz 1,84 százalékkal fejezte be a napot. Estek a
mutatók Tajvanon és Dél-Koreában is, ahol a Taiex 0,35 a Kospi
pedig 0,1 százalékkal zárt mínuszban. A régió trendjével
ellentétes irányban mozdulva a pakisztáni Karacsi 100-as ma 0,71
százalékot emelkedett, csakúgy, mint Bangladesben a DSE Fgeneral
mutató, amely ma 0,48 százalékot nőtt. Az india Sensex viszont
gyengén szerepelt és így mínusz 1,09 százalékot könyvelhet el
mára. A vállalti szektorban említésre méltó a dél-koreai
Daewoo Engineering, amely az első negyedéves
teljesítménybeszámolójából 38 százalékos visszaesést jelent.
Az újonnan választott igazgatói tanács sem győzte meg az Olympus
befektetőit így mínusz 2,64 százalékos mínusszal indította a
heti kereskedést. A devizapiacon a japán jen erősödött az
amerikai dollárral szemben, amely viszont ma gyengébb volt a kínai
renminbinél.
No comments:
Post a Comment