- Kína növelte amerikai kötvényállományát, és immár második alkalommal vásárolt USA állampapírokat egy hónapon belül. Peking 12,7 milliárd dollárnyi értékben vásárolt az amerikai adósságból, ezzel 1178,9 milliárd dollárnyira duzzasztotta kötvényállományát. A vásárlást a külkereskedelmi többlet további emelkedése tette lehetővé, amely 3,9 százalékkal emelkedett az első negyedévben. Elemzők szerint Kína az alacsonyabb kockazatot keresi, és jelenleg valószínűbbnek tűnik az amerikai gazdaság helyreállása, a munkanélküliség is csökkenő irányba indult, ezzel szembne az európai adósságválság elhúzódni látszik.
- Japán megegyezett a Nemzetközi Valutaalappal egy 60 milliárd dolláros tőkeinjekcióról, amelyet kölcsön formájában biztosít Tokió. Az IMF már korábban kért kézpénzt az eurokrízisben szenvedő államok kölcsöneinek folyósításához. Japán várakozásai szerint más tagállamok is folyósítanak kölcsönt a nemzetközi szervezetnek a világgazdaság stabilitása érdekében. Jun Azumi japán pénzügyminiszter kijelentette, az IMF pénzügyi alapjainak megerősítése nem csak az európai, hanem az ázsiai országok alapvető érdeke is. A Japán kölcsön folyósításának fontosságát Christine Lagarde IMF elnök is kiemelte, mint fontos lépést a világgazdaság stabilitása felé.
- Kormányellenes propaganda terjesztésével vádolnak három ismert vietnámi bloggert, akik közül ketten cáfolták ügyvédjeiken keresztül a vádakat. Nguyen Van Hai, aki társalapítója volt 2007-ben a vietnámi független újságírók szervezetének és Kína külpolitikájának kritikusaként vált ismertté. Egyik megvádolt közíró beismerte bűnösségét. Mind a hárman előzetes letartóztatásban várják a tárgyalásukat, ahol akár 20 evig terjedő börtönbüntetés is kiszabható rájuk. A vietnámi média – amely állami tulajdonban van teljes egészében – szerint a Független Újságírók Klubjának honlapján 2007 és 2010 között 421 cikket jelentettek meg, amelyek meghamisították a valóságot, rágalmazták a pártot és az államot. A bloggerek ügyvédei kijelentették, nem kérnek enyhítést, hiszen ügyfeleik nem bűnösök. A blogok Kína Vietnámmal szemben folytatott külpolitikája mellett a vietnámi jogrendszert és a korrupciót is kritizálták.
- A Fülöp-szigetek továbbra is követeli a kínai hajók visszavonását a part menti vizekről. Kína manilai nagykövete, Zhang Hua szerint a kínai hajók visszavonultak, azonban a Fülöp-szigeteknek is ki kellene vonulnia a területről a béke fenntartása érdekében, jelentette be. Manila szerint újabb kínai hajók érkeztek a területre, amelyek a nagykövet szerint a kínai törvények betartatását segítik elő. Mindkét állam a saját területének tekinti a szigeteket a Dél-Kínai tengeren. Míg Kína a történelmi területének sérthetetlenségére hivatkozik, addig a Fülöp-szigetek az ENSZ által meghatározott tengeri gazdasági övezet területére hivatkoznak követelésük megalapozásakor. Peking szerint a nemzetközi jog már rég elutasítja a területi közelségen alapuló tulajdonjogot, azonban Kína kész a tárgyalásra. A Fülöp-szigetek partjainál minden diplomáciai tárgyalás ellenére továbbra is fennáll a hadihajók közötti patthelyzet.
- Wen Jiabao európai körútra indul, melynek során négy országot látogat meg. A kínai miniszterelnök a hannoveri nemzetközi ipari kiállításon vesz részt Németországban és találkozik Angela Merkel német kancellárral. A kínai kormányfő tervei között szerepel a Volkswagen vezetőivel való találkozó is. Idén ünneplik Peking és Németország diplomáciai kapcsolata kezdetének 40-dik évfordulóját. Lengyelországban Wen egy közép- és keleteurópai országok gazdasági konferenciáján vesz részt, ahol több ország vezetőivel is találkozik. Svédországban egy kínai-svéd környezetvédelmi park megnyitójára látogat. Svédország kiemelt gazdasági partnere Kínának Európában. Svédországb mellett Izlandra is ellátogat a kínai miniszterelnök Skandináviában, ahol üzletemberek csoportjával geotermikus energiát kiaknázó befektetésekről írnak alá megállapodásokat.
- Saját világrekordját készül megdönteni egy japán hegymászónő. A világ legidősebb hegymászónője címet 2002-ben elnyert, az idén 73 éves Tarnae Watanabe második alkalommal indul neki a világ a Csomolungmának. Watanabe és az őt kísérő szintén japán fotográfus a múlt héten indultak el az expedícióra. A 8848 méter magas csúcsra a tervek szerint május 10-es és 12-e között érnek fel.
- Kína tegnap a Koreai-félsziget ügyében dialógusra szólított fel minden érintett felet, azután, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa élesen elítélte a KNDK múlt héten kudarcba fullad műholdfellövési kísérletét. Amint azt Liu Weimin külügyi szóvivő leszögezte, már többször bebizonyosodott, hogy a konfliktus kezelésének egyetlen helyes útja a párbeszéd. A szóvivő elmondta, hogy Kína az ENSZ BT konzultációin aktívan, konstruktív módon és felelősségteljesen vesz részt, valamint, hogy a kormány bízik abban, hogy a hat-oldalú tárgyalások mihamarabb újra kezdődhetnek. Kína kész mindent megtenni a Koreai-félsziget atommentesítése érdekében, tette hozzá Liu Weimin.
- Tegnap kétnapos látogatásra Pekingbe érkezett a szíriai külügyminiszter Walid al Moallem, amelynek célja, hogy a kínai kormánynak beszámoljon a tűzszüneti megállapodás betartás érdekében tett damaszkuszi lépésekről. Walid al Moallem egy nappal azután érkezett a kínai fővárosba, hogy az ENSZ öt-tagú megfigyelő csoportja megérkezett Szíriába. A tegnap kezdődött szíriai-kínai megbeszélésekről egyelőre nem adtak hivatalos beszámolót. A szír külügyminiszter a múlt héten hasonló céllal Moszkvában kereste fel kollégáját Szergej Lavrovot.
- Mind a 11 föld alatt rekedt bányász meghalt az észak-kínai Sánsziban. A három nappal ezelőtt történt baleset során a tárnát víz öntötte el, miután a mentőalakulatok már csak dolgozók holttestét tudták kiemelni. A azonnal megkezdett vizsgálat kiderítette, hogy a bánya engedély nélkül üzemelt. A társaság vezetősége a balesetet követően azt állították, hogy csak 9 bányász tartózkodott a föld alatt. A rendőrség 21 személyt vett őrizetbe, köztük a bánya igazgatóját és tulajdonosát és a cég vagyonát zároltatta.
- Kínában tovább gyűrűzik a napokban kirobbant gyógyszerkapszula-botrány. Hebei tartományban a rendőrség letartóztatta a botrányba keveredett ipari zselatint előállító üzem igazgatóját. A gyanú szerint a férfi a terhelő bizonyítékok eltüntetése érdekében felgyújtotta a gyártócsarnok épületét. A kínai hatóságok az üzemet még vasárnap bezáratták és mintegy 200 tonna ipari zselatint zároltattak, azután, hogy kiderült, a gyár illegálisan, gyógyszerkapszula készítéséhez szállított az arra nem alkalmas zselatint.
- Tegnap megkezdődött a tibeti Linzhi repülőtér bővítése, amely nagy mértékben enyhíteni fogja a megnövekedett turistaforgalom miatt kialakult problémákon. Az építkezés után a repülőtér vendégforgalma a mostani 120 ezerről várhatóan 700 ezerre nő. 2011-ben a Linzhi repülőtér összesen 144 ezer kínai és külföldi turistát fogadott, ez jelentősen meghaladta az előre tervezett vendégforgalom nagyságát. Emellett a helyi különleges földrajzi, éghajlati és a környezeti feltételek miatt a Linzhi repülőtér csak délelőtt üzemelhet, aminek következtében főszezonban a repülőjegyek iránti keresletet jelentősen nagyobb, mint a kínálat. A Linzhi repülőtér bővítésére közel 300 millió jüant fordít a Tibeti Autonóm Terület kormányzata.
Ázsiai piaci hírek
- Enyhe csökkenésekkel zártak az ázsiai térség piacai, miután napvilágot látott a kínai közvetlen külföldi beruházásokról szóló adat, amely ugyan a vártnál kisebb mértékű, 6,1 százalékos csökkenést mutat. Emellett a befektetők továbbra is a bizonytalan spanyol helyzet miatt is kivárnak. Ennek megfelelően a japán Nikkei 225 0,06 százalékos mínuszban zárt a Topix pedig 0,09 százalékos csökkenéssel fejezte be a kereskedést. A hongkongi Hang Seng is alulteljesített, mínusz 0,23 százalékkal. Kínában a két mérvadó összetett mutató közül a sanghaji 0,94 százalékkal csökkent, a sencseni pedig ennél is gyengébben szerepelt, és a napot mínusz 1,32 százalékkal zárta. A tajvani Taiex 1,9 százalékot zuhant, míg Dél-Koreában a Kospi 200-as mutató valamivel jobban teljesített, de így is mínusz 0,44 százalékon állt meg. A három szomszédos állam India, Pakisztán és Banglades ellenben a régió trendjével ellentétes irányban mozdultak. Ennek megfelelően pakisztáni Karacsi 100-as 0,23, az indiai Sensex 0,83 a bangladesi DSE General mutató pedig 1,26 százalékos emelkedést könyvelhettek ma el. A vállalati szférában Kínában ma az elektronikai és a technológiai szektor szerepelt jól, a többek között elektronikai mérőműszereket gyártó Shanghai Jinling részvényei 10 százalékot emelkedtek. Japánban a Toshiba tíz százalék feletti emelkedést is produkálva végül 7 százalékon zárt, ezzel magasan kiemelkedik a többiek közül. A vesztesek között a mínusz 2,3 százalék körüli eredménnyel Olympus, a Sharp és a Sony részvények mellett a Mazda papírok is gyenge napot kénytelenek elkönyvelni, 3 százalékos csökkenéssel. A devizapiacon a japán jen tovább gyengül az amerika dollárral szemben, amit kínai renminbi ma is 0,28 százalékos növekedéssel nyomott lejjebb.
No comments:
Post a Comment