- Myanmar kormánya és a kayinni nemzetiségi kisebbséget képviselő nemzeti progresszív párt egy 20 pontból álló béke-egyezményt írtak alá. A főként tüzszüneti megállapodást jelentő, valamint béketárgyaló munkacsoportok megalakításáról szóló szerződést Kayah tartomány fővárosában, Loikawban írták alá a felek. A kayinni kisebbség a tizedik fegyveres lázadó etnikai csoport, amelyik kezdeményezte a myanmari kormánynál a békeegyezmény megkötését, azt követően, hogy U Thein Sein elnök tavaly augusztusban békét ajánlott minden lázadó kisebbségnek. Az elnöki javastlat szerint a békekötés három fázisban jön létre. Elsőként a fegyverrszünet megkötésére kerül sor, amit kölcsönös bizalomépítő politikai párbeszéd követ, végül pedig a parlament felügyeletével az ország összes nemzetiségét érintő, örök-békeszerződést kötnek.
- Kína központi bankja szerdán bejelentette, hogy 10 milliárd jüannal (1,58 milliárd amerikai dollár) bővíti a mezőgazdasági termelők számára fenntartott hitelkeret összegét. Az intézmény honlapján megjelentetett közlemény szerint az új kölcsönt a mezőgazdaság fejlesztésének elősegítésére használják fel. 2011-ben Kínai Népi Bank 50 milliárd jüan értékben nyújtott kölcsönt, és ezzel a mezőgazdaság támogatása céljából kihelyezett pénzek nagysága rekordmagasságba emelkedett, a tavalyi év végére elérte a 109,4 milliárd jüant.
- Az áprilisban megrendezésre kerülő, 40 éves múlttal rendelkező londoni könyvvásáron első alkalommal ezúttal Kína lesz a díszvendég. Amint azt Zhang Fuhai, a kínai sajtó- és könyvkiadó hivatal nemzetközi kommunikációval foglalkozó főosztályának vezetője elmondta, a rendezvényen181 kínai könyvkiadó több mint 10 ezer könyvvel mutatkozik be, és a vásáron 57 kínai író is megjelenik. Díszvendégként Kína tíz fórumot és 11 kulturális kiállítást szervez.
- Liu Xiaoming, Kína nagy-britanniai nagykövete elmondta, hogy a Londoni Könyvvásár jó alkalmat kínál arra, hogy Kína bemutassa a kultúra területén elért eredményeit, és hogy a világ népei jobban megismerjék az ország fejlődését. A Londoni Könyvvásár együttműködési partnereként a Brit Kulturális Szervezet örömmel fogadta Kína vendégszereplését. Susie Nicklin, a szervezet irodalmi felelőse kiemelkedő jelentőségűnek tartja, hogy a brit olvasóközönség személyesn is találkozhat kínai írókkal.
- Kína exportjának és importjának növekedése az előzetes számítások szerint 7 százalék körül alakult az idei év első két hónapjában. A növekedési ütem visszaesése szezonális tényezőknek tulajdonítható, mondta Chen Deming kínai kereskedelmi miniszter szerdán. Egy sajtóértekezleten Chen elmondta, hogy bízik a kínai külkereskedelem idei mérsékelt növekedésében, és valószínűnek tartja, hogy az év második felében már javul a kínai külkereskedelem pozíciója. A kínai kereskedelmi miniszter erre alapozva állította, hogy az ország képes lesz a Wen Jiabao kínai miniszterelnök kormányzati munkabeszámolójában említett 10 százalékos külkereskedelmi növekedést elérni.
- Li Huaxin, a kínai külügyminisztérium képviselője március 6-án és 7-én látogatást tett Szíriában, ahol találkozott Walid Al-Moualem szíriai külügyminiszterrel, Ahmed Arnous külügyminiszter-helyettessel és az ellenzékiek képviselőjével is. A találkozók során Li Huaxin tárgyalófeleivel a szíriai kérdés megoldásáról beszélt. Li Huaxin ismertette Kínának a szíriai kérdés megoldására tett hat új javaslatát, és felszólította a szíriai kormányt és az érintett feleket, hogy azonnal szüntessék be az erőszakot, támogassák az ENSZ és a Nemzetközi Vöröskereszt által nyújtandó humanitárius segítséget, valamint, hogy az ENSZ és az Arab Liga különmegbízottjának közvetítésével mielőbb indítsák meg a feltételek nélküli tárgyalásokat.
- Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutaalap elnöke tegnap kinevezte Lin Jianhai-t a szervezet főtitkárává. A kinevezés március 22-től kezdve lép hatályba. Lin Jianhai lesz az első kínai, aki ilyen fontos posztot kap a Nemzetközi Valutaalapnál. Lagarde azzal indokolta a kinevezést, hogy a kínai szakember tapasztalata nagymértékben segíti és előre mozdítja a szervezet munkáját. A kinevezés elemzők szerint annak is köszönhető, hogy Kína az elmúlt években többször hangoztatta, hogy a valutaalap szervezetén belül vezetői szinten is tágabb teret kell engedni a fejlődő országokból származó pénzügyi szakembereknek.
- A kínai népi felszabadító hadsereg egyik tábornoka arra szólította fel Pekinget, hogy határozottabban érvényesítse Kína területi követeléseit a Dél-Kínai-tengeren. Luo Jüan vezérőrnagy javaslata szerint nemzeti parti őrséget kell alapítani, a vitatott fennhatóságú szigeteken katonai egységeket kellene állomásoztatni, valamint ösztönözni a halászati és olajipari társaságokat, hogy a térségben kezdjenek aktívan befektetni. A tábornok kifejtette azon véleményét is, miszerint Kínának egy, az egész Dél-Kína-tenger térségét felölelő új adminisztratív zónát kell kijelölnie. Luo Jüan a nemzetközi porondon is közismert arról, hogy a kínai kormány hivatalos álláspontjánál lényegesen szélsőségesebb véleményt képvisel a területi vitákkal kapcsolatban, amelyet a hadsereg több magasrangú tisztje és a kínai közélet naciaonalistább beállítottságú szereplői is támogatnak.
- A Fülöp-szigetek áprilisban az Egyesült Államokkal közös hadgyakorlatot tart Palawanon, erősítették meg Manilában. Az április 16-a és 27-e közötti hadgyakorlatot a vitatott hovatartozású szigetek közelében tartják, amelyre több állam, köztük Kína is igényt tart. A hadmozdulatokban 4500 amerikai és 2300 fülöp-szigeteki katona vesz részt, amelyre az ASEAN országok megfigyelőit és a partner-országok küldötteit meghívta a manilai amerikai nagykövetség. Jessie Dellosa altábornagy a közleményben elmondta, a hadgyakorlat a stabilabb és biztonságosabb Csendes-óceáni övezet létrejöttét szolgálja. A hadgyakorlat pontos helyét nem határozták meg a közleményben. Kína szinte a telejs Dél-Kínai-tengert magának követeli, más országok ENSZ meghatározta partoktól számított 200 méföldes felségvizeket ideértve. Az egyre nyomasztóbb kínai erőfölényre és jelenlétre hivatkozva több állam is szorosabbra fűzte katonai kapcsolatait az Egyesült Államokkal.
- India felülvizsgálja a tegnap bejelentett gyapotexporttilalmat a termesztők kérésének engedve. Sharad Pawar mezőgazdasági miniszter is a tilalom feloldása mellett állt ki, mivel a termelés emelkedő irányt mutat és az eső árak csökkentik a termesztők megélhetési esélyeit. Más kormánytagok is szót emeltek Manmohan Singh miniszterelnöknél, mivel a döntés az érintett tartományok, tagállamok megkérdezése nélkül született. A kiviteli tilalom már jelentkezett is a nemzetközi árakban, amely szinte azonnal emelkedésnek indult. Singh miniszterelnök péntekre ígért döntést a kérdésben. Az indiai gyapot legnagyobb felvásárlója Kína, amely az össztermelés több, mint 80 százalékát vásárolja fel.
- A Toyota ismét autóvisszahívási akcióra kényszerült bitonsági problémák miatt. A legfrissebb akcióban 681 500 autót rendeltek be átvizsgálásra az Egyerült Államokban. A visszahívás egyik oka szilikonzsírszivárgás, amely indítási problémákat okoz, a másik ok pedig meghibásodott kormánykerekek cseréje, amelyben deaktiválódnak a légzsákok. A vállalat jelenleg a cserealkatrészek beszerzésén dolgozik, a cseréről értesítik a tulajdonosokat, áll a Toyota közleményében. A japán autógyártó az utóbbi években több millió autót volt kénytelen visszahívni tervezési hibák és biztonsági kockázati tényezők miatt.
- Az indiai Kingfisher Airlines-t felfüggesztette az IATA légitársaságokat tömörítő nemzetközi szövetség megfizetetlen adósságok miatt. A felfüggesztés következményeként az indiai társaság kénytelen minden egyes légitársasággal különegyezményeket kötni a közös járatok üzemeltetésére. A veszteséges vállalatnak sürgős befektetésekre van szüksége. Annak ellenére, hogy járatokat is kellett törölni, a vállalat szerint az IATA döntése nem lesz befolyással az utasokra. Sajtóinformációk szerint a negyedik negyedéven 90 millió dolláros veszteséget felhalmozó Kingfisher csupán 28 gépét használja a 68-ból pénzügyi nehézségek miatt, és nagy mértékben lesz kénytelen csökkenteni a tevékenységi körét.
- Hivatalosan is vád alá helyezték a japán Olympus elektronikai gyártó volt vezetőit a veszteségek elrejtése miatt. Az 1,7 milliárd dolláros könyvelési csalás miatt kettő volt elnökségi tagnak és a vezető auditornak kell felelnie, de még három egykori alkalmazott is előzetes letartóztatásban van az üggyel kapcsolatban. A 20 éven át tartó csalássorozat Japán eddigi legnagyobb vállalati botránya, amelynek kővetkeztében már 50 százalékot veszített a vállalat a tokiói tőzsdén. Jelenleg a kivezetés fenyegeti, mivel sokak szerint a jelenleg is a vállalatnál dolgozók széles körében találja bizonyítottnak a bűnösséget a vádhatóság. A botrányt Michael Woodford egykori vezérigazgató okozta, akit, miután rákérdezett bizonyos kifizetésekre, eltávolítottak pozíciójából.
- A kínai sajtó széles körben tiszteleg a nők előtt a nemzetközi nőnap alkalmából. A Xinhua állami hírügynökség egy ünnepségről számolt be, amelyen a nemzeti nőmodell előtt tisztelegnek. Wang Zhaoguo, a parlament központi bizottságának elnökhelyettese kijelentette, a nők hatalmas erőt képviselnek a nemzet társadalmi és gazdasági fejlődésében. A China Daily a szüzességről ír, mivel annak ellenére, hogy a városokban már modernebben állnak a szexualitás kérdéséhez, vidéken még mindig megverik a menyasszonyokat újdonsült férjeik, amennyiben felfedezik, hogy nem érintetlen az ifjú ara. A nőnapon a rendőrség egy 14 pontos tippcsomagot jelentetett meg a az életbenmaradáshoz kijelentve, hogy rengeteg nő van nap mint nap életveszélyben. A Global Times egy vezércikket jelentetett meg, amelyben kifejtették, hogyan kerülhetik el a nők, hogy például erőszak álozatai legyenek. Jemimah Steinfeld írásában ironikus hangvételű írásában rámutat, szomorú, hogy az év egyetlen napját szentelik csupán a nemi egyenlőségnek, amely a világ népességének több, mint felét érinti.
- Az HSBC bank és leányvállalata, a Hang Seng eladja 914 millió dolláros biztosítási üzletágát. A vevők a francia AXA, amely közel fél milliárd dollárt fizetett a HSBC hong kongi, szingapúri és makaói biztosítási érdekeltségeiért. A Hang Seng General Insurance-ért és annak argentín érdekeltségeiért 420 millió dollárt fizetett az ausztrál QBE Insurance. A biztosításból való kivonulást új területek felkutatásával indokolta a HSBC közleményében, többek között a vagyonkezelés iránt érdeklődnek. Az üzlettel megvalósíthatóvá válik az AXA célja, amely Ázsia vezető biztosítótársasága kíván lenni 2015-re. Az eladással összefüggésben megállapodtak a felek, hogy a HSBC bankjaiban továbbra is kínálja az AXA biztosításait, a fentiek mellett Mexikóban, Kínában, Indiában és Indonéziában is a következő 10 év során. Stuart Gulliver, a HSBC globális stratégiai vezetője elmondta, az eladásával lehetőség teremtődött arra, hogy a pénzintézet az alapvető működési területére koncentrálhasson.
- Indonézia 49 százalékban maximalizálja az országban bejegyzett bányavállalatokban a külföldiek számára megszerezhető tulajdonrészt. A külföldi bányaipari befektetők eddig 80 százalékot birtokolhattak a vállalatokban, amelyet vissza kell vágniuk 10 éven belül. A rendeletet február végén fogadák el, azonban csak most hozták nyilvánosságra. A szabálymódosítás célja a bányaipari hazai befektetések ösztönzése, többek között az állami részesedés emelésének lehetősége. A rendeletmódosítás hatása a már meglévő bányavállalatokra még nem tiszta. Az indonéz bányászati szövetség vezetője, Syahrir Abubakar szerint a módosítás rossz hatással lesz az üzleti környezetre és elrettenti a további külföldi érdeklődőket. Az aranyban, ónban, rézben és szénben gazdag Indonézia legnagyobb befektetői közleményben reagálva úgy nyilatkoztak, bíznak abban, hogy az indonéz kormány tiszteletben tartja a jelenleg érvényben lévő szerződéseket.
- Li Changping szecsuáni párttisztviselő kijelentette az újabb öngyújtásos tiltakozásokra reagálva, hogy az öngyilkosságok nem állhatnak a fejlődés útjában. Kijelentette, a dalai láma csoportjának szeparatista tevékenysége bukásra van ítélve. A jelenleg is tartó parlamenti ülésszakon elmondta, a néhány szerzetes, akik a felforgató nézeteket vallják, nem képviselik a tibeti többséget és nem állíthatják meg a régió fejlődését. Wu Zegang szecsuáni vezető tisztviselő szintén úgy fogalmazott, a nyilvános öngyilkosságokat a Dalai Láma szervezi és támogatja. Wu kijelentette, az öngyilkosságot elkövetett egyházi személyeknek a civil életben mind priusza van, megítélésük rendkívül rossz a társadalomban. A Dalai Láma korábban tagadta, hogy támogatná az öngyilkosságokat, azonban kinyilvánította, a vallásszabadság nem biztosított Kínában. A legutóbb történt nyilvános öngyilkosságot egy fiatal lány követte el. Annak ellenére, hogy tibeti csoportok Peking elleni tiltakozásnak tartják a tettet, kínai sajtóforrások egy rendőr nyilatkozatára hivatkozva a tanulás okozta stresszre hivatkoztak, amely miatt a lány meg akart válni az életétől.
- Japán rekordméretű hiányt szenvedett el fizetési mérlegében, elsősorban a magas energiaimport miatt, amely törékennyé teszi a szigetország gazdaságát. A hiány 5,4 milliárd dollárosra rúgott januárban, jelentette be a pénzügyminisztérium. Ezzel egyidőben bejelentették, Japán gazdasági tevékenysége 2011-ben a korábban kalkuláltnál kisebb volt. Éves viszonylatban az utolsó negyedév 0,7 százalékos zsugorodást mutatott, szemben az előrejelzett 2,3 százalékos növekedéssel. A hiány legfőbb oka a romló exportkilátások mellett az atomerőművek leállítása, amely hatalmas fűtő- és üzemanyagimportra kényszeríti a hatalmas energiaigényű Japánt. A januári deficit részben a kínai újév ünneplése miatt kieső exporteladások miatt is romlott. Elemzők a rossz eredmények ellenére hamarosan ismét többletet várnak a külkereskedelmi többletnek köszönhetően, így Tokió képes lesz veszteségeit és adósságait finanszírozni. A friss előrejelzési adatok jobb helyzetet mutatnak a korábban gondoltnál, és 4,8 százalékos növekedést jósolnak 2012-re. Ezt azonban több kockázati tényező is veszélyezteti, mint az erős jen és a csökkenő kereslet.
Ázsiai pénzpiaci hírek
- A vártnál kedvezőbb japán GDP és a rendeződő görög adósságkérdés növelte a befektetők bizalmát az ázsiai térségben, és valamennyi jelentős piaci szereplő jelentős emelkedést könyvelhetett el a mai kereskedési napon. Japánban így a Nikkei 225 2 százalékot növekedett,és a valamivel átfogóbb Topix is jónak mondható 1,63 százalékos pluszt teljesített. Tovább menetel a tajvani Taiex, amely ma 1 százalékot emelkedett, a dél-koreai Kospi 200 pedig hasonló mértékű, 0,96 százalékos növekedést ért el. Hong Kongban a Hang Seng mutató 1,32 százalékot nőtt. Kína két mérvadó összetett mutatója közül a sanghaji 1 a sencseni pedig 1,34 százalékkal emelkedett. A régió trendjétől ma eltért India, ahol a Sensex enyhe mínuszban, 0,16 százalékos csökkenéssel zárt. A szomszédos Banglades és Pakisztán ellenben jól szerepeltek ma, így a DSE General mutató 1,4 százalékos, a Karacsi 100-as pedig 0,18 százalékos pluszban fejezte a napot. A jen gyengülése a japán exportőr vállalatok emelkedését segítette, a Fujitsu és a Nikon esetében is 3 százalék fölötti emelkedést láthattunk, míg a Toyota és a Mazda több mint 2 százalékkal került feljebb. A devizapiacon az amerikai dollár mind a japán jennel, mind pedig a kínai renminbivel szemben erősödött, így a forekszezök ma 81.4155-es középárfolyamon váltottak jent, a kínai valutából pedig 6.3164 adtak egy zöldhasúért.
No comments:
Post a Comment