Tuesday, 27 March 2012

Ázsiai hírek - 2012 március 27. kedd

  • A világ vezető hatalmai a nukleáris terrorveszély elhárítása érdekében emeltek szót a atombiztonsági konferencián Szöulban. A dél-koreai elnök, Lee Myung-bak kijelentette, a nukleáris veszély továbbra is fenyegetést jelent, Barack Obama pedig a fellépést tartja kulcsfontosságúnak. Hu Jintao kínai elnök a közös munkát sürgette. A megbeszélés legfontosabb témája Észak-Korea áprilisra tervezett műholdfellövése volt. Phenjan a nagy hatótávolságú rakétával a műholdat kívánja pályára állítani, azonban a nyugati világ egyszerű ballisztikus rakétatesztnek látja az esetet, amely megsérti az ENSZ Biztonsági Tanácsának rendeletét. Irán atomprogramja szintén téma volt a találkozón, amellyel kapcsolatban Barack Obama külön is megbeszélést tartott Kína és Oroszország vezetőivel.
  • Az Amnesty International szerint nagy mértékű növekedést lehetett tapasztalni a kivégzések számában 2011-ben, amely elsősorban a Közel-Keleten központosult, ahol 50 százalékkal emelkedett a végrehajtott halálos ítéletek száma. A szervezet éves jelentése szerint Irak, Irán és Szaud-Arábia a felelősök elsösorban a szám emelkedéséért, azonban Kína is a korábbinál több embert végeztetett ki. Az országok többségében a harmadára esett a kivégzések száma az egy évtizeddel korábbi helyzethez képest, jelenleg 20 ország hajt végre halálos ítéleteket. Az Amnesty International adatai szerint tavaly 676 embert végeztek ki 20 államban, míg 2010-ben 527 személyt 23 országban. Az Amnesty International nem közöl adatokat Kínáról, ahol a kivégzettek számát államtitokként kezelik. A nemzetközi szervezet sürgette Pekinget a kivégzettek számának nyilvánosságra hozatalára. Európában tavaly egyetlen országban, Belorussziában végeztek egy elítéltet.
  • A brit kormány kérte a kínai hatóságokat egy brit állampolgár halálának úrjavizsgálására. Neil Heywood Chingqingben halt meg tavaly novemberben alkoholtúladagolásban. A nagykövetség és a család korábban elfogadta a kínai vizsgálat eredményét, azonban most kétségek merültek fel, mivel az üzletember jó barátja volt a nemrég leváltott chongqingi pártfőnöknek, Bo Xilainak. A nagykövetség kérésének hivatalosan még nem tett eleget a kínai rendőrség. Heywoodot elhamvasztották a boncolást követően. A brit nagykövetség nem kommentálta, milyen típusú kétségek merültek fel az üzletember halálával kapcsolatban, azonban kijelentette, információik szerint nem volt üzleti kapcsolat Heywood és a Bo család között.
  • Az amerikai számítástechnikai cég, az Apple bejelentette, komolyabb kínai befektetést fontolgatnak, jelentette be Caroly Wu, az Apple pekingi szóvívője. A témával kapcsolatban folytatott tárgyalásokat Tim Cook elnök Pekingben. A befektetés részleteiről nem számolt be a vállalat, azonban elemzők szerint a fejlesztés elsősorban a forgalmazói hálózatot érinti. Jelenleg az Apple öt bolttal rendelkezik Kínában, egyet pedig Hong Kongban tart nyitva. A vállalat termékeit más kiskereskedelmi hálózatokon keresztül értékesítik. Tim Cook látogatása összefügg a kínai jogi csatározásokkal is, amelyek többek között az iPad névhasználatot is érintik, valamint a kínai beszállítók munkaerőproblémáival is.
  • Kína legnagyobb telekommunikációs hardware-gyártóját kitiltották rendkívül nagyszabásúnak számító nemzeti sugárzási hálózattal kapcsolatos ajánlattételből Ausztráliában. A 37,5 milliárd dolláros projekt célja, hogy közel minden ausztrál otthonban nagy sebességű internetes kapcsolat álljon a felhasználók rendelkezésére. Ausztrál pénzügyi források szerint szerint biztonsági kockázatok miatt zárták ki a kínai vállalatot, amelyet korábbi katonai kapcsolatai miatt az Egyesült Államokban is letiltottak bizonyos telekommunikációs projektekről. Jeremy Mitchell, a kínai vállalat ausztrál részlegének igazgatója csalódottságát fejezte ki, és kijelentette, készen állnak az átvilágítható és biztonsági kockázatoktól mentes munkára. A kínai vállalat már Ázsiában, Afrikában és Európában több allamban is betört a piacra.
  • Kínai sajtóforrások szerint a 2005-ös földrengés károsultjai számára épített házak már elkezdtek szétesni. A földrengésben közel 100 ezer ingatlan semmisült meg vagy rongálódott meg súlyosan. A helyi önkormányzatok hat hónap alatt építettek fel házakat, azonban 2009 óta 400 épülettel kapcsolatban számoltak be problémákról, 300 esetet egy hét alatt jelentettek be. Az önkormányzatok közleménye szerint a házak a felmerült problémák ellenére szerkezetileg biztonságosak. A jelentett problémák között azonban súlyosak is akadnak, többnyire repedezett falakró és padlókról, illetve beázó tetőkről panaszkodnak a bennük lakók. A házakat 2009-ben is állapotfelmérés alá vetették, akkor nem találtak problémákat, az újabb felmérést március 9-én indították.
  • A kínai központi kormányzat internetes hálózatra kívánja helyezni az adóbejelentést, amellyel modernizálni kívánják az adóhivatal működését. Az adót normális esetben az összes keresettel rendelkező családtag jövedelméből és az eltartottak számából számolják ki, de a migráns munkások nagy számából adódó nyilvántartási nehézségek megakadályozták az adóreform végrehajtását. Liu Shangxi, a pekingi pénzügyminisztérium előadója szerint a problémát először technológiai szinten kell megoldani. Elmondta, jelenleg nincs együttműködés nemzeti szinten a helyi adóhivatalok között. A technológiai egyesítés széles körű együttműködést kíván meg az állampolgári ügyeket irányító szervek, a közbiztonsági hivatalok, a pénzügyi szervezetek, valamint a társadalombiztosítás között. Annak ellenére, hogy az adóreform megvalósítása még kezdeti fázisban van, a gazdaságilag és nyilvántartási szempontból fejlettebb nagyvárosokban már az idén bevezethetik.
  • A kínai kormány fontolóra veszi azt a lehetőséget, hogy a korrupció elleni küzdelem részeként nyilvánsságra hozza a magas beosztású kormányhivatalnokok vagyonára vonatkozó információt, jelentette be Wen Jiabao miniszterelnök. A kormányfő szerint a kormányzó párt pozícióját a korrupció veszélyezteti legnagyobb mértékben, amely teljes mértékben alááshatja az ország politikai alapjait, amennyiben azt nem kezelik megfelelően. Wen Jiabao kiemelte, hogy annak ellenére, hogy az elmúlt néhány évben a kormány következetes intézkedéseket hozott a korrupció megfékezése érdekében, azok még messze elmaradnak a kínai közvélemény várakozásaitól. A miniszterelnök hangsúlyozta, hogy a jövőben még nagyobb figyelmet kell szentelni a közalapítványok, az állami és önkormányzati költségvetés, valamint az állami tulajdonú vállalatok vagyonkezelésének felügyeletére, mert ezek azok a területek, ahol a legtöbb visszaélésre kerül sor.
  • Az Európa Bizottság ma közzétett jelentése szerint Észak-Korea 2011-ben rekord nagyságú kereskedelmi többletet könyvelt el az Európai Unióval szemben. Ez elsősorban a természeti erőforrások exportjának növekedése és a csökkenő importnak köszönhető. Az adatok szerint a KNDK EU országokba irányuló exportja 121,8 millió euró volt, míg az onnan beáramló termékek értéke alig haladta meg a 40 millió eurót. Ez azt jelenti, hogy kivitele csaknem egynegyedével emelkedett, míg importja több, mint 40 százalékkal csökkent. Észak-Korea exporjának közel kétharmad része természeti erőforrásokból és ásványi anyagokból áll, a fennmaradó részt 23 millió euró értékben ruházati, valamint mintegy 10 millió euró értékben gépipari termékek teszik ki. A kommunista ország ugyanakkor legnagyobb részben jármű- és gépipari, emellett pedig mezőgazdasági termékeket importált.
  • Komoly pénzbüntetésre számíthatnak a kínai fővárosban a köztéri dohányzásra vonatkozó rendelet megszegői, amennyiben a város vezetősége a közmeghallgatást követően elfogadja a szabályzat módosítását. Ennek értelmében Pekingben akár 200 jüanos, azaz mintegy 30 dolláros pénzbüntetés is kivethető azokra, akik éttermekben, múzeumokban, kórházakban és azokon a helyeken gyújtanak rá, ahol 2008 óta tilos a dohányzás. Ugyanakkor 5-10 ezer jüanos bírsággal azok is büntethetők lesznek, akik közterek, illetve közintézmények üzemeltetőiként nem tartatják be a vonatkozó rendeletet. A javasolt módosítás egyúttal kötelezné a dohányáruforgalmazókat, hogy a nemzetközi dohányzásmentes napon, ami az idén május 31-e, szüneteltessék az árusítást. Kínában mintegy 300 millióan rendszeresen cigarettáznak, ugyanakkor rendeletek figyelmen kívül hagyása miatt a passzív dohányosok száma meghaladja a 740 milliót.
  • Kínában virágzik az illegális vesekereskedelem. Az ezzel foglalkozó szervezett kereskedői csoportoknak nem okoz nehézséget a megfelelő donorok felkutatása, mert azok, rendszerint akut pénzhiány miatt, gyakran saját maguk keresik meg őket. Kínában jelenleg több, mint egymillió ember vár veseátültetésre, ezzel szemben a legálisan elvégzett műtétek száma tavaly alig haladta meg a 4 ezret. Sajtóértesülések szerint az illegálisan működő kórházak 20 ezer jüant fizetnek egy veséér, míg azt közel tízszeresen áron adják tovább. A pénzhiány mellett egyre többen azért döntenek úgy, hogy illegálisan árulják szerveiket, mert az így kapott pénzen divatos fogyasztási cikkeket, például iPhone-t szeretnének vásárolni.
  • Az indiai Új-Delhiben Hu Jintao kínai elnök közelgő látogatása elleni tiltakozásul felgyújtotta magát egy száműzetésben élő tibeti férfi. A 27 éves férfi egy közel ezer fős tüntetésen locsolta be benzinnel és lobbantotta lángra magát, ezután pedig szaladni kezdett, de mintegy 100 méter után összeesett. A segítségére sietőknek sikerült a tüzet eloltani. Állapotáról ellentmondó hírek láttak napvilágot. A hivatalos rendőri jelentés szerint nem szenvedett életveszélyes sérüléseket, azonban a Tibeti Ifjúsági Kongresszus vezetői szerint 90 százalékos égési sérüléseket szenvedett és a túlélésre kicsi az esélye. Az elmúlt hónapokban Indiában ez volt a második alkalom, hogy tibeti illetőségű tiltakozó felgyújtotta magát. Kína és a száműzetésben működő tibeti kormány kölcsönösen egymást vádolják az öngyújtogatások miatt. A kínai államfő ezen a héten a BRICS országok negyedik csúcstalálkozóján vesz részt.
  • Sanghajban a 2015-ben megnyíló Disneyland már most megkezdte a munkaerő felvételt. A város Pudong kerületében épülő vidámpark jelenleg mintegy 100 állást kínál, elsősorban magasan kvalifikált szakmérnökök és tervezők számára, akik a létesítmény építéséhez járulnak hozzá szaktudásukkal. A meghirdetetett állásokra külföldről és Kínából egyaránt pályázhatnak a jelentkezők, azonban többségüket a lokalizációs stratégia keretében nagy valószínűséggel kínai jelöltek fogják betölteni.
  • A nyugat-kínai Hszincsiang-Ujgur Autonóm Terület bírósága halálra ítélte azt a férfit, akit szervezett terrorizmus és vallási szélsőségesség vádjában talált bűnösnek. A vád szerint a férfi tavaly március és idén február között egy 16 fős terrorista csoportot állított fel, amelyik rendszeres rajtaütésekkel zavarta meg a közrendet. Ezek csúcspontja az idén február 28-án Kasgarban elkövetett támadás volt, amely során 16 embert mészároltak le, további 14-et pedig súlyosan megsebesítettek. A rendőrök a férfit a helyszínen letartóztatták, társai közül nyolcat pedig az összetűzésben lőttek agyon. A vádlott beismerte bűnösségét, közölte a kínai állami hírügynökség.

Ázsiai péncpiaci hírek
  • Jó hatással volt az amerikai tőzsdék tegnapi pozitív mérlege az ázsiai térség kereskedéséré is. Ennek eredményeképp emelkedésnek indult a mérvadó piaci mutatók többsége Ázsiában. Az amerikai FED elnöke, Ben Bernanke tegnap megemlítette, hogy a gazdaság további stabilizálása érdekében újabb gazdaságpolitikai lépések válhatnak szükségessé, ami ugyancsak hozzájárult a mutatók emelkedéséhez. Elemzők szerint azonban az akár túlzottnak is nevezhető befektetői optimizmus csak átmeneti jellegű, és várhatóan hamarosan a normalizálódik a piaci helyzet. A jó hangulat leginkább Japánban volt érezhető, ahol a Nikkei 225 2,36 a valamivel átfogóbb Topix pedig ennél nagyobb mértékben 2,42 százalékkal emelkedett. Ugyancsak megindult a hongkongi Hang Seng, amely a napot plusz 1,83 százalékon fejezte be, és 0,8 százalékos növekedéssel szintén jól szerepelt Tajvanon a Taiex, csakúgy, mint a dél-koreai Kospi200, amely plusz 1,23 százalékkal zárt. Kínát elkerülte ma az optimizmus, amit jól jelez a sanghaji összetett mutató 0,15 százalékos csökkenés, illetve a másik összetett index, a sencseni mínusz 0,5 százalékos teljesítménye, de emellet az összes többi tőzsde is kisebb-nagyobb csökkenésekkel fejezte be a napot Kínában. Jól szerepelt Pakisztánban a Karacsi 100-as, amely 0,83 százalékot nőtt, ésaz indiai Sensex is örülhetett a kifejezetten jónak mondható 1 százalékos plusznak. Bangladesben a DSE General szintén erős volt a mai napon, a záráskor plusz 1,1 százalékot jelzett a mutató. A vállalatok közül ma a nyersanyagszektornak kedveztek a befektetők, az Aluminium Corp. of China és a Nippon Light Metal egyaránt 3 százalék feletti növekedést ért el, a Sumimoto Metal Mining pedig még ennél jobban teljesitett a maga plusz 6,6 százalékával. A deizapiacon az amerikai dollár ma gyengébb volt a japán jennél, ellenben a kínai renminbit enyhe, 0,01 százalékos emelkedéssel túlszárnyalta.



No comments:

Post a Comment