Monday, 5 March 2012

Ázsiai hírek - 2012, március 5. hétfő

  • A kínai kormány tegnap bejelentette, hogy emeli az ország hadászati költségvetését.. A 2012-re tervezett eredeti, 670 milliárd jüanos költségvetés ennek megfelelően 106,4 milliárd jüanra emelkedik, ami 11,2 százalékos bővülést jelent, közölte a kínai törvényhozó testület, az országos népi gyűlés szóvivője. Az indoklás szerint a költségvetés bővítésére azért van szükség, mert a mintegy 2 és fél milliós népi felszabadító hadsereg modernizálása elengedhetetlen. Az megnövekedett kínai katonai kiadások, illetve azok nem megfelelő átláthatósága miatt a nemzetközi közösség és szakértők is már többször is kifejetzék aggodalmaikat, azonban Li Zhaoxing szóvivő szerint a büdzsé bővítésének évenkénti üteme ésszerü és megfelel az megfelelő mértékű. Kína GDP-hez katonai kiadásai a 2008-as 1,33 százalékhoz képest 1,28 százalékra csökkentek, tette hozzá Li, és hangsúlyozta, hogy a fejlesztések kizárólag védelmi célokat szolgálnak, így azok nem jelentenek fenyegetést más országokra. A tervezett költségvetés módosítást a kormány a ma kezdődő országos népi gyűlés kongresszusán terjeszti be megvitatásra. Kritikus szemlélők szerint Kína tényleges hadászati kiadásai meghaladják a hivatalos költségvetés háromszorosát is
  • Wen Jiabao miniszterelnök beszédével kezdődött meg Kínában a törvényhozó testületének ülésszaka. A jelenlegi kormány utolsó parlamentáris ülésszakát megnyitó kormányfő beszédében alacsonyabb gazdasági növekedési célszámokat helyezett kilátásba. A 3000 küldött előtt tartott beszédében Wen kifejtette, hogy Kínának jogában áll növelni katonai kiadásait. Beszédében több témakört is érintett, köztük az inflációt és a munkahelyteremtés kérdését is. Wen szerint Kína gazdasági növekedése 7,5 százalékos lesz 2012-ben, ami fél százalékkal marad el a korábban tervezettől. Kijelentette, az alacsonyabb célkitűzés segít a megfelelő irányba terelni a gazdasági növekedést, amellyel az fenntarthatóbbá válik. A miniszterelnök 4 százalékos inflációt és kilenc millió új munkahelyet ígért meg. Wen a belföldi fogyasztást is érintette, amelyet a szélesebb körű szociális juttatásokkal és szolgáltatásokkal és fogyasztói hitelnöveléssel kívánnak elérni. A miniszterelnök szót emelt a földkisajátítások ellen is, utalva a tavalyi dél-kínai falu, Wukan lázadására. Wen Jiabao a honvédelemről szólva elmondta, a magasabb költségvetésre azért van szükség, hogy az információs éra háborúját sikeresen tudja Kína megvívni.
  • Yang Jiechi kínai külügyminiszter egy telefonbeszélgetésben ismertette Kína Sziria-krízissel kapcsolatos, hat pontból álló állásfoglalását az Arab Liga főtitkárával Nabil al-Arabival. Yang egyúttal elmondta,hogy Kína támogatja az arab országok és a liga által kezdeményezett, a konfliktus békés rendezését szolgáló politikai erőfeszítéseket, valamint kész az érintett felekkel folytatott átfogó konzultációra. A liga elnöke méltatta a kínai állásfoglalást, és azt előremutatónak és átfogónak nevezte. Egyúttal elmondta, hogy a nemzetközi közösségnek teljes egészében figyelembe kellene vennie Kína javaslatait.
  • Egy négygyermekes tibeti anya gyújtotta fel magát a szecsuáni Aba városában tegnap, jelentette be egy londoni központú tibeti csoport. Az értesülések szerint az öngyilkosságot ismét a Kirti kolostor közelében hajtották végre, ahol korábban is történt hasonló. A tibeti kisebbség tagjai egyre több hasonló akcióval lépnek fel a kínai kormányzással szemben, amelyre Peking a biztonsági intézkedések szigorításával válaszol. A biztonsági intézkedéseket a kínai politikai események és a 2008-as laoszi felkelés, valamint a dalai láma 1959-es száműzetésbe vonulásának közelgő évfordulói indokolják. Az újabb nyilvános öngyilkosságot kínai hatóságok nem erősítették meg, azonban a kolostorokban és a kisebbségiek lakta területeken megszigorították az ellenőrzést. Peking a lakosságot elsősorban gazdasági fejlesztésekkel kívánja megnyerni, és a dalai láma szeparatista tevékenysége ellen szólít fel.
  • Választásokat tartottak Wukanban, abban a dél-kínai faluban, amelynek lakosai fellázadtak a földkisajátítások és a helyi hivatalnokok korrupciója ellen. A lakosok decemberben elkergették a helyi pártvezetőket, majd hosszas rendőri blokádot követően végül kiegyeztek a település új vezetőinek kinevezésében. A 6800 szavazó egy elismert öreget, Lin Zuluant választott meg faluvezetőnek, helyettesének pedigYang Semaot választották, 80 százalékos többséggel. Több aktivista is Wukanba utazott, hogy megtekintse és felügyelje a választásokat.
  • Az amerikai hatóságok egy nemzetközi csempészbandára csaptak le, amely az Egyesült Államok, Kína, Tajvan és a Fülöp-szigetek között csempészett hamisított termékeket. A 29 személyt hamisított cigaretta, luxuscikkek és kábítószer csempészésért tartóztatták le a hatóságok. A rajtaütés során a lefoglalt, Kínában gyártott lefoglalt áruk összértéke több száz millió dollárt tesz ki. A bűnözői körök New Jersey kikötőjét használták elosztóközpontként. Az amerikai hatóságok beépített ügynökökkel és telefonlehallgatással jutottak a masszív összeesküvés nyomára. James Dinkins amerikai nemzetbiztonsági nyomozó a sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, hogy az ügy azért kiemelkedően fontos, mert közvetlen kapcsolatot fedeztek fel a kínai forrással, ahonnan a hamisított termékek nagy része származik. A luxusmárkák mellett 50 kilogramm Tajvanról származó kristályos metamfetamint is lefoglaltak. A letartóztatottak között két tajvani állampolgár is van, akik életfogytiglani börtönbüntetésre is számíthatnak.
  • Elhagyhatta a kórházat Akihito japán császár, ahol sikeres szívműtéten esett át, jelentette be a palota sajtóirodája. A 78 éves uralkodó egyre több egészségügyi problémától szenved. A császár részt kíván venni a tavalyi természeti katasztrófa évfordulóján, március 11-én tartandó megemlékezéseken. Az 1989 óta uralkodó Akihito 2003-ban esett át prosztatarák-műtéten, 2008-ban pedig stressz okozta problémáktól szenvedett, amely miatt 2009-től jóval kevesebb nyilvános szereplésen vesz részt.
  • Országszerte egységesíteni kellene az apasági szabadságra vonatkozó törvényi szabályzást, nyilatkozta Huang Xihua, a jelenleg is tartó népi nemzeti kongresszus egyik küldöttje. A képviselő kijelentette, a fiatal apákat az anyákkal egyenlő jogok illetnék meg egyenlő juttatásokkal. Ezt a jogot belevennék a családtervezési törvénybe is, amelyhez a születési biztosítást is hozzáadnák. Jelenleg Kínában tartományonként változóan 3-tól 30 napig terjedő apasági szabadság van érvényben. A kérdést országos hatályú törvény nem kezeli. Huang állítása szerint a jelenlegi szabályozás teret enged a nők elleni munkahelyi diszkriminációnak, mivel a munkaadók előszeretettel alkalmaznak férfiakat, akiknek nem kell a szülési szabadságot fizetni. A törvenytervezetet több küldött is támogatja.
  • A felsőfokú végzettségű nők nyugdíjkorhatárának emelését javasolta a kínai parlamenti ülésen Jiang Haijing. A jelenlegi szabályozás szerint a férfi alkalmazottak 60 évesen, a nők pedig 50 évesen mehetnek nyugdíjba, kivéve a női hivatali tisztviselőket, akik 55 éves korukban vonulhatnak nyugállományba. A törvénytervezet szerint a magasan kvalifikált nőknek legalább 60-dik életévüket be kellene tölteniük a nyugdíjbavonuláshoz, azonban amennyiben úgy kívánják továbbra is munkában maradhatnak. A törvénytervezetet benyújtó képviselő szerint a jelenlegi rendszer a szakértelem eltékozlása, hiszen a magasabb nyugdíjkorhatár megfelel a jelenlegi társadalmi valóságnak. A magasabb végzettséget később szerzik meg a nők, így kevesebb időt töltenek el a munkában. Egy orvos a jelenlegi gyakorlat szerint csupán 25 évet dolgozik. Jiang kijelentette, a nyugdíjkorhatár kitolása enyhítene az öregedő társadalomra nehezedő problémákon, amellyekkel Kína jelenleg küzd. A tervezetet több szakmai szervezet is ellenezte a nyilvános véleményezésen, valamint az illetékes minisztérium sem látja úgy, hogy az jelenleg országos szinten bevezethető volna.
  • A kínai oktatásügyi minisztérium tervbe vette a pekingi egyetemi férőhelyek megnyitását a migráns munkások gyermekei elött is. A tárca hasonló lépést tervez Shanghajban és Kantonban is, jelentette be Du Yubo helyettes oktatási miniszter a jelenleg tartó parlamenti ülésszakon tartott felszólalásában. Kijelentette, mivel az említett városokban hatalmasra duzzadt a migráns dolgozók száma, ezért a minisztériumnak megfelelő intézkedéseket kell hoznia azért, hogy minden tovább tanulnui szándékozó megfelelő oktatásban részesülhessen, függetlenül attól, hogy nagyvárosban vagy vidéken bejegyzett lakhellyel rendelkező állampolgár.
  • A kínai parlamenti ülésszakon a küldöttek elé terjesztett program szerint a pekingi központi kormány egy minden lakosra kiterjedő nyugdíjprogramot kíván életre hívni, jelentette be Wen Jiabao miniszterelnök hétfőn. Elmondta, az új öregkori nyugdíjrendszer nem csak a városi, hanem a vidéki idősekre is kiterjed, amelyet még az év végére megvalósítanak. A nyugdíjrendszerhez olyan juttatási alapokat hoznak létre, amelyek fizetik mind a nyugdíjakat, mind a munkanélküli juttatásokat, valamint fenntartják az új, vidéki nyugdíjbiztosítási rendszert. A benyújtott kormányjelentés szerint 2011 végére az ország lakosságának 60 százaléka esett a nyugdíjprogram hatálya alá. Wen elmondta, hogy Kína keresi az új forrásokat a társadalombiztosítási alap értékének emelésére. Ehhez egy felügyeleti szervet hoznak létre, amely gondoskodik az alapok helyes befektetéséről.
  • Tájföld önkéntes száműzetésben Dubaiban élő volt miniszterelnöke, Thaksin Shinawatra javaslatot tett egy árvízvédelmi rendszer kiépítésére, amely magában foglal egy Bangkokot körülvevő gátrendszert is. Amint azt Thaksis a tájföldi sajtónak elmondta, a rendszer megépítésével megakadályozható, hogy a fővárost újból elöntse az árvíz. Decemberben Bangkokban 800 ember életét követelte az áradás, amely mintegy 21 milliárd dollár kárt okozott. A fővárost védő gátrendszer mellett a tervezett árvízvédelmi projekt keretében egy öntözőrendszer is kiépülne, amely lehetővé tenné az ország mezőgazdasági termelésének növelését. Thaksin elismerte, hogy a tervezet hatalmas befektetéseket igényel, azonban azok külföldi, elsősorban kínai és japán kölcsön-, illetve hitelforrásokból biztosíthatók. Thaksin Shinawatra 2008-ban vonult önkéntes száműzetésbe, hogy elkerülje a hatalommal való visszaélés miatt rá kiszabott kétéves börtönbüntetést. Jelenleg testvére, Yingluck Shinawatra miniszterelnök-asszony tölti be Tájföld kormányfői tisztét.
  • A dél-kelet-kínai Hubei tartományban beomlott egy engedély nélkül üzemelő tőzegbánya. A balesetben két ember életét vesztette, egy pedig eltűnt, közölték a hatóságok. A mentőalakulat továbbra is keresi az eltűnt dolgozót, a baleset körülményeinek kivizsgálását megkezdték a szakértők. A hatóságok súlyos büntetést helyeztek kilátásba a bánya tulajdonosával, illetve a munkáltok vezetőjével szemben.

Ázsiai pénzpiaci hírek
  • Mínuszban nyitottak az ázsiai régió pénzügyi piacai, főként a technológiai és a nyersanyagszektor teljesített rosszul. A pesszimista hangulatot az Iránnal kapcsolatos aggodalmak mellett a kínai növekedési és inflációs előrejelzések keltették, ami miatt a befektetők inkább a profitrealizálás mellett döntöttek. A régió piaci emellett szoros figyelemmel kísérik a kínai törvényhozó testület ülését is, amelytől újabb gazdaságpolitikai irányvonalak kialakulását, illetve konkrét határozatok megszületését várják. Ez a heti kereskedés során további kivárásokat eredményezhet. Az ülés nyitóbeszédében Ven Csiapao miniszterelnök bejelentette, hogy Kína 2012re mindössze 7,5 százalékos növekedési célt tűz ki, valamint, hogy az infláció mértékét 4 százalékban kívánja mérsékelni. Mindezek tükrében Japánban a Nikkei 225 0,8, az átfogóbb Topix index pedig 0,6 százalékkal csökkent a jó pénteki záróértékhez képest. Megtorpant a hosszú ideje felfelé menetelő tajvani Taiex is, amely így mínusz 1,35 százalékkal zárt. A dél-koreai Kospi200-as mutató is gyengélkedett, 1 százalékos mínuszt maga mögött tudva. Hong Kongban sem ért fülig a befektetők szája, mert a nap végére 1,4 százalékos csökkenést könyvelhettek el. A két irányadó kínai összetett mutató közül a sanghaji ma mínusz 064 százalékon állt meg, ellenben a sencseni elkerülte a zuhanást, így csökkenéssel bár, de 0,04 százalékkal így is pluszban zárta a napot. Csökkentek a mutatók Indiában és Bangladesben is, ahol a Sensex mínusz 1,55 százalékkal végzett, a DSE General pedig komoly, 4,2 százalékos visszaesést tapasztalt. Ezzel szemben Pakisztán ma eltért a régió trendjétől, és így jónak mondható 1,45 százalékos pluszban zárt, csakúgy, mint a mongol MSE Top20-as mutató, amely szerény, 0,3 százalékot emelkedett. Gyengén szerepelt ma technológiai szektor, aminek fő okaként a Nasdaq pénteki visszaesése mellett a jen gyengülését nevezték meg a szakértők. Az exportőr vállalatok is komoly csökkenést produkáltak ma, a Sony 3,5 százalékkal, a Panasonic 2,4 százalékkal került lejjebb. Az autógyártók közül a Mitsubishi könyvelhetett el 1% fölötti esést, miután a társaság bejelentette, hogy csökkenti a kisméretű gépjárművek gyártátását, mivel az eddigi értékesítési eredmények alulmúlták a várakozásokat. A csökkenő nyersanyagárak következtében a nyersanyagszektor volt a másik nagy gyengélkedő. A BHP Billiton 0,8 százalékot, a Rio Tinto 1,3 százalékot esett, Kínában és Japánban viszont ennél nagyobb mínuszokat is láthatunk: a China Oil & Gas Group 2,6 százalékkal, az Inpex 2,4 százalékkal került lejjebb.


No comments:

Post a Comment