Napi hírek Ázsiából
2012 február 21. kedd- Feloldották Burmában az ellenzéki demokrata párt vidéki kampányára vonatkozó korlátozásokat, miután egy sajtótájékoztatón erre panaszkodott a párt szóvívöje, Nyan Win. A szóvívö bejelentette, nem lehetnek igazságosak a választások a korlátozások miatt. A párt nagygyüléseit betiltották három sportpályán. Nyan Win elmondta, a változás mindenképpen elörelépésnek számít, és egyenlö bánásmódot várnak el a választások során. 48 parlamenti helyért folyik a verseny az áprilisi szavazáson. Amennyiben a demokrata párt mindet megnyeri, akkor is a katonai hátterü kormányzat marad többségben a parlamentben. Ennek ellenére megfigyelök szerint az ellenzéki gyözelem szimbolikus erejü lenne. A szabadon lefolytatott választás eredményeként várhatóan a nyugati államok szankcióit is feloldanák.
- 13 halálos áldozata és 17 sérültje van egy balesetnek, amely Kína észak-keleti részében egy acélipari üzemben történt. Az Anshan városban lévö állami üzemben az öntödében történt a robbanás, beszámolók szerint az öntöforma robbant fel. A baleset körülményeit továbbra is kutatják. A sérülteket kórházban ápolják.
- A Kínába delegált külföldi újságírók klubja figyelmeztetést adott ki riporterek számára, miután a múlt héten megtámadtak három európai újságírót, akik a kelet-kínai Panhe falu földkisajátítás elleni tiltakozásokat vizsgálták. Az egyik incidensben egy francia újságíró autóját támadták meg és a kínai segítöjét megverték. A másik támadásnak két holland újságíró esett áldozatul. A támadóról kiderült, hogy civil ruhás rendör. A kínai hatóságok szerint a külföldi újságírók szabadon dolgozhatnak az országban, leszámítva a tibeti területet, ahol korlátozás van érvényben. A Kínában dolgozó újságírók gyakran számolnak be eröszakos incidensekröl, amikor érzékeny témákat kívánnak kutatni. A támadókról gyakran kiderül, hogy rendörök, ennek ellenére a kínai hatóságok szerint csupán dühös falusiakról van szó.
- A thaj rendörség megnevezte a bangkoki robbantások hatodik gyanúsítottját. A férfi neve Norouzi Shaya Ali Akbar. Az 57 éves férfit gyanúsítják a robbanószerkezetek elkészítésével. A bangkoki merénylettel gyanúsítottak mindegyike iráni állampolgár. Az egyik gyanúsítottnak sikerült felszállnia egy kuala lumpuri gépre, ahol letartóztatták és kiadatására vár. A feltételezések szerint egy nö is részt vett a terrorista akcióban, aki feltehetöen visszatért Iránba, akárcsak a legutóbb meggyanúsított Norouzi Shaya Ali Akbar. Biztonságpolitikai szakértök a bangkoki robbantásokat az Indiában és Grúziában történt merényletekkel hozzák összefüggésbe, amelyek célja izraeli diplomaták meggyilkolása volt. Izrael már megvádolta Teheránt a terrorcsapások végrehajtásával,amelyet Irán tagadott.
- Legalább három munkást löttek agyon egy tüntetésen Kambodzsában, akik az ország keleti részén fekvö sportruhagyár elött tiltakoztak. A munkások magasabb munkabéreket és jobb munkakörülményeket követeltek. A rendörség tagadta, hogy emberekre lött volna, azonban elismerte, figyelmeztetö lövéseket adtak le, mivel a munkások autógunikat égettek és kövekkel dobálták a gyár épületét. A rendörök egy ismeretlen fegyverest vádoltak meg a lövöldözéssel , aki elmenekült a helyszínröl. Öt továbbra is keresik. A sztrájkoló munkások a külföldi sajtónak nyilatkozva elmondták, a gyár biztonsági öreinek egyike volt feltehetöen a lövéseket leadó férfi. A kambodzsai sajtóban megjelent információk szerint a gyárat egy tajvani cég tulajdonolja, amely a Puma beszállítója. Kambodzsa legnagyobb külföldi tökeforrása a textilipar, amely 300 ezer embert foglalkoztat. Sajtójelentések szerint egyre több alkalommal alkalmaznak eröszakot privát biztonsági szolgálatok a többek között a rossz munkakörülmények és a földkisajátítások elleni tiltakozók ellen.
- A kínai állampárt hivatalos lapja, a People's Daily ma megjelent vezércikkében polgárháború szításával vádolja a nyugati országokat Szíriában, akik az ellenzéket támogatják. Ebben az esetben a fegyveres beavatkozás elkerülhetetlen, áll az írásban. A szíriai katonai erök egyre eröteljesebben bombázzák Homsz városát, ahonnan az ellenzékiek menekíteni akarják a nöket és a gyerekeket. Kína külügyminiszterhelyettese, Zhai Jun személyesen találkozott al-Assad elnökkel, és felszólította a feleket az eröszak azonnali beszüntetésére. A szíriai elnök új alkotmányról kíván népszavazást tartani vasárnap, melynek bojkottjára szólított fel az ellenzék az eröszak miatt. A Szíria elleni szankciókat megvétózta Kína és Oroszország, amely a brit külügyminiszter, William Hague szerint akadályozza a nemzetközi közösséget abban, hogy elejét vegye a polgárháborúnak, és egyben felszólította a szír elnököt a lemondásra. A People's Daily kommentárjában úgy fogalmazott, az ellenzék nyugati támogatása széles polgárhaborúhoz vezet, amely elkerülhetetlenné teszi a külsö fegyveres beavatkozást. Szíriában már 11 hónapja tart a felkelés a rezsim ellen, amely legalább 7000 ember életét követelte. Szír kormányzati források szerint legalább 2000 rendör halt meg a harcokban.
- Véget ért Xi Jinping kínai alelnök írországi látogatása, amelyet a kínai média kereskedelmi banzájnak írt le, utalva az aláírt megállapodások számára és hatalmas értékére. A kínai befektetések összértéke jelenleg 148 millió dollár, azonban ezt 500 milliósra kívánják fejleszteni 2015-ig. Enda Kenny ír miniszterelnök kijelentette, Ìrország olyan elönyökkel rendelkezik, amely rendkívüli lehetöség Kína számára. Az ír gazdaság lassú emelkedésben van, miután 2010-ben 85 milliárd eurós EU-IMF segélyre szorult. Jelenleg Kína Ìrország legnagyobb ázsiai kereskedelmi partnere, kereskedelmük összértéke 5,87 milliárd amerikai dollár volt 2011-ben, 8,6 százalékos emelkedést elkönyvelve éves szinten. Enda Kenny ír miniszterelnök márciusban utazik Kínába a tárgyalások folytatására.
- Ismét nyilvános kritikák célpontja lett Kínában a lövedékvonat-projekt, mivel egyes források szerint piaci értéküknél jóval magasabb áron vásárolta meg az eszközöket a pekingi vasútügyi minisztérium. A nyilvánosságra hozott beszerzési lista alapján a kínai sajtóban megjelent írások feltételezik, hogy a CRH2 szerelvények alkatrészbeszerzésénél háttérmegállapodások és korrupciógyanús ügyletek történtek. A kenöpénzek elfogadására rendörségi bizonyíték is akadt, mivel Liu Zhijun, a vasútügyi hivatal korábbi vezetöje szemtanúk beszámolója alapján nagy összegü kézpénzajándékot fogadott el. A Century Weekly magazin által leközölt árlista eredetiségét még nem igazolták, azonban az azon szereplö összegek a piaci ár többszörösei. A beszállítói versenykiírást olyan vállalat nyerte, amelyröl korábban nem lehetett hallani sem. A magas ár mellett a minöséggel szemben is komoly kifogások adódtak.
- Kína hivatalosan is bejelentette, nem fogadja el Nagoya polgármesterének nyilatkozatát amelyben tagadta a nankingi mészárlás tényét. Hong Lei külügyi szóvívö Pekingben úgy fogalmazott, a cselekményre cáfolhatatlan bizonyítékok vannak, és Japánnak történelme tükrébe kellene tekintenie. A közlemény arra reagált, hogy Takashi Kawamura japán tartományi vezetö Liu Zhiwei magasrangú nankingi városi tisztviselönek úgy fogalmazott, hogy az 1937-es nankingi mészárlás, amelyben japán katonák öltek civileket, soha nem történt meg. Kawamura arra alapozta kijelentését, hogy apját, egykori japán katonát örömmel fogadták Nankingban. Kína szerint Kawamura apja egyike a háborús bünöket elkövetö japán katonáknak. Japán hivatalosan nem vonja kétségbe a nankingi mészárlás megtörténtét, azonban míg a kínai források 300 ezer halálos áldozatról beszéltek, addig a japán források ezt a számot erösen eltúlzottnak tartják.
- Kínai katonapolitikai szakértök megkérdöjelezték az IHS Jane's katonai szaklapban megjelent elemzés eredetiségét, amelyben a kínai katonai költségvetés megduplázását vetítették elöre 2015-re, amellyel Peking egymaga többet költene hadászati célokra, mint a régió országai összesen. Ma Gang, a kínai hadtudományi egyetem tanára reagálásában kijelentette, a szaklap csupán a kínai katonai fenyegetés érzését próbálja megerösíteni a nemzetközi szereplökben, a Jane's jelentése szenzációhajhász, nem a tényeken alapul. Ma kijelentette, az, hogy Kína évente 18,75 százalékkal emelné a katonai költségvetését, puszta spekuláció. Elmondta, az utóbbi években Kína változó összegeket fordított hadseregére, amelynek növekedése nem mutatott folyamatos emelkedö irányt az elmúlt hat évben. Ma rámutatott, Kína GDP-jének 1,5 százalékát fordítja a hadseregre, szemben az USA 4,8 és az Egyesült Királyság 2,7 százalékával.
- Kína közel-keleti megbízottja, Wu Sike szerint Izraelnek el kell fogadnia a kettö palesztín szervezet, a Fatah és a Hamasz kibékülését. Kijelentette, reméli, hogy Tel-Aviv elfogadja a tényt és eröfeszítéseket tesz a békefolyamat elösegítése érdekében. Sajtónyilatkozatában Wu elutasította azt az izraeli álláspontot, miszerint Tel Aviv nem hajlandó olyan palesztín kormánnyal tárgyalni, amelynek a Hamasz is tagja. A palesztin szervezetek két héttel ezelött írták alá a békeszerzödést Dohában. Az egyezmény értelmében Mahmud Abbasz jelenlegi elnök vezeti le az átmeneti kormány élén az önállósodási folyamatot. Wu sürgette Izraelt, fogadja el a Hamaszt a politikai folyamatok részesének. Kijelentette, Peking reményei szerint mindkét fél megfelelö rugalmasságot mutat és egy elönyösebb légkört teremt a békefolyamatok elöremozdításának érdekében. i Jinping kínai alelnök körútjának harmadik állomására, Törökországba érkezett tegnap este. Utazásának fö célja a Kína és Törökország közötti kétoldalú kapcsolatok fejlesztése, nyilatkozta Xi. Kína és Törökország 1971 óta állnak diplomáciai kapcsolatban. A kínai alelnök törökországi látogatása során Abdullah Gul elnökkel, Recep Tayyip Erdogan miniszterelnökkel és Cenil Cicek parlamenti szóvívövel tárgyal.
- Egy hétfön közreadott felmérés alapján a kereskedelmi minisztérium müködése bizonyult a legátláthatóbbnak az 59 pekingi központi minisztérium közül. A kínai társadalomtudományi akadémia értékelésében az elérhetö 100 pontból 67 pontot ért el a kereskedelmi minisztérium. A felmérésben második a Családügyi és Családtervezési minisztérium, a harmadik a pedig környezetvédelmi minisztérium lett. A tartományi szintü intézmények müködésében a legátláthatóbbnak Peking bizonyult 72,5 ponttal. A jelentés értékelte a kormányszervek honlapjait, azok tartalmát és információkeresési lehetöségeit is. A jelentés szerint nehéz az átlátható müködést pontosan mérni a különbözö sztenderdek miatt, ugyanis a jelentések sok esetben nem tartalmaznak tiszta és részletes információt. A jelentés egy egységes átláthatósági sztenderd megalkotását sürgette, többek között a külföldi utazások, a jármübeszerzések, valamint a reprezentációs költségek területein.
No comments:
Post a Comment